Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-367

867. országos ülés május 5-én, hétfőn. 1890. 57 indítványozom: mondja ki a t. ház, hogy a törvényjavaslat 1. és 2. §-t jelen alakjában nem fogadja el, hanem visszaadja a jogügyi bizottságnak azon utasítással: tegyen javaslatot a háznak e szakaszoknak oly értelemben való módosítása iránt, hogy egyik királyi tábla székhelyévé Arad városa tétessék. Talán fölösleges hozzá tennem, hogy ha ezen indítványom nem volna oly szerencsés a t. ház helyeslésével találkozni, ha ezzel szemben más, ugyanazon czél felé irányuló indítvány tétetnek, mely a kérdésnek hasonló értelemben való megoldását czélozza, én ehhez is szívesen fogok csatlakozni. És most még csak egyet. Önök mindnyájan ismerik báró Eötvös József azon gyönyörű szavát: „Soha se higyj oly gondolatnak, melynek szived ellentmond". Fordulok tehát önökhez, tisztelt uraim mint magyar emberekhez pártkülönbség nélkül és kérem önöket: kérdezzék meg saját szivöket, vájjon nem fogna-e az hangosan ellentmondani azon gondolatnak, hogy midőn a fővároson kivül még tiz előkelő magyarországi városról van szó, hová a fő törvény székek elhelyezendők, ezeknek sorából hiányozzék azon város, mely hazánk történetében mindenkor oly kiváló szerepet játszott, mely szabadságharczunk alatt oly hősiesen viselte magát, melynek lakói azon kérdésre, vájjon készek-e az osztrák császárnak meghódolni, azon büszke feleletet adták, hogy a magyar királyért verőket, életüket odaadni készek, de az osztrák császárt urok gyanánt elismerni nem fogják ós midőn e feleletre a várágyúi városuk felé lettek irányozva, elszakítván szivöktől nejeiket és gyermekeiket, azokat elküldték, nehogy eirásuk által hazafiúi kötelességük teljesítésétől eltántorittassanak; azon város, mely midőn megszűnt hareztér lenni, szert tett azon szomorúan dicső névre, melyet még máig is visel: a magyar Grolgotha nevére, azon város, melynek fiai, midőn kezökből ki lett ragadva a szabadság fáklyája és egy vérpatakban eloltva, erkölcsi fegyverekkel folytatták a küzdelmet azon idialis javakért, melyekért elébb verőket ontották volt és — megemlékezvén a költő azon szavairól, hogy „a rózsa, a mely önmagát díszíti, díszíti egyszersmind a kertet is" — ott, a hol a boszúállás romhalmot szeretett volnalátni, rövid néhány évtized alatt megteremtettek egy szép virágzó és még fényesebb jövővel kecsegtető tetőtől-talpig magyar várost, mely ma szent István koronájának egyik leggyönyörűbb gyémántját képezi. (Tetszés.) Ez iránt kérdezzék meg szivöket és aztán döntsenek Arad város felett, mely egyébiránt csak igazságot kér és nem kegyet, még kevésbé pedig jutalmat olyasmiért, a miben ő csakis hazafiúi kötelességének teljesítését látta és látja még ma is. És én meg vagyok győződve, hogy ezentúl is, bármit határozzanak önök, ez mit sem fog változtatni KÉPVH. NAPLÓ 1887—92. XVIII. KÖTET. Arad polgárainak hazafiúi érzelmein és hogy bennök mindenkor és minden körülmények közt hasonlíthatlanul mélyebb és erősebb lesz a haza iránti szeretet, mint a neheztelés azok irányában, a kik jogosult igényeiket netalán mellőzendőnek vélik. Kérem indítványom elfogadását. (Helyeslés.) Elnök: Fel fog olvastatni az indítvány. JosipOVich Géza jegyző (olvassa az indítványt). Madarász József jegyző: Bujanovich Sándor! (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Bujanovich Sándor: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Én is, mint Falk Miksa előttem szólott t. képviselőtársam, indítványt, illetőleg módosítványt kivan ok benyújtani a deceutralisálandó kir. táblák egyik székhelyére nézve. (Halljuk! Halljuk !) Midőn ezt teszem, érzem helyzetem kényes voltát s tudom, hogy midőn mint Eperjes képviselője felszólalok, közel fekszik a föltevés, hogy helyi érdekek szolgálatába szegődtem; közel fekszik a feltevés, hogy a felszólalásom elfogult, pro domo, haza beszélés. És ha mégis legyőzve egyéni hajlamomat felszólalok, teszem ezt azért, mert én is mélyen meg vagyok győződve arról, hogy midőn Eperjes ügyét védem, a haza közérdekét szolgálom. (Helyeslés a baloldalon.) Ezért kérem t. képviselőtársaimat: legyenek kegyesek elfelejteni azt, hogy Eperjes képviselője beszél s legyenek kegyesek előadandó indokaimat személyemtől egészen eltekintve, teljes tárgyilagossággal és jó akarattal meghallgatni. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Mindenekelőtt legyen szabad egy futó pillantást vetnem Eperjes múltjára és jelenlegi helyzetére. Közel az ország északi határához, teljesen tót ajkú lakosság közepette, Eperjes városa a magyar ällameszmének, a magyar nemzeti szellemnek erős oszlopa, a magyar nemzeti culturának buzgó harezosa volt mindenkor s az ma is. Elődeink, tudva azt, mily jelentőséggel bir nem magyar ajkú lakosság közepette a magyar nemzeti műveltségnek ily exponált őrszeme : Eperjes város jelentőségének fokozására törekedtek az által, hogy az 1723: XXXI. t.-cz. által kerületi tábla székhelyévé; később az 1840: XV. t.-ez. által a kir. váltótörvényszék székhelyévé tették. így lett Eperjes városa, daczára határszéli fekvésének s az azon időben bizony jelentékeny közlekedési nehézségeknek, egy nagy vidéknek: a tiszáninneni kerületnek törvénykezési központja. (Halljuk! Halljuk!) Mindenkor a kor színvonalán álló, hazafias szellemtől áthatott s jeles tanerőkkel rendelkező tanintézetei által, a melyek közt az 1848-at megelőzött időkben, különösen az ág. hitv. evangelicusok méltán országszerte jóhirnévvel biró collegiuma említendő, Eperjes Felső-Magyarország 8