Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-386

408 386. országos ülés jnnins 2-án, hétfőn, 1890" elég sokan, hogy a t. kormánynak legelső teendője lesz szakítani a törvénygyártás rendszerével és arra fog törekedni, hogy ne gyártassanak, hanem alkottassanak a törvények. E tekintetben nagyon csalódtunk, mert nem emlékszem, hogy a törvényhozás előtt, méltóztassék megengedni a kifejezést, ilyen pongyolán szerkesztett törvényjavaslat lett volna. Hisz maga a t. minister ur tegnapelőtti beszédében beismeri, vagy legalább megengedi — saját szavaival akarok élni — miként ezen törvényjavaslat nincs azon körültekintéssel és kifogástalansággal előkészítve, mint a hogyan azt maga is szükségesnek látja. Igaz, t. ház, az őszinteségnek ezen mérvét a t. minister ur maga is megsokalta, mert alig néhány szóval tovább azt mondja, a javaslat csak idealiter nincsen kellőleg előkészítve, a viszonyoknak megfelelőleg azonban kellőleg van előkészítve. Megvallom, én nem tudom azt megérteni, mi különbség van : bban, hogy valamely törvényjavaslat idealiter van-e előkészítve, vagy csupán a viszonyoknak megfelelően van előkészítve ? Mert hisz ennek a kettőnek egyezni kell. De vizsgáljuk, vájjon a t. minister ur azon állítása, hogy a javaslat az adott viszonyoknak megfelel, tartható-e? Szerintem nem. Azt mondja az igen t. minister ur, ezen törvényi avaslatnak főczélj a a pénzügyi eredményeknek megóvása. Azonban ugyanazon beszédében azt mondja, hogy a pénzügyi eredmény, a mit elért, teljesen kielégítő, a várakozásnak megfelelő. Ha azon másik törvény alapján elért eredményt a t. minister ur kielégítőnek tartja, akkor nem értem, mért szükséges újabb törvényt átkötni, hogy azon elért eredmény mégis óvassék? De valóban alkalmas-e ezen törvényjavaslat arra, hogy oly irányban, a minőben a t. minister ur óhajtja, annak alapján az általa óhajtott eredményt el lehessen érni? Szerintem ezen kérdésre ismét nemmel kell felelni. Mielőtt azonban ennek tárgyalásába bocsátkoznám, szükségesnek tartom annak igazolására — a mit bátor voltam előadni, hogy t. i. ezen törvényjavaslat,úgy amint az beterjesztetett, már szerkesztésénél fogva sem fogadható el — egynémelyeket előadni. (HaUjuk! Halljuk !) KT, 1. §. nagy általánosságban azt mondja: azok, a kik nyilt helyeken égetett szeszes folyadékok darusításával foglalkoznak, engedélyt tartoznak kérni. Kik értetnek ezek alatt? A további szakaszokból következtetve azt kell hinnünk, hogy csak a kereskedők. De hát miért nincs az itt kimondva ? Hiszen 100 literen felüli darusítással foglalkozhatnak mások is, mint kereskedők. Példáid az ország igen nagy részében a törkölyt nem pénzért szokták eladni, hanem pálinkában való viszont szolgáltatásért. Már most a kinek oly nagy mennyiségű törkölye van, hogy annak ára fejében 100 liternél több pálinkát kap vissza, annak is csak engedély mellett lesz szabad eladni egy-két hektoliter pálinkáját? Azt hiszem tehát, hogy az 1. §. azon lűbában szenved, miként nem határozza meg oly praecisitással,a minőt törvénytől megkívánni lehet, kik azok, a kiknek engedélyt kell kérni. A 2. §-ban azon furcsaság, hogy az engedély megadásánál azon szakaszok figyelembe vétele kívántatik — igaz, azt mondja, „megfelelően" —• a melyek az engedély elvonásáról szólnak. Ha ezt nagyban, egészben meg is lehetne érteni, már azokat a hivatkozásokat, a melyek ezen szakaszban foglaltatnak, megérteni egyáltalában lehetetlenség, mert mi a ezélja és ratiója annak, hogy a nagykereskedőnek üzlethelyiségét a pénzügyigazgatóság beleegyezéséhez kell kötni, azt csakugyan nem tudom megérteni. Pedig a 7. §-nak itt idézett második bekezdése világosan azt mondja, hogy „helyiségváltoztatás esetében a pénzügyigazgatóság engedélyét kell kikérni". Már most, ha a pénzügyigazgatóság azt a helyiséget, a melyet oly valaki bérel, a ki oly körülmények közt van, hogy mást nem is bérelhet, nem fogadja el, vagy ott a kereskedést nem engedi meg, ebből az következik, hogy abba kell hagynia a kereskedést, a mi a tönkremenéssel csakugyan egy. De még furcsább hivatkozás történik a 10-ik szakaszra. A 10. §-nak e) pontjában az áll: „hogy az engedély elvonható attól, a ki vétségért jogerősen elítéltetett". Tudjuk azt, hogy a becsületsértés is vétség. Már most a pénzügyigazgatóságnak joga legyen megvonni az engedélyt egy kereskedőtől azért, mert véletlenül becsületsértés vétségében marasztaltatik el? Az i) pont azt mondja, „megvonandó az engedély az esetre, ha az illető egy hónapon keresztül az üzletet nem folytatja". Már most nem tudom, mert ez ezer meg ezer féle magyar ázásra ad alkalmat, hogy a t. pénzügyminister ur közegei hogyan fogják majd ezt magyarázni? Ugy-e, hogy a ki nem tudom miféle : akár üzleti, akár más ügyben elutazván, egy hónapon át nem volt otthon, tehát üzletet nem esi nált-e ? Vagy pedig xígy-e, hogy azon esetre, ha bejelenti az üzletnek félbeszakítását? Ez a szövegezés tehát mindenesetre olyan, hogy félremagyarázásra alkalmat ad. A 3. §-nak az a magyarázata, melyet a t. pénzügyminister úrtól hallottunk, homlokegyenest ellenkezik magával a szakasznak szövegével. Mert a t. minister ur azt méltóztatott mondani, hogy a 3. szakaszban a könyvvezetés behozatala permissiv rendelkezés. A mennyire én magyarul tudok, imperativebb kifejezést nem is tudnék használni; mert a 3. §. ezt mondja: az előző szakaszok szerint nagyban