Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-384

384. országos ülés május 80-án, pénteken. 1890. 367 levél, midőn a kormány, tehát már a kormány — bár saját felelősségére tette, máskép nem is tehette volna — a legfelsőbb factor beleegyezésével oly kíméletes és előzékeny eljárást mutatott, a mely szerint ő a magyar koronás királyt soha uralkodójának elismerni nem fogja; jött az a nyilatkozat, hogy a magyar törvényhozásnak, tehát az egyesült nemzet és királynak együttes minden végzését törvényesített jogtalanságnak tekinti és bármit is határozzon a törvényhozás, az o rá nézve semmi befolyást nem gyakorol. (Zaj és felkiáltások a szélső baloldalon : Már 20 év óta mondja!) Ezek után, t. ház, átláttam, hogy itt már ez irányban tovább menni nem lehet. De mert ugy lett volna magyarázható némely nyilatkozatom, azaz nem lett volna ugy magyarázható, de tényleg ugy magyaráztatott, mintha ígéretet tettem volna ez irányban, (Felkiáltások szélső halfelől: Igenis tett Ígéretet!) pedig nem ezen irányban tettem: én a magam részéről levontam a következtetést és a túloldal nagy örömére (Felkiáltások a szélső baloldalról: Ez igaz !) ott hagytam a ministeri széket. Akkor is nyilvánítottam, most is nyilvánítom, hogy akkori ministertársaimat ezen nyilatkozatom soha sem kötelezhette, nem is kötelezte. Midőn a honosítási törvény módosítását két ministertársam elkészítette, a 31. §-t abból mindegyik kihagyta. Polónyi Géza: De az appropratiót megszavazták ! Tisza Kálmán: Ugy gondolom, e kettő nincs összefüggésben egymással. (Egy hang a szélső baloldalon: Bizalmi kérdés/) Hát a bizalmi kérdést e párt a mostam kormánynak is meg fogj a szavazni, bármit mondjanak is önök. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Azt tudjuk !) A t. képviselő urak pedig — ha emlékezetem nem csal, ez a kérdés akkor még nem volt tisztázva — akkor sem szavazták meg, igy tehát ez a dolgon nem változtat. (Mozgás és zaj a szélső baloldalon.) Engedje meg a t. ház, hogy befejezzem beszédemet. (Halljuk!) Ez a története azoknak, a miknek egy részére gróf Apponyi Albert t. képviselő ur hivatkozott. Ha nem jönnek közbe azok, a mik közbejöttek — azt is megmondom — megkíséri ettem volna azt, a mit ígértem, de nem azt, a mit ígéretembe belemagyaráztak, teljesíteni, hogy sikerült volna-e vagy nem, azt nem tudom, de egész őszintén megvallom, hogy igy magam is meggyőződtem arról, hogy collegáimnak abban a kérdésben tökéletesen igazuk volt s igy azt meg sem kísérlettem. (Derültség a szélső baloldalon. Helyeslés jobbfelöl.) És ismétlem, akkor levontam magam részére a következtetést a ministerelnöki állást illetőleg; de viszont azután épen ugy, mint más államoknak igen nagy ministerei tették — a kik ismerik az alkotmányos államok és kormányok történetét, tudják ezt — és anélkül, hogy magamat hozzájuk hasonlítanám, én is azt mondom, hogy azt a kötelezettséget, hogy ha valaki mint minister valamit kilátásba helyezett s miután azt keresztül nem tudta vinni, leköszönt, még azután is fennállónak ismerje magára nézve, alkotmányos ember el nem fogadhatja. (Élénk helyeslés jóbbfelöl.) Gróf Szapáry Gyula ministerelnök : T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Minthogy e vitában már kétszer felszólaltam, alkalmuk volt a t. ellenzék szónokainak nyilatkozataimra reflectálni s így, azt hiszem, a t. ház meg fogja engedni, hogy mindazokra, mik a vita folyamán előbbi nyilatkozataimra vonatkozólag felhozattak, nézeteimet a vita bezárása után mondhassam el. (Halljuk ! Halljuk !) Mindenekelőtt válaszolni kívánok Irányi Dániel t. képviselő ur azon megjegyzésére, hogy ő ezen törvényjavaslat benyújtásánál annak a közigazgatási bizottságban történt tárgyalásánál, valamint a javaslat indokolásában Kossuth Lajos honossági kérdését, a kormány iránt való kíméletből, nem említette föl. (Halljuk! Halljuk!) Ezen kiméletesség a t. képviselő ur részéről egészen felesleges volt. Felesleges először ezen ügy előzményei után, melyek szerint azt Kossuth Lajos honossági kérdésétől elválasztani már nem lehet. De felesleges azért is, mert méltóztassék meggyőződve lenni arról, hogy akár bele méltóztatik vonni a Kossuth- kérdést a tárgyalásba, akár nem, a kormány mindenkor megmondta, megmondja és meg fogja mondani erről a maga meggyőződését. (Élénk helyeslés jobb/elől.) És minthogy Irányi Dániel t. képviselő ur azt mondta, hogy milyen kényelmes állása lenne a ministereknek akkor, ha az ellenzéknek álláspontját foglalják el. (Nagy zaj és nyugtalanság a szélső baloldalon.) Csanády Sándor: Nem hallok semmit! (Derültség balfelöl. Halljuk ! Halljuk!) Elnök: Pedig oly csend van, hogy a légy röpülését is meg lehet hallani. (Általános derültség.) Gróf Szapáry Gyula ministerelnök: Hogy Csanády Sándor t. képviselő ur is meghallja, a mit mondtim, ismételem szavaimat. (Derültség jobb felöl. Halljuk! Halljuk!) Irányi Dániel t. képviselő ur azon kijelentésére, hogy milyen kényelmes állása volna a minístereknek, ha az ellenzék álláspontját foglalnák el, kérem a t. házat és a t. képviselő urat, hogy ne méltóztassék a kormányról oly gyengeséget föltenni, hogy csak azért, hogy állásunk kényelmesebb legyen és hogy e dolgot könnyebben vihessük keresztül, saját meggyőződésünk ellenére adjunk tanácsot a koronának. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) De ugy Irányi, mint más felszólalt képviselő ur azt említette, hogy ezen oldalról a király személyét és tekintélyét belevonták a vitába és a király tekintélyét szembeállították Kossuth Lajoséval.