Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-378

878. országos ülés május 20-án, kedden. 1890. 2^7 teljesen csatlakozván, csakis a dolog érdeméhez akarok szólani, vagyis arról, a mi sem a bizottsági jelentésben, sem a ministerelnök ur beszédében nem érintetett, hanem a mit az előttem szólott gróf Károlyi István t. képviselőtársam csak érintett — kinek beszédjére egyébiránt még reflectálni fogok, vagyis a honossági kérdésnek azon oldaláról, mely Kossuth Lajosra vonatkozik. (Halljuk! Halljuk!) Megvallom, elvártam volna az igen t. ministerelnök úrtól, miután már — igen helyesen — a vita elején szólalt fel, hogy kiteijeszkedett volna egyéb pontokra is, a melyeket ő — szerintem — hallgatással nem mellőzhetett. Ezek közt első sorban említem fel épen aKossuth-kérdést. (Halljuk! Halljuk!)Mikor a t. ministerelnök ur előadta programmbeszedét, azt méltóztatott mondani, hogy ha ez a kérdés ezen oldaláról felvettetik, a kormány nem fog kitérni a kérdés elő],hanem nyíltan és őszintén fog beszélni. (Ugyvan! szélső balfelől.) Tehát ha nyiltan és őszintén akart volna beszélni a t. ministerelnök ur, akkor azon kezdte volna beszédet, hogy Irányi Dániel törvényjavaslatát nem fogadom el, mert nem akarom, hogy Kossuth Lajos visszaszerezze a magyar állampolgárságot. (Igás! Ugy van! szélső balfelől.) De más okból is elvártam volna, hogy az igen t. ministerelnök ur bővebben nyilatkozzék, mert hiszen e kérdés előzményeiből hátramaradt még néhány pont, a mely magyarázatra vár; e magyarázatot pedig — szerintem — a kormány a képviselőháztól meg sem tagadhatja. Olyan kérdésről van itten szó, a mely változást idézett elő a kormány kebelében. Itt joga van a képviselőháznak ismerni minden részletet s igy kötelessége lett volna a t. ministerelnök urnak nyiltan és őszintén nyilatkozni három minőségben: úgyis mint a volt cabinettagjának, úgyis mint jelenlegi ininisterelnöknek, de ugy is mint pártvezérnek, mert mind a hárman tartoznak felvilágosítással. (Igaz! Ugyvan! szélső balfelől.) Méltóztatnak emlékezni a volt ministerelnök ur különböző nyilatkozataira. Múlt évi november hó közepén kijelentette, hogy a honosítási törvény módosítása azért nem szükséges a kormány felfogása szerint, mert Kossuth Lajost, a törvény daczára, ugy is magyar állampolgárnak tekinti. Ezt önök mindnyájan: a kormány és a párt, megtapsolták. (Iga?! Ugyvan! szélső balfelől.) November 22-én már beismerte azt, hogy a folyton terjedő kivándorlásoknál fogva a kormány belátja szükségét annak, hogy a honossági törvény revisio alá vétessék. Nov. 27-én már igéretetet tett Perczel Miklós képviselő urnak, az általa beadott határozati javaslattal szemben, hogy a kormány általános szempontokból is el lévén határozva a revisiot elővenni, erre a szakaszra is ki fogja terjeszteni figyelmét. Deczember llén a lehető leghatározottabban kijelentette és hogy tévedés ne forogjon fenn, ezt háromszor ismételte az egész kormány nevében, (Igaz! Ugyvan! szélső balfelől) hogy ezen törvény már készül és hogy rövid idő múlva elő fog terjesztetni. (Igaz! Ugy van! szélső balfelöl.) Nevezetesen azt monda, hogy (Halljuk! Halljuk !) a kormány érzi a revisio szükségét általános szempontból, figyelemmel ugy a szóban levő körülményre — tudniillik Kossuth Lajosra — mint az Amerikába nagyobb számmal kivándorolt hazafiak érdekeire stb. (Ugy van! szélső balfelöl.) Ezt határozottan ismételte a kormány nevében. (Ugy van! szélső balfelől.) Beszéde végén megint azt mondja: „Általános szempontból, figyelemmel minden magyar honpolgárra fogja a kormány eszközölni a revisiot". Ezen kormánynak tagjai manap is itt ülnek előttünk a kormány padjain. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon. Ellenmondások jobbfelöl.) Engedelmet kérek, a ministerelnök ur elment, de a kormány tagjai ugyanazok, a kik akkor voltak. Az első kérdés tehát, a mire nézve a t. ministerelnök úrtól felvilágosítást várhattam volna, az, hogy mi történt azóta, a mióta a jelenlegi kormány nézete igy megváltozott? Búsbach Péter : Deczember 26! Helfy Ignácz: Bocsánatot, én nem Búsbach t. képviselőtársamtól, hanem a ministerelnök úrtól kérek most felvilágosítást. (Derültség a szélső baloldalon.) Vájjon az addig kivándorlottak azóta mind visszatértek? Vagy megszűntek azon kivándorlások, melyeket a t. ministerelnök ur az önök nevében ismételve és ismételve mint olyanokat jelzett, melyek okvetlenül szükségessé teszik a honossági törvény revisióját? S azután ott ül a rabinetben, habár e perczben nincs is jelen, a t. igazságügyminister ur, a ki a kormánynak már akkor is tagja volt. A t. volt ministerelnök ur e házban bejelentette, hogy a törvény revisio végett már ki van adva a volt belügyminister urnak és a jelenlegi igazságügyi minister urnak. Az igazságügyminister ur azt el is vállalta, mert nem hiszem, hogy magára parancsoltatott volna. Kérdés, hogy mi történt azóta, hogy most oly cathegorice kijelentik, hogy a törvényjavaslatot nem fogadják el? De van, szerintem, még egy másik kérdés is, a melyre a t. ministerelnök ur felvilágosítással tartozik. (Halljuk! Halljuk!) Tisza Kálmán t ministerelnök ur utóbbi nyilatkozatában kétszer fordul elő egy homályos passus, ezt a homályt pedig el kell osztatni. Lemondó beszédjében ugyanis, midőn előadja a kormány változás történetét, azt mondja, hogy nézeteltérések fordultak elő közte és ministertársai között a honossági törvény revisióját illetőleg, de ő kötelezve érezte magát itt e házban tett ígérete által, habár azóta történtek olyanok, melyek ötét alaposan felmenthették volna ezen igéret beváltásának kötelessége alól. Ezt említi először. Majd a beszéd további folyamán, hol arról 29*