Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.
Ülésnapok - 1887-381
304 381. országos ülés május 23-án, pénteken. 1$!:0. indokok alapján egy törvényhozási aetus végzése ezeket az érzelmeket, ezeket az államot fentartó erőket csorbítaná és sértené; ez is egyik döntő ok arra, hogy én állásom felelősségéből kifolyólag is kérjem a t. házat, hogy a bizottsági jelentés elfogadásával a törvényjavaslatot utasítsa vissza. (Hosszantartó zajos helyeslés és éljenzés jobb felöl.) Elnök: T. ház! Beőthy Ákos képviselő ur félreértett szavainak értelmét kívánja helyreigazítani. (Mozgás a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Beőthy Ákos : T. ház! Nekem nincs jogom a t. minister ur beszédének czáfolatába bocsátkozni; de van jogom tán ahhoz, hogy egy — gondolom — tévedését helyreigazítsam, mely tévedést magamra nézve hátrányosnak tekintek. (Halljuk! Halljuk!) A t. minister ur azt mondotta, hogy én magammal ellenmondásba jöttem, a minek hátrányosságát, gondolom mindenki elismeri s azért magam iránti kötelességem az, hogy ezzel szemben védekezzem; annyival inkább, mivel azt hiszem, hogy ez állítása egészen tévedésen alapul. (Halljuk! Halljuk!) A t. minister ur azt az állítást tulajdonítja nekem, hogy ezen Irányi-féle törvényjavaslat visszautasítása által Kossuth Lajos proscribáltatnék. En a magam részéről ezt sohasem mondtam. Csak egyszerűen felállítottam azt, hogy hakimondatik, hogy az állam rendje és a honosság között incompatibilitas létezik: akkor a consequens eljárás az, hogy ezt ne csak negatíve, hanem positive is alkalmazzuk, (TJgyvan!) tudniillik, hogy az illetőre kimondassák, hogy az állam kötelékéből kizárassék, mint a hogy az Rákóczival történt. Én, t. ház, nem azt mondtam, hogy a törvényjavaslat által Kossuth Lajos proscribáltatik, % mit annyival kevésbé mondhattam, mert nagyon is jól tudom, hogy annak daczára, hogy megszűnt magyar állampolgár lenni, proscribálva nincs és akkor, a mikor akar, hazajöhet. A t. minister ur azt mondotta, hogy én is ellenmondásba jöttem magammal akkor, a mikor a kiegyezés fentartása mellett mégis állampolgárnak akarom tekintetni azt, a ki a kiegyezést el nem ismeri. Bármily szilárdan ragaszkodjam is a kiegyezéshez, annyira még sem mehetek, hogy azt mondjam, hogy azok, a kik a kiegyezést el nem ismerik, nem lehetnek többé állampolgárok. (Éljenzés a szélső baloldalon.) Én, t. ház, ennél az egész kérdésnél a véleményszabadságból indultam ki és kiindultam abból, hogy hitem szerint a magyar állam elég erős és elég biztos arra, hogy az állampolgári jogoknak fentartását erkölcsi kényszerhez nem kell kötnie. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És ezt én azért akarom, mert csak igy nem engedjük kisiklani kezünkből a szabadság arany fonalát, mely szerintem, kell, hogy a magyar politikának jövőre is vezérfonala legyen. (Éljenzés a szélső baloldalon.) És hogy az állampolgárságnak ily módon való fentartásában veszély nincs: ezt a t. minister ur maga bizonyította be legjobban. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Mert a minister ur azt mondotta, hogy egy állam nem engedheti meg azt, hogy kétféle állampolgára legyen; az egyik, a ki a törvényt elismeri és a másik, a ki azt el nem ismeri. Ez azonban maga a t. minister ur felfogása szerint is történt; mert Kossuth egészen tavalyig nem ismerte el a kiegyezést és állampolgár mégis volt és Magyarországra ebből veszély nem származott. (Helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Elnök: Az igazságügyminister ur kivan szólani. (Halljuk! Haljuk!) Szilágyi Dezső igazságügyminister: T. ház! A t. képviselő ur egészen tévesen állította (Felkiáltások a szélső baloldalról: Tudtuk, hogy ezt fogja mondani! Halljuk! Halljuk ! a jobboldalon) és tévesen állítja most is, mintha beszédemben az lett volna, hogy mindazokat, a kik a kiegyezést nem ismerik el, az állampolgárságban fentartani nem lehet. Mert nem az a lényege annak, a miért mi ezt a törvényjavaslatot ellenezzük, hanem azt mondtam, hogy a magyar törvényhozás nem fogadhat el törvényhozási indokul, motívumul egy olyan álláspontot, amely álláspontból egy törvényhozási actussal lehetővé akarják tenni, hogy az, a ki az állam alaptörvényeit el nem ismeri, állampolgári helyzetét megtarthassa. (Élénk helyeslés jobbfelöl. Zaj a szélső baloldalon.) Ha t. képviselőtársam azt mondta, hogy erkölcsi kényszer van abban, ha valakinek declarálni kell, hogy magyar állampolgár akar maradni, akkor erre egyszerűen azt felelem, hogy én nem ismerek a világon országot, a mely állampolgáraitól — ha egyáltalában declaratiót kíván — egyszersmind azt ne kívánná, hogy az állampolgár összes kötelességét is — Őket terhelőleg — magukra vállalják. (Élénk helyeslés jobbfelöl?} Végül azt mondja a t. képviselő ur, hogy én önmagamat czáfoltam meg, mennyiben jelenleg is van kétféle állampolgár: olyan, a ki az állam alaptörvényeit elismeri és olyan, a ki nem ismeri el. Hát t. képviselőtársam, én nem mondtam azt, hogy nincs ilyen, hanem ezeket mondtam : egy törvényhozás nem vállalkozhatik arra, hogy segédkezet nyújtson, utat és módot nyisson annak érvényesüléséhez és jogosultnak ismerje el azt a felfogást, hogy a ki nem akar a törvényhez alkalmazkodni és azért nem akar, mert nem akarja magát alávetni az állam alkotmányos jogrendjének, ehhez a felfogáshoz a törvényhozás alkalmazkodjék, hogy meg is tagadja az engedelmességet az állam alkotmánya iránt és mégis elfoglalja az állampolgár helyzetét. (Élénk helyeslés a jobbóldalon. Zaj, mozgás a stélsö balon.)
