Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-384

360 884. országos ülés május 30-án, pénteken. 1890. ez a leczke jövőre nem lesz elfelejtve. (Élénk helyeslés a szélső balon.) T. ház! Valamint a benyújtott törvényjavaslatot mi egyrészről tárgyilagos, másrészt pedig személyi okokkal támogattuk, úgy t. ellenfeleink is mindkét szempontból megtámadták azt. Legyen szabad a mindkét irányban ellenünk használt érveket latra vetni. (Halljuk.' Halljukf) A mi először is a törvényjavaslat tárgyilagos részét illeti, az ellen gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam különösen azt az ellenvetést tette, hogy azon, általunk az észjogból következtetett elvet, mely szerint a honosság, tehát az állampolgári jog is velünk született jogot képez, nem sikerült bebizonyítanunk. Én, t. ház, nem felejtettem el, hogy a t. képviselő ur azzal indokolta e nézetét, hogy mi, a mint mondta, megengedtük, hogy a honosságról szabad akaratból le lehet mondani. Ugy, de már első beszédemben bátor voltam (Halljuk! Halljuk!) arra figyelmeztetni, hogy a természeti, illetőleg velünk született jogok között vannak olyanok, melyek az ember fogalmától, lényétől, rendeltetésétől, az emberi méltóságtól elválaszthatlanok lévén, elidegeníthetetlenek; miglen másfelől másokról az ember szabad akaratból lemondhat, olyanokról, melyek az imént említett természettel nem birnak s ilyen velünk született jognak mondottam a honosságot. Ha ezt a tételt a t. képviselő ur kétségbe vonja, ám legyen szabad azt kérdeznem tőle, (Halljuk! Halljuk !) hogy ha a honosság nem velünk született jog, akkor ki adta és mikor adta azt az állam és milyen cselekménynyel? Talán akkor és az által, hogy megengedte a magyar anyának, hogy e föld területén adjon életet magzatának ? Vagy az által, hogy az újszölött gyermeknek az anyakönyvbe vezetését rendelte el?Vagy az által, hogy tűri, hogy a benszülött itt lakjék, ha van hajléka; itt dolgozzék, ha van munkája, szóval itt éljen, itt élvezze az állam oltalmát? De mindezen előnyöket az állam a külföldieknek is biztosítja! így hát, valamint egy részt kétségtelen, hogy az idegeneket csak az állam ruházhatja fel a honossági joggal, másfelől az sem szenved kétséget, hogy az állam a benszülötteknek nem adományozhat honosságot és állampolgári jogokat, hanem azokat a benszülött természetszerűleg születése által nyeri. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A t. képviselő ur továbbá megemlékezvén arról, hogy én azon államok ellenében, melyek nem sújtják a távollétet a honosság elvesztésével, némely más államokat idéztem, melyek a mi magyar álláspontunkat foglalják el, ebből azt következteti, hogy az európai államoknak körülbelül fele az ő és csak a másik fele a mi álláspontunkon áll. Már Holló Lajos t. képviselőtársam tegnapi igen jeles beszédében figyelmeztette a t. képviselő urat, hogy Oroszországot, Austriát, Németországot alkotmányos, szabadságszerető embernek lehetetlen egy színvonalra állítania az északamerikai Egyesült-Államokkal, Angii ával,Francziaországgal Olaszországgal és a Helvét köztársasággal. Remélem a t. képviselő ur megengedi, hogy ez államok, a mi a szabadságszeretetet, az alkotmányossági érzéket illeti, felülmúlhatatlanul fölötte állanak azon másik osztálybeli államoknak, melyekben a rendőri állam nyomdokai, fájdalom, még nem tűntek el. (ügy van! a szélső balon.) S itt lehetetlen nem reflectálnom arra, a mit az imént az előadó ur is mondott, midőn azt állította, hogy ha az általam említett államok a honosság megtartását nem kötik a 10 éven belüli jelentkezéshez, ez onnan következik, hogy ez államok gyarmatokkal birván, a maguk honpolgárait azokban megtartani kötelességüknek tartják s e végett idézte Angliát, Francziaországot és Olaszországot. De megfeledkezett egyfelől arról, hogy Svájcz nem bir gyarmatokkal és mégis ugyanezt az utat követi. Másfelől pedig megfeledkezett arról, hogy ugyanazon gyarmatokkal biró államok a maguk polgárait, ha gyarmataikban vannak, saját honpolgáraiknak tekintik és kell, hogy tekintsék, mert mindenütt, hol valamely auyaállam lobogója leng, maga az anyaállam van képviselve. Ha tehát egy angol, egy franczia vagy olasz bármely amerikai, ázsiai vagy afrikai gyarmaton telepszik meg, igen természetes, hogy ott ép ugy az anyaország polgárának tekintik és tekintendő, mintha Anglia, FrancziaorSzág,vagy Olaszország területén laknék. Azonban még azon államok is, melyekre gróf Apponyi Albert képviselő ur, mint döntő példákra hivatkozott, arra, hogy valaki honosságát elveszítse, bizonyos feltételeket szabnak, nevezetesen az elbocsátási oklevelet. Ettől számíttatik a kivándorlási idő, valamint ettől számítandó a mi 1879-iki L-ik törvényczikkünk értelmében is a határidő, a melynek elteltével az állampolgárság elvész. De vájjon azok a kivándorlók — a menekültekről nem is szólok — kik évek óta hagyták el a hazát, kértek-e elbocsátási levelet, vagy azon folyamodványokban, a melyeket a belügyministerhez intéznek útlevél kiszolgáltatása végett, kijelentik-e azon szándékukat, hogy többé visszatérni nem akarnak? Ha vannak is egyesek, kik azt teszik, ezek mindenesetre elenyésző csekély számban lehetnek; a legnagyobb rész azért hagyja el az országot, mert itt a megélhetés nehézségeit nem győzheti le és a távol külföldön magának és családjának kenyeret szerezni remél. (Igás! Ugy van! a szélső balon.) De azt, hogy ez országba többé visszatérni nem kivannak, sem elbocsátási levéllel, sem pedig az útlevél kérése alkalmával szerkesztett folyamodványnyal a kormány nem bizonyíthatja. (Igaz! Ugy van ! a szélső bal felöl.) Már pedig, ki valaki irányában valamely jog