Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.
Ülésnapok - 1887-384
376 884- országos ttlés május 30-án, pénteken. 1890. (Halljuk! Halljuk! Egy hang a szélső ba 1 oldalon: Nem mi!) Ha türelemmel lesz t. képviselőtársnál, meghí Hja a feleletet! Én egész nyugodtan, szenvedély nélkül akarok erre a kérdésre megfelelni, a mit mondok, legyen annak annyi értéke, a mennyi benső igazsága van. (Halljuk! Halljuk!) Ha valaki, t, képviselőtársaim, 1867 óta azt az állást foglalja el, hogy: „Én nem ismerem el hazámnak alkotmányos jogrendjét, alkotmányát, tagadom annak kötelező erejét, nem akarom magamat alávetni, nem ismerem el a magyar megkoronázott királyt, nem akirom magamat annak hatil mának alávetni, iránta hűséggel viseltetni, nem is akarok magyar alkotmány és magyar törvények ! alatt élni, hanem külföldöm maradásom legyen egy tiltakozás az ellen a jogrend ellen, az ellen a kibékülés ellen, mely a királyt és nemzetet összehozta, az ellen a politika ellen, a melyre nemzetem 1867-ben lépett és azóta van". (Égy hang a szélső baloldalon: Igazsága van!) Ha valaki, t képviselőtársaim, ezt mondja és ha valaki még hozzáteszi : nem is ismerem el nemcsak ezt a magyar koronázott királyt, de nem ismerek el egy koronázott királyt sem, a ki egyszersmind az austriai államnak is uralkodója, annak az államnak, a melynek a magyar állammal való összetartozását országunknak majdnem kétszázados alaprendje: a pragmatica sanctio szabja meg. (Élénk helyeslés jobbfelől. Zaj a szélső baloldalon.) Ha — mondom — valaki azt mondja, hogy ez az ő tapasztalásra épített meggyőződése, ez az ő hite, ehhez alkalmazza cselekvését és ez gátolja őt abban, hogy kijelentse bármely belföldi hatósághoz intézett nyilatkozatban, hogy magyar állampolgár akar maradni, gátolja azért, mert még a látszatát sem akarja tűrni annak, hogy az alkotmányt és a királyt elismeri: akkor, t. ház,én azt kérdem, ha az illető a magyar alkotmányon, a magyar törvényeken, a magyar haza földjén kivit! van s lábát sem akarja tenni a haza földjére, hol az általa visszautasított törvények és király uralkodnak, kérdem: nem önmaga expatriálja-e magát? (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Igenis, t. ház, önmaga expatriálja magát, nem mi, nem az ország és nem a törvény. (Élénk helyeslés jobbfelől. Mozgás a szélső baloldalon.) Azt lehet, t. képviselőház, mélyen sajnálni, (Halljuk! Halljuk!) lehetett a legégőbb óhajtást táplálni az iránt, vajha ez ne igy történt volna; de lehetetlen ebben a tényben fel nem ismerni azt, ami különben a mai nap folyamán is bőségesen constatáltatott, (Halljuk! Halljuk!) hogy Kossuthnak meggy őzödJse, politikai elvei, hite és útja és azon meggyőződés, elv, hit és út között, a melyre a nemzet 1867 óta lépett és a melyen megmaradt, a melyen a. magyar állam összes fejlődése nyugszik, egy kibékíthetetlen ür, összeköttethetlen mélység tátong. (Ugyvan! Ugy van! jobbfelől) Ez lehet szomorú; lehet óhajtani, égőn óhajtani, bár ne történt volna igy, bár egyesülve nemzetéve 1 , kibékülve királyával kifejtette volna polgári törekvéseit a magyar alkotmányunk és magyar királyunk alatt, de ha ez nem történt igy, azt senki sem állíthatja, hogy más expatriálja őt, mint saját, a nemzettől elvált akarata, saját, az egész nemzetétől elszakított politikája. (Élénk helyeslés jobbfelöl. Élénk mozgás a szélső baloldalon.) T. képviselőház! Én most nem birálom ezt a* álláspontot (Halljuk! Halljuk!) Nem is hozok fel semmi érvet, hogy helytelenül cselek?zik-e vagy helyesen, de ha ő azt kívánja — és kétségen kivül törhetlenül ragaszkodik ehhez - hogy hagyják őt a maga utján menni a maga mély meggyőződése szerint: a nemzet is megkívánhatja, hogy a nemzetet ő is hagyja a maga utján haladni; (Élénk helyeslés jobbfelől) ezért nem fogadom el a törvényjavaslatot. (Hosszantartó, élénk helyeslés, tetszés, éljenzés és taps a jobboldalon. Felkiáltások a szélső baloldalon: Halljuk Móricz Pált! Zaj.) Móricz Páll T. képviselőház! (Nagy zaj. Felkiáltások: Szavazzunk ! Halljuk !) Több képviselő urnak méltóztatott nevemet felemlíteni. A mit rólam állítottak, ugy hiszem, azon beszédemre vonatkozik, a melyet legközelebb t. választóim előtt tartottam és a melyben a delegatio kérdését is érintettem. A mit erre nézve ott mondott ím, azzal ellenkezőt én soha sem itt, sem másutt, sem nem irtára, sem nem mondottam. Megmondottam azonban választőim előtt tartott beszédemben is, hoírv nekem most is vannak, máskor is voltak önálló nézeteim, de a minthogy nem is lehet, hogy 250 ember minden kérdésben egyformán gondolkozzék, mindig tudtam azt, hogy mit kell a pártérdeknek alá rendelni és a kormányt támogattam. (Derültség a szélsőbaloldalon. Szavazzunk! Nagy zaj.) Herman Ottó: T. ház! (Nagy zaj. Halljuk! HaUjuk!) Nem érzékenykedés . . . (Folytonos zaj. Felkiáltások: Szavazzunk! Szavazzunk! Helyre! Halljuk az elnököt!) Elnök: Értem a t. ház türelmetlenségét, mert — ha jól hallom — szavazást méltóztatnak kívánni; (Félkiáltások: Igen!) azonban a házszabályok szerint Herman Ottó képviselő urnak joga van szólani, méltóztassanak tehát őt meghallgatni. (Helye lés.) Herman Ottó: T. ház! Nem érzékenykedés, hanem csak a való kiderítése indít arra, hogy a t. igazságügyminister ur állítására lehető röviden reflectáljak. (Halljuk! Halljuk!) A t. minister ur azt állította, hogy én voltam az, ki nem olvastam el az 1847/48 iki törvényjavaslatot, mert ha elolvastam volna, tudnom kellene, hogy abban foglaltatik egy általános rendelkezés a 10 évre vonatkozólag, a mely megfelel a most fennállónak.
