Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-379

87í>. orwáfos ülés inájo& 21-én, szerdán. 18B0. 241 vefkezményei a kivándorlásra vonatkozólag érezhetők nem lesznek; ha ezerek és ezerek költöztek eddig ki a külföldre: ezen túl is ki fognak menni, a nélkül, hogy ezen törvény reájuk a kivándorlás tekintetében hatást gyakorolna. Hát, t. ház, ezt a dolgot fejtsük ki egy kissé, különösen egy bizonyos speciális oldalról, amelyre én különös súlyt fektetek. Mit tartalmaz a mi általunk benyújtott törvényjavaslat első szakaszának főpontja? Azt, hogy magyar állampolgár távollét miatt az állampolgárságot el nem veszti. T. ház! Mikor ezt az első pontot kiváló figyelmébe ajánlom a t. háznak, nem felejtem el egyebek közt azt is, hogy a t. ház bizalmából van szerencsém a véderő-bizottságnak régi idők óta tagja lenni és igy kötelességem is különösen a hadügy, a véderő szempontjait mindenkor jól meglatolni. Ez a szakasz pedig nagyon összefügg a véderő kívánalmaival, mert mióta ugyanis a kivándorlók száma hazánkban mindinkább szaporodik: ezrek és ezrek költöznek ki az olyan serdülő korban levő ifjak közül, a kik a hadkötelezettség idejét még nem érték el és a minden honpolgárt egyaránt terhelő legnehezebb, de legdicsőségteljesebb adót, a véradót le nem rótták s a kik fejlődő erejük teljében vannak, mert épen ilyeneket iparkodik a legtöbb család kivinni Amerikába, hogy ott kenyérkeresők legyenek. Az ilyenek kiköltözése által annyit vesztett már is a védkötelezettség és olyan tetemessé vált a törvénytelenül távollevők száma, hogy már a közös hadügyminister is ráirányozta ezen kérdésre figyelmét s ő is sürgetett már óvszereket arra nézve, hogy az általános védkötelezettség ezen úton ki " ne játszathassák. No, t. ház, mikor a közös hadUgyministerre hivatkozom, akkor csak nem mondhatja senki, hogy pártszempontokból beszélek. (Ugy van! Ugy van ! a szélső baloldalon.) Készakarva hivatkoztam pedig rá azért, hogy a t. túloldal figyelmét is felhívjam e kérdésre. Azon évről-évre mindinkább szaporodó ezerek, kik védkötelezettségök teljesítése előtt költöznek ki a hazából, törvényeink mai állapotában a hazára nézve tökéleletesen elvesznek, mert túlnyomóan nagy részök soha vissza nem térvén, odakünn honpolgári jogukat is elvesztik és igy hazájok iránt, a hol születtek, a véradót soha le nemrójják. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) A mi általunk ajánlott törvényjavaslat fel olvasott intézkedése szerint azonban a honosság, mint ősi jog, mint születéssel megnyert jog soha el nem veszíthető; következésképen mód és alkalom nyílnék arra, hogy a haza ilyen kiköltözött fiai idővel a védkötelezettségük teljesítése végett részint reclamáltassanak — a mennyire olyan államokba települtek, a hol ez tehető — részint pedig, ha ez meg nem történhetik, legalább éviden*KÉPVH. NAPLÓ 1887—92. XVIII. KÖTET. tiában tartassanak, hogy annak idején akármikor visszatérnek is, felelősségre vonhatók legyenek. És ha oly későn történnék is visszatérésük, ugy, hogy magok egyénileg többé nem alkalmasak védkötelezettségök teljesítésére: legalább a hadmentességi díjjal volnának megróhatok, hogy egy szóval ne menekülhessenek meg a haza iránt tartozó védkötelezettség egy vagy más módon való teljesítése alól. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A jelenleg fennálló törvény, mint a t ministerelnök ur is hangsúlyozta, igen megkönnyíti a módokat mindenkinek arra nézve, hogy 10 évi távollét után is magyar honpolgár maradhasson. Az 1879. évi L. törvényezikk tudniillik olykép intézkedik, hogy ha valamely künnlakó magyar, valamely magyar vagy osztrák consuli hivataltól tartózkodási jegyet nyer, vagy valamely osztrákmagyar consuli község anyakönyvébe beiratik, mindazon jogok élvezetében megmarad, mindazon kötelezettségeket továbbra is teljesíti, mely jogok és kötelezettségek őt idehaza megilletnék. Jó, de én, t. kormány, azt óhajtanám, hogy az osztrákmagyar consulatusokat az új kormány tenné előbb valójában magyarokká is, meri ezek a régi kormány alatt s erre nézre saját tapasztalatomra hivatkozhatom — nem osztrák-magyar consulatusok voltak — talán csak névleg voltak azok, de némelyek még névleg sem — hanem csakis osztrák consulátusok. (Ugy van! Ugy van! a szélső bahllalon.) T. többség ! Ne kényszerítsék hazánkfiait, a magvai honosokat arra, hogy báró Fejérváry Géza minister ur kedves madara : a kétfejű sas szárnyai alá meneküljenek, még honosságuk megmentése végett is. Hiszen mindnyájan tudjuk tapasztalásból, (Halljuk! Halljuk!) hogy hazánkat külföldön még ma is A ustria provinciájának tekintik, a kétfejű' sas használtatik, mint állami czímer a követségeknél, consulatusoknál s a fekete-sárga zászló szerepel ugyanott, mintáz osztrák-magyar monarchia hivatalos czíme. Már engedelmet kérek, ha én külföldön laknám s magyar volnék s magyar akarnék maradni, nem osztrákká lenni: nem tudnám magamat rávenni arra, hogy egy ily intézményvédelme alatt (Élénk helyeslés a szélső baloldalon) tarthassam fel honfiuságomat. Talán emlékeznek még némelyek a t. házban egy példára, a melyet e házban Tisza Kálmán volt ministerelnök urnak kézzelfogható bizonyítékul bemutattam, hogy lássa, a mi egyik keleti utazásom alkalmával legközelebb velem megtörtént, hogy t. i. a konstantinápolyi osztrák-magyar consulatus az általa kiállított útlevélben, a melylyel Brusszába akartam utazni, szülőföldemül Austriát jelzé, alattvaló mivoltomra nézve pedig osztrák alattvalónak irt. Bemut ittam e házban az eredeti okmányt, senki tehát meg nem czáfolhat.Es én inkább el nem mentem Brusszába, semhogy Anstria legyen állítólagos' hazám 31