Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-380

380. országos ülés május 22-én, csütörtökön. 1890. 26 3 dlenére, pusztán a hazából való távollét miatt egyszerűen megfosztathatnék. De bűn ez a nemzet ellen is, hogyha annak tagjai minden komolyabb s fontosabb ok nélkül pusztán és egyedül némi formalitások nem teljesítése miatt a nemzet testéhői kiszakasztathatnának. A honossági törvénynek módosítása tehát elodázhatlan szükségesség. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nem is czáfolta meg e módosítás szükséges voltát sem a közigazgatási bizottság, sem a t. ministerelnök ur, legalább az én nézetem szerint egyáltalában nem. Mert hogy például a bizottsági jelentésben a nagyobb és tekintélyesebb, hogy ugy mondjam, irányadó államok példájával szemben, néhány kisebb állam gyakorlatára történik hivatkozás; vagy hogy a törvény eredeti szövegének helyessége bebizonyítására kellő indokok hiányában még a betegápolási s szegényellátási költségeket is felemlítik, valamint azon merész állítás megkoczkáztatása, hogy az általunk benyújtott törvényjavaslat elfogadásával a kivándorlási hajlam csak neveltetnék s a kivándorolni szándékozók kivándorlásra csak buzdittatnának, mondom, hogy a bizottsági jelentésben foglalt ezen ellenérvek megdünthetnék a benyújtott törvényjavaslat indokait és bebizonyítaná a módosítás szükségtelenségét: azt, ugy gondolom, hogy ezt maguk a bizottsági tagurak is aligha merészelik komolyan mondani. És én valóban azt hiszem, hogy az említettem érvek nem is egyébért vannak ott felemlítve, hanem csak azért, hogy az a bizottsági jelentés ne éppen csak egy pár sorból, hanem legalább is két nyomtatott lapból álljon. Maradna tehát egyetlenegy számbavehetőnek látszó indok a bizottsági jelentésben, tudniillik az, hogy nem pusztán a tiz évi távollét az ok, a mely miatt a törvény az állampolgársági jog elvesztését kimondja, hanem a hozzákötött azon feltételnek, hogy az országból távollévő, tiz év alatt legalább egyszer tartozik állampolgári jogának fentartását bejelenteni, nem teljesítése. Ámde itt ismét az a kérdés merül fel, hogy vájjon joggal követelhető-e bárkitől is, hogy ő jelentést tegyen egy olyan jogának fentartása iránt, melynek birtokában van, a mely neki vele született, elidegeníthetlen joga; nemde sokkal természetesebb volna-e az, hogy akkor tegyen jelentést, hogyha e jogáról már önként és önmagától lemondani akar? Én azt gondolom, t. ház, hogy valamint amazt joggal megkövetelni senkitől sem lehet, ugy emez egészen természetes. Természetes igenis az, hogy kiki állampolgári jogainak élvezésében maradjon mindaddig, mig arról önként, szabad tetszése és elhatározásából maga le nem mond. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbalon.) De hát hogyha ekkép semmi elfogadható okot sem lehet felhozni a törvény eredeti szerkezetének helyessége mellett és igy természetesen az annak módosítása végett benyújtott javaslat helyessége és szükségessége ellen sem, sőt a túloldal egyik szónokának, Dárdai Sándor t. képviselő urnak tegnapi beszéde nyilván és határozottan szintén e törvény módosításának szükségessége mellett bizonyít, mert hisz maga is elismerte, hogy a törvénynek igen sok hibája, sőt mint monda, tökéletlensége van: valóban igen feltűnő és meglepő, hogy a t. közigazgatási bizottság és a t. kormány a helyett, hogy az előbbi kormány egy nagy mulasztásának helyrehozása végett készséggel ragadta volna meg a kedvező alkalmat e törvényjavaslat elfogadásával: azt még általánosságban sem ajánlja az elfogadásra. Hiszen ilyen, valóban igen kényes és kinos kérdést simábban elintézni és a nemzet zömének — mert merem mondani, a nemzet zömének — egyik jogos óhaját, ! kívánságát, sőt mikép a múlt év végén ide beterjesztett kérvények bizonyítják, követeléseit könynyebben kielégíteni sohasem lehetett volna, mint e törvényjavaslat elfogadása által. (Élénkhelyeslés I a szélsőbalon) De hát ott van az el nem fogadás oka: | Kossuth. Megmondta ezt már Helfy t. kép! viselőtársam, midőn igy szólt: a t. ministerelnök ur és pártja azért nem akarják elfogadni e javaslatot, mert nem akarják, hogy Kossuth állampolgári joga visszaszereztessék. És ha a kormány valóban oly őszinte akar lenni, mint mondja, csakugyan be kell ismernie, hogy e törvényjavaslat el nem fogadásának egyedüli és valódi oka csakugyan nem más, mint Kossuth személyisége, illetőleg elvhűsége. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) De a mi késett, nem múlott. Mert elvégre beismerte ezt maga a ministerelnök ur is, midőn tegnap Kossuth Lajos aradi leveléből akart feg>vert kovácsolni Kossuth Lajos ellen. És ez az elismerés, t ház, legalább az én nézetem és meggyőződésem szerint a legsötétebb pont ezen valósággal kényes és kinos kérdésben. A legsötétebb pont ez, t. ház, mondom és erre csakugyan kellene ismét egy fátyol egy átláthatatlan lepjl, hogy ne láthassa, ne vehetné észre azt a nemzetnek egyetlen tagja sem; mert ezen beismeréssel a t. ministerelnök ur azt bizonyította be, hogy a magyar torvényhozó testület többsége egy régi hibát helyrehozni czélzott, egy, a közóhajnak megfelelő és közszükséget pótoló, tehát közérdekű törvényjavaslatot is képes elejteni a legkicsinyesebb indokokból vagy pedig személyekre való tekintettel, (Igaz! Ugy van! a szélső balfelől) másfelől, t.ház, a t. ministerelnök ur ezen beismeréssel megtanította a nemzetet arra is, hogy a magyar hazának nem lehet oly nagy fia, a magyar nemzet szeretetének, tiszteletének és kegyeletének nem lehet oly magas tárgya, ki a jelen alkotmányos korszakban és szabadelvűnek csúfolt aerában csak egyetlen egy perczig is biztosítva volna a kihonosítás, a szám-