Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-388

388. országos ülés jnnius 4-én, szerdán. 1890. 455 felmelegedett tiszta levegő oly bőven lesz a terem­ben, hogy a kulcslyukakon s más nyilasokon még ki is tódulhat. E bőségtől fog függeni az, hogy e ház egészségügyi tekintetben megfeleljen a mo­dern követelményeknek. Én méltatom ama scru­pulusokat, melyeket t. képviselőtársam ugy hozott fel, mintha csakugyan alaposak volnának; de biz­tosítom, hogy akár a közlekedésügyi, akár más bizottság, akár maga a kereskedelemügyi minister intézkedik is: ilyen dolgokban, a fórum Magyar­országon mindig a József műegyetem lesz, mely mérnököket képez, melynek vannak eathedrái, a melyeken a fűtéssel és szellőztetéssel is tudomá­nyosan foglalkoznak. A javasolt rendszerben nem­csak azért bizhatunk meg, mert a kolozsvári egye­temen már ki van próbálva, hanem azért is, mert keresztül van az vive a műegyetem egyik szárnyá­ban is. A mi pedig az adaptálást illeti, a szakértők felszagatták a talajt és meggyőződtek arról, hogy a siker biztosítva van. Újra is kijelentem, hogy a javaslatot nyugodt lelkiismerettel elfogadhatom. (Élénk helyeslés.) Balogh Géza jegyző: Almásy Sándor! Almásy Sándor: T. ház ! Mióta csak fon­ál! ez az épület, minden ülésszak alatt merültek fel panaszok, hogy a terem levegője rossz. Idő­szakonkint javítások is rendeltettek el, de ezen javításoknak eredménye majdnem mindig az lett, hogy a légáramlattól csaknem az egész baloldal beíeg lett, mert mindenki iheumát kapott. Tessék csak megnézni azokat a lyukakat. A másik oldal keményen ragaszkodott ahhoz, hogy azon az ol­dalon lyukakat ne csináljanak, hogy egészségük megóvassék. (Derültség.) Mikor azután itt oldalt megnyitották a lyukakat, még nagyobb légvonat támadt, a mire aztán bezárták a padlón lévő nyi­lasokat. Előttünk egy szakvélemény fekszik, mely a levegő megjavítását a fűtéssel köti össze; pedig nekünk a levegő ellen akkor van legnagyobb panaszunk, mikor nem fűtenek. Már csak ezen egy körülmény, hogy a levegő javítása a fűtési szerkezettel köttetik össze, alkalmatlanná teszi az egészet arra, hogy itt a tavaszi időszakban jó levegő legyen. En Bolgár Ferencz képviselő in dítványát fogadom el és kívánom, hogy ezen ügy adassék ki bővebb tanulmányozásra s ne csináljuk a dolgot úgy, a mint eddig történt, hogy mindig repaláltassunk és soha czélt ne érjünk. (He­lyesléseh.) Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve; ha tehát szólani senki sem kíván, a vitát bezárom. Indítvány tétetett az iránt, hogy ezen terv bővebb tanulmányozás végett adassék ki. Én úgy gondolom, hogy ez nem irányozhat másra, mint arra, hogy e terv a szakminister urnak adassék át, hogy róla véleményt adjon. Ezen vélemény képezhetné azután a további elhatározás tárgyát. Ha pedig ezen térre méltóztatnak átmenni, a mű­egyetem az egyedüli szakközeg, a melyet meg lehet hallgatni és a melyet ha pl. én rám bízatnék ez ügy, nekem is meg kellene hallgatnom. Ha tehát ezen ügy tanulmányozása iránt tétetik indítvány, az, kit e tanulmányozással meg kellene bízni, nem lehet más, mint azon szakministerium, mely az ily természetű ügyekkel foglalkozik. Én sokat foglalkoztam e kérdéssel, t. ház, mert^ennek megoldása már évek óta folyik, de én azt az eljárást, hogy ne a tervezet kivételére kí­vántassák meg a versenytárgyalás, hanem hogy a verseny tárgyalás a tervezetre írassék ki, kivihetetlennek tartom, mert szeretném tudni, ki fogja kiválasztani, hogy ha 5 — 6 terv lesz előt­tünk, melyik fogadtassák el ? Bolgár Ferencz : A közlekedésügyi bi­zottság ! Elnök: Ez vagy a műegyetem, vagy pedig a kereskedelemügyi ministerium lehet; más nem. Azt hiszem, t. ház, hogy ezen előzetes javaslat, mely szerint ezen ügy tanulmányozás végett ki­adandó lenne, a leghelyesebben ugy szólna, hogy az úgy adassék ki a képviselőház elnökének az­zal, hogy az ez iránt beterjesztett javaslat tekintetében hallgassa meg az illető szakértők véleményét. Erre vonatkoznék tehát az első kérdés és ha ez el nem fogadtatik, kérdeni fogóin a t. házat, méltóztatik-e elrendelni azt, hogy a tervezet ezen vélemény alapján vitessék keresztül, igen vagy nem ? (Éhelyeslés.) Kérdem tehát a t. házat, méltóztatik-e el­fogadni azt az indítványt, hogy ezen fűtési tervezet szakvélemények kikérése végett adassék ki az elnökségnek, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, a kik azt fogadják el, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház többsége nem fogadja el. Kérdem most a t. házat, méltóztatik-e elren­delni, hogy a szőnyegen lévő szakvélemény alap­ján ezen tervezet még a nyár folyamán keresztül­vitessék : igen vagy nem ? (Felkiáltások joblfelöl: Igen! Nem !) Kérem azon képviselő urakat, a kik ezt el­fogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a t. ház többsége elfogadja s igy ez a tervezet a nyár folyamán keresztül fog vitetni, még pedig ver­senytárgyalás útján. Következik a könyvtári bizottság jelentése a képviselőház könyvtárának az 1887/92-iki ország­gyűlés harmadik ülésszaka alatt történt gyarapodá­sáról és számadásairól. Szathmáry György jegyző (olvassa a je­lentést). Elnök: Ha nincs, a ki szólni kívánna, a ház a jelentést tudomásul veszi. Következik a könyvtári bizottság előterjesz-

Next

/
Thumbnails
Contents