Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-383

*83. országos ülés május 29-én, csütörtökön. 1890. 335 a lionpolgárság távollét általi elvesztésének egy­szerű kihagyása, még ha a törvénynek egyéb intéz­kedéseit nem módosítjuk is, határozottan utat nyit olyan polgároknak, kik Magyarország állampolgá­rai nem akarnak maradni, állampolgári kötelékből való szabadulásra. Az 1879 : L. t.-czikk határozot­tan tartalmazza azon intézkedéseket, melyeket azon állampolgárnak, a ki az állam kötelékéből szaba­dulni akar, teljesíteni kell. A ki tehát a védköte­lezettséget teljesíteni nem akarja, az, t. ház, a törvénynek a végrehejtása alól kibújhat az eset­ben is, ha a törvényt változtatjuk, az esetben is, ha nem változtatjuk. Egyébiránt a törvény maga nyit utat arra, hogy azokra nézve, a kik az állam kötelékéből szabadulni akarnak, e lehetőség nyitva álljon; kérik az elbocsáttatást s ezt a törvény sze­rint meg kell adni mindazon esetekben, midőn az illető folyamodó bizonyítani képes azt, hogy nem egyedül a hadkötelezettség alól való menekülés a czélja. Ezt a törvény megengedi az állampolgár­nak s még háború esetén is fentartja* azt a jogot, hogy a felség engedelmével az állampolgári köte­lékből szabaduljon. Ezek azok az általános indo­kok, t. ház, a melyek engem arra vezetnek, hogy a törvényjavaslatot ugy is, a mint az általános­ságban tartva van, magamévá tegyen, támogas­sam-. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Most már engedje meg a t. ház, hogy áttérjek a t. igazságügyminister urnak pénteken tartott beszédére. (HaPjuk! Halljuk!) A t. igazságügy­minister ur azt mondja : Nem változtatható meg az 1879. évi L. törvényezikk azért, mert azon motí­vumok, melyekből a törvény módosítása, vagy valamely törvény meghozatala indokolható, hiá­nyoznak. Meghatározta egyszersmind a t. igazság­ügyminister ur a loyalitas fogalmát is, kijelentvén, hogy a loyalitas meghatározásában Mocsáry Lajos t..képviselő úrral egyetért. Azt mondja (olvassa): „Értjük alatta azt, hogy a törvényeket őszintén megtartjuk alkalmazva azt a fenforgó esetre, ugy mint azt egy szabad államban, egy alkotmányára mindig büszke ós féltékeny államban, mely csupa szabad polgárokat számlál, alkalmazni kell, alkal­mazzuk azt a 67-iki kiegyezésre. A 67-iki ki­egyezés egyszersmind kiegyezést és kibékülést képez a korona és nemzet között, kiegyenlítését és a viszony szabályozását foglalja magában a monarchia másik államával, A loyalitást erre alkal­mazva, ugy magyarázom, hogy minden alkot­mányos tényező, király és nemzet egyiránt akarja valóságos értelme szerint egészében és részletei­ben őszintén megtartani a kiegyezést, hogy cse­lekményeit, magatartását és politikáját ehhez alkalmazni akarja." T.ház! Azt, hogy ezen értelmezésben mennyi­ben találkozik a t. igazságügyminister ur Mocsáry képviselő úrral, mennyiben nem, nem tudom. Nem is tartom magamat arra hivatva, hogy kutassam. Annyiban azonban eltérek a t. igazságügyminister urnak a magyarázatától, a mennyiben azt mondja, hogy: „Minden alkotmányos tényező köteles a ki­egyezést megtartani,cselekményeit,magatartását és politikáját ehhezalkalmazni." Már bocsánatot kérek, ha a t. igazságügyminister ur ennek oly értelme­zést ad, a milyent az új ministerium székfoglalása alkalmával is kijelentett, hogy loyalis kötelesség az 1867-iki kiegyezés állandósítására törekedni, ugy én megvallom, t. ház, a t. igazságiigyministernek értelmezésével egyet nem értek. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mert ezen értelmezésében a t. igazság­ügyminister ur ellentétbe jő önmagával. Magya­rázatában azt mondja, hogy egy alkotmányos állam alkotmányára mindig büszke szabad pol­gára; de mihelyt azt kimondja, meg kell neki engedni azt, hogy midőn ezen alkotmányukra nézve büszke, szabad polgárok a kibékülés Őszin­teségét elismerik, egyszersmind hazafiúi köteles­ségüknek tartsák egy oly ténynek, melyet Magyar­ország történetével és törvényes függetlenségével összeférőnek nem tartanak, az 1867 : XII. törvény­czikknek megváltoztatására alkotmányos Hton tö­rekedni. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ezen magyarázat után, t ház, az igazság­ügyminister ur egy kérdéssel fordul hozzánk. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondja: „Már most loya­lítas-e megkoronázni a királyt, megvárni tőle tör­vényeink megtartását, de elfogadni törvényhozási indokból, hogy valaki a királyt el nem ismeri és alkalmazkodni ehhez a felfogáshoz?" T. ház! Én ezen kérdést igy feltehetőnek nem tartom, én a kiegyezést, a kibékülés teljességét az Í867:XII. törvényczikkben nem kereshetem, nem találom; én a kibékülésnek, a kiegyezésnek nemcsak ezt az egyszerű tényét veszem birálat alá és nemcsak ezen egyszerű tény képezi a kibékülés teljességét és a kiegyezést, hanem képezik mindazon tények, melyek a korona részéről megindittattak, a nemzet részéről viszonoztattak. (Helyeslés a szélső bal­oldalon.) És megengedi a t. ház, hogy idézhessem erre nézve azt, a mi állításunk igazolására szolgál. Az 1861-iki országgyűlés megnyitásán az azt meg­nyitó királyi biztos Magyarország képviselőihez és főrendéihez következőleg szólt: „Mélyen érzi Felséges Urunk, hogy a lefolyt viszontagságos idők emlékei, ha szeretett Magyarországában aggasztják a kedélyeket, egyszersmind ö Felsége atyai keblén is fájdalmas sebeket ejtettek és tudja, hogy egyedül kölcsönös jogtisztelet és viszonyos érdekméltánylat létesíthetik az egyetértést, bizo­dalmat, őszinte békülést és hogy csak ezek hoz­hatják meg ama fájdalmakra az enyhületet és tehetik le egyszersmind alapját a jobb és meg­nyugtatóbb jövőnek." Erre az országgyűlés követ­kezőleg felelt: „Összegyültünk mi is, mint a magyar nemzet képviselői, hogy alkotmányos mű-

Next

/
Thumbnails
Contents