Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.
Ülésnapok - 1887-383
888. országos ülés mnjus 29-én, csütörtökön. 1890. 337 vazatom indokolására és e szavazatom nem lehet más, mint hogy az Irányi Dániel t. képviselőtársam által benyújtott törvényjavaslatot elfogadjam. (Helyeslés a szélső baloldalon) Ha szavazatomat indokolom, teszem eziazért, mert nézetem szerint van a kérdésnek egy oldala, a mely az elmondottak által még talán kellően megvilágítva nincsen és helyreigazítani akarom, nem mondom, hogy félremagyarázását, hanem félreértését azon közbeszólásonmak, melyet a t. igazságügyminister urnak múltkori beszéde alkalma val tettem. (Halljuk ! Halljuk! a szélső baloldalon) A t. túloldalról tett ellenvetésekre nem kívánok egyenkint tüzetesen válaszolni, az már megtörtént és mert ugy hiszem a törvényjavaslat ellen felhozott ellenérvek mind benn foglaltatnak azon két beszédben, melyet Apponyi Albert t. képviselőtársunk és a t. igazságügyminister ur elmondottak. Nem mellőzhetem tehát, hogy ezen két beszédre némely észrevételt ne tegyek. (Halljuk! a szélső baloldalon) Bocsássák meg nekem ugy az igazságügyminister ur, mint gróf Apponyi képviselő ur, ha kénytelen vagyok beszédeiket egy művészi, de mégis bűvészi előadáshoz hasonlítani. Ennek a mutatványai a nézőtérről néző közönséget meglepik, ámulatra gerjesztik; de a ki véletlenül bekerül a színfalak mögé, meglátja, hogy azon bámulatos mutatvány egész nyitja egy kis szalag, a melyet rángatnak. (Tetszzés a szélső baloldalon.) Kétféle ellenvetések tétettek a túloldalról a törvényjavaslat ellen. Az egyik része az ellenvetéseknek tárgyilagos, a másik része Kossuth személyéből és állásától merített. A tárgyilagos ellenvetéseket azt hiszem, gr. Apponyi t. képviselő ur praecisirozta leginkább, midőn megjelölte, hogy a törvényjavaslatot nem fogadja el azért, mert először nem tartja annak megváltoztatását szükségesnek. Ezen ellenvetésre a válasz annyira meg lett adva, hogy részemről bűn volna, ha a t. ház figyelmét egy perczig is igénybe venném, hogy újra ismételjem az elmondottakat. A másik ellenvetés az, hogy nem sikerült nekünk ez oldalról bebizonyítani az állampolgárság azon jogok közé való tartozását, melyeket az egyén el nem veszthet saját akarata nyilvánítása nélkül. És ha valami meggyőz engem azon álláspont gyengeségéről, melyet a túloldalon elfoglalnak, meggyőz engem az, hogy olyan logicusan gondolkodó fő, mint gr. Apponyi, oly módon okoskodott, a mint okoskodott. Azt mondja ugyanis (olvassa) : „IL-y tartom, hogy nem sikerült annak bebizonyítása, hogy a honpolgárság az emberrel veleszületett azon jogok közé tartozik, melyek el nem enyésznek, mert hiszen arról lemondani is lehet." Távol legyen tőlem, hogy bárkivel e világon, de legkevésbé gróf Apponyi t. képviselő úrral szemben kétségbe KÉPVH. NAPLÓ 1887 — 92. XVIII. KÖTET. vonjam, hogy az embernek egyáltalábban vannak elenyészhetetlen jogai. Ennek folyományát nem j hiszem, hogy valaki kétségbe vonhatná. Hogyha I vannak ezen jogok, meg vannak akkor az egyénnek elévülhétlen jogai arra nézve is, hogy ezen jogo kat érvényesítse. Ha áll ez, ismét nem hiszem, hogy tagadhatná valaki azt, hogy ezen jogok érvényesülése másutt, mint államban is, nem képzelhető. Következésképen folyik ebből tehát, hogy nz embernek állami kötelékbe való felvételre el enyészhetetlen jo.ííai vannak. (Ugy van! a szélső baloldalon.) De mi is az ellenvetés? Az, hogy erről lemondani is lehet. Igenis lehet, de épen itt következik a tévedés, mert az életről is le lehet mondani, pedig ez csak elenyészhetetlen jog, de nem lehet róla passivitással lemondani; mert ha valaki engem megölne s azzal védekezne, hisz önmagam egyeztem ebbe, a biróság még is elítélné a büntető törvény szerint. Következik ebből, hogy mindazon jogokat, melyek elenyészhetetlenek, passivitással elveszteni nem lehet. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ugy a t. igazságügyminister ur, mint Apponyi t. képviselő ur, igen nagy súlyt fektettek a törvényjavaslat 2-dik §-ára s ebből akarták kiokoskodni, hogy hát hiszen ez a törvényjavaslat, melyet Irányi t. képviselőtársam benyújtott, egyszerűen végrehajthatatlan, mert annak visszaható ereje lenne. Eötvös Károly t. képviselőtársam tegnap már kifejtette ugyan, hogy lehetne oly törvényt is hozni, melynek visszaható ereje van, csakhogy itt visszaható erőről szó sincs, hanem egyszerűen csak egy törvénynek hatályon kívül helyezéséről van szó s nagyon csodálom, hogy ezen olyan nagyon megütköztek, midőn az 1879-iki törvényben olvasható a 29. §. E szakaszban ugyanis az állam kötelékéből való elbocsátásról van szó, i arról tudniillik, midőn is az illető, az államkötelékéből való elbocsátásáért folyamodik s az neki folyamodványa következtében meg is engedtetvén, az elbocsátásról szóló határozat neki kézbesittetik. Mit rendel erre nézve a 29. §. ? Azt, hogy az elbocsátási okirat kézbesítése napjától kezdve a magyar állampolgárság elvesztését vonja maga után, ha tehát valakinek ez okirat január 9-én kézbesittetik, az január 10-én honosságát elvesztette. De van e szakasznak még folytatása, mely | igy hangzik: „Azonban az elbocsátás érvénytelenné ! válik, ha az elbocsátási okirat kinyerése után a I kiköltözködés idején, az elbocsátottra nézve a j 24. §. 2. és 3. pontjaiban előirt akadályok valamelyike felmerül", vagyis ha egyebek közt például adóval maradt hátralékban. Mit szól erre az igazságügyminister ur? Hisz ez hivatalból, erőszakkal való visszahonosítás, oly esetben, midőn határozottan és világosan kinyilatkoztattam, hogy nem akarok az államnak alattvalója lenni s ez 48
