Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-382

382, országos ülés május 28-áu, szerdán. 1890. 307 neme fog el s habár imádásom tárgya nem is egy túlvilági lény, nem is a vak fanatismusnak valamely bálványa, de mindenesetre egy olyan ember, a kit politikai nagysága, honfiúi óriási és elévülhetlen érdemeiért, törhetetlen elvhűsége, lángoló, soha ki nem alvó önzetlen hazaszeretetéért, a martyrok iránt táplált áhítatos kegyelet kétségkívül megillet. (Igás! ügy van! a szélső balon.) Egy perperczig sem habozom és késem tehát kijelentésével annak, hogy midőn én a benyújtott törvényjavaslatot aláirtam, tettem azt többi künn levő honfitársaim érdekén kivül különösen Kossuth Lajosért, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon) de tettem és aláirtam volna azt, sőt örömmel ragadtam volna meg az alkalmat akkor is, ha tisztán ő érte, egyedül az ő magasztos és már-már a legendák hónába készülő eszményi alakja, rendkívüli egyénisége érdekében nyújtatott volna csak be. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Ezen kijelentésemmel elfogadom tehát azon vádat, mert hiszen önök vádként hányják szemünkre, hogy mi a jelen ügyből kizárólag Kossutheultust csinálunk, de hát akkor nem teljes joggal recriminálhatunloe mi önök ellen, nem méltán vádolhatjuk-e önöket annak épen ellenkezője, t. i. a Kossuth elleni agitatióval vagy pláne a tőle való fél eleiemmel. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon. Ettenmondások a jobboldalon.) Mert hiszen eléggé j nyilvános s mindnyájunk előtt tudott, elvitázhatlan j tény az, hogy a honossági törvény revisiójának éle tisztán csak Kossuth ellen volt iránvítva. (Igaz! Ugy van! a szélső balon. Ellenmondásoka jobboldalon.) Pedig hát önöknek csakugyan nincs mit tar- j taniok tőle; mert ha továbbra is megtartanák őt honpolgári minőségében; ha visszatérhetne is fenn- i álló törvényeink erejénél fogva az őt megtagadni j készülő hazájába, azt hiszik-e, a mi itt épen az ! utolsó ülés alkalmával mondatott kétségbeejtő í naivitással, hogy neki csak visszatérnie, csak királyunk iránti hűségesküt letennie és a jelen törvényes állapotot elfogadnia volna kötelessége, hogyha honfiúi minőségét meg akarja tartani. 0 beata simplicitas! Hát akad még- önök kö zött képviselő, a ki azt hiszi, hogy Kossuth elvhűsége és elvei csak afféle szennyes ingek, mint sok más emberé, melyeket ha egyszer bepiszkolt, egyszerűen ledobja magáról, újat ölt, hogy azt azután még jobban beszenyezhesse. (Helyeslés a szélső balon.) Nem is kivan, nem is követel ő magának semmi jutalmat azon halhatatlan érdemekért, me- j lyeket hazája körül szerzett; nem követel az a • férfiú semmit, a kinek egykor milliók élete és I vagyona volt rendelkezésére bocsátva. Koldusbottal, üres tarisznyával vonult ki az országból (Igaz! , Ugy van! a szélső balon) s még most is 88 éves aggastyán létére mindennapi munkájával kénytelen jövőjéről gondoskodni. Nem vágyik ő a hatalomra, de aztán nem is alkuszik ám meg semmiféle hatalommal. Nem úgy, mint a jelen törpe kornak még törpébb epygonjai, a kik az ő nagy együgyüséglikben önhitt hivalkodással kérkednek politikai érettséggel, magukat államférfiúi nagy tehetségekkel telve látják; de másfelől nagy elvakultságukban feledik s nem veszik észre, hogy a nagy szóáradat közben, melyben nyakig úsznak, gyakran fel-fellebben a jezsuita csuhájuk széle, mely alól azután rögtön és mindenkor ki-kibukkan a maga nagy meztelenségében a kapzsi önérdek és önző haszonlesés. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Egyet kivan ő csak s a. költő szava szerint: „Egy óhajtást mond csak szive-szája: boldoguljon a magyar hazája." Magának is egyet kivan ő csak, azt az egyet, hogy ha már végzete kényszeríti is öt hazáján kivül élni s a hontalanság könyekkel áztatott kenyerét enni, ne járuljon még a nemzet is, melyet ő keltett új ébredésre, melybe ő öntött új életet, hálátlanságra mutató ostracismussal, balvégzetéhez ne juttassa őt az Aristideseknek, Miltiadeseknek és Mariusoknak közös kese i*íi sorsára; (Élénk helyeslés a szélső baloldalon) azt kívánja egyedül, hogy azon nemzet, melynek o oly igaz, oly szerető, oly önfeláldozó édes atyja volt, tartsa meg őt továbbra is fiának, szeresse és ne feledje. Ezt kivánja ő egyedül s önök még ezt az egyet is megtagadják attól, a kinek mindent, de mindent köszönhetnek, a kinek egyedül saját tulajdon érdeme, hogy Magyarország mint ilyen még most is fennáll; (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon) a ki nemzetünk nagyszerű történelmében a honalkotó Árpád után, mint második honszerző, honalapító, mindjárt a legelső helyet foglalja el. (Igaz! Ugy van! a szélső balfelől.) S önök a nemzetnek ez óriását, e valódi Messiását, félistenét akarják megtagadni, az állami kötelékből kilökni!? (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Nem ugy, uraim, megálljanak! Várjanak ítéletökkel addig, inig tudatára ébrednek annak, mit cselekednek. Ám ha a honossági törvényre máielfogadott alakjában hitök szerint szükség volt, várjanak annak végrehajtásával egynéhány esztendeig, még csak addig legalább, a mikor már az az ember ugy sem lesz többé, a ki önöknek anynyira útjokban áll. Napimádóknak nevezte önöket egyik képviselőtársam, de kik a felkelő és sokat igérő napot imádják csak. Ám napimádók vagyunk mi is. azzal a különbséggel azonban, hogy mi a lemenő nap sugaraiban ép ugy megtaláljuk azt a. magasztosságot, azt a hitet, a melylyel a felkelőt üdvözöltük. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Eszméink és elveink hirdetői és megteremtői a lemenő napok, melyek végsugarainúi enyhe és szelíd ra39*