Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-378

S78. országos ülés május 20-án, kedden. 1890. 221 mészeri jognak is neveznek, elméletébe mélyebben belebocsátkozni; nem fogom elsorolni mindazon jogokat, melyeket közönségesen természeti, em­beri, velünk született jogoknak neveznek. Ezek között vannak, melyek az ember fogalmát, lényét, rendeltetését tekintve az emberi méltóságtól el­választhatatlanok lévén, elidegenítketlenek, mig mások ezen cathegoriába nem tartozván, azokról az ember szabad akaratból lemondhat, (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) Ily velünk született jog a honosság. Mikor az ember valamely szervezett társada­lomban, melyet államnak nevezünk, születik, ez­által egyúttal annak polgára is lesz. Az állam hatalom megfoszthatja a polgárok bizonyos osz­tályait a politikai jogoktól, megszoríthatja mago­kat a szorosabb értelemben vett polgári jogokat is, de azt a tényt, hogy a ki az állam területén született, annak fia, annak polgára, nem tagad­hatja meg, nem tagadhatja meg tőle az oltalmat figy személyét, mint vagyonát illetőleg, valamint nem tagadhatja meg tőle, hogy hazájának nevezze azt a tőidet, a melyen született, {Élénk helyeslés a szélső lalfélől) ha még úgy elnyomva van is és ha nincs is az ég alatt egj^ebe, mint két keze, melylyel életét tengeti. Régebben voltak államok, melyek bizonyos bűncselekmények esetén alattvalóikat száműze­tésre ítélték. Ma ezen büntetésnem ki van zárva a tör­vénykönyvekből. Az államhatalom örökös rab­ságra, deportatióra, sőt halálra is ítélheti a bű­nösöket : számkivetésre nem; (Halljuk! Halljuk.') s magát az örökös rabságot, a deportatiót, a halált is az illető bűnös saját hazájában, vagy legalább az államhoz tartozó területen szenvedi. A politikai jogokat is felfüggeszthetik a bíró­ságok némely bűncselekmények esetén, bizonyos időtartamra : az állampolgári jogokat nem. Ezeket a valóban szabad, elsőrendű államok csak azok­tól vonják meg, kik azokról tudva, szándékosan és világosan lemondtak, vagy pedig oly cselek­ményeket követtek el, a melyekből a lemondás önkényt következik. A lemondás joga a szemé­lyes szabadságnak folyománya. Hogy azok, kik ily módon önként mondtak le hazájukról, elvesz­tik állampolgári jogaikat, az természetes, azt el­ismerem. De nem engedhetem meg, hogy puszta távollét miatt fosztassanak meg azoktól. (Helyes­lés a szélső baloldalon.) A távollét magában még nem jelenti azt, hogy az illető hazájáról, állam­polgári jogairól lemond; a távollét magában véve nem bűn, s ennélfogva nem érdemel büntetést, legkevésbé pedig olyan súlyosat, a milyen az állampolgári jogok elvesztése. Az, a ki valamely hitfelekezetnek tagja, ha templomba soha sem megy is és a vallásnak egyéb kötelességeit sem teljesíti, egyházi szem­pontból hibáztatható, de azért őt, ha egyébként nem vét, még pedig súlyosan egyháza ellen, ma már maga a kath. egyház sem közösíti ki. Ha ezt tenné, vagy arra kényszerítené az illetőt, hogy akarata ellen más egyház által vétesse fel magát, vagy pedig, hogy minden egyházi köte­léken kivül maradjon. így az állam, ha távollét miatt tagadná ki polgárát, ez, vagy más ország államkötelékébe lép, vagy pedig hontalan marad, a mig csak él. Mind a két esetben, amott az egyház, itt az állam, semmit sem nyer, hanem csak veszít túlsá­gos szigora által. Ily elvekből indult ki uraim, az északamerikai Egyesült Államokon kivül Európában több előkelő elsőrangú államának törvényhozása. így neveze­tesen Anglia a maga polgárait, ha külföldön élnek, mint azt a t. előadó ur is elismerte, harmadíziglen saját fiainak tekinti, sőt egészen 1870dg még a külföldön honosítottakat is, azok külföldi honosí­tását el nem ismerve, a magáéinak nevezte. Csak­is a mondott esztendőben alkottatott törvény, a melyhez képest az, a ki külföldön polgárosítást nyert, megszűnik britt alattvaló lenni. Ugyanazon nyomon járnak az amerikai Egye­sült Államok. Ezeknek kormánya 1868 ban az akkori északamerikai szövetséggel szerződést kötött, mely szerint az, a ki külföldön honosíttatja magát, ha ezen honosítást öt évi ottlakás követi, megszűnt az eredeti haza polgára lenni. Olaszország a polgári törvénykönyv első fejezetének 11. §-ában a honosság elvesz­tésére nézve ekképen rendelkezik : elveszti honos­ságát az, a ki először: a maga illetékes lakhelyén levő tisztviselő előtt tett nyilatkozattal az olasz honosságról lemond és külföldro teszi át lakását; másodszor, a ki külföldön honosíttatja magát; har­madszor: a ki a kormány engedelme nélkül idegen államban hivatalt, illetőleg katonai szolgálatot vállal. A svájczi polgár csak önkéntes lemondás következtében szűnik meg a szövetség tagja lenni, én e lemondás is csupán saját személyére terjed ki és csak azon esetben érvényes, ha arra külföldön szerzett honosítás következik. Végre Franczia ­ország elejtvén az addig fennállott törvény azon szabványát, a mely szerint a visszatérési szándék nélküli kivándorlás maga után vonta a honosság elvesztését, tavaly, tehát 1889-ben alkotott törvény által a honosság elvesztését a következőkre szorítja: 1. aki külföldön honosit­sittatja magát; 2. a ki a franczia állampolgárságról lemond; 3. a ki külföldön államszolgáíatba lép és azt a franczia kormány felszólítása daczára is megtartja és végre 4. a ki külhatalmasságkatonai^ szolgálatába a franczia kormány engedelme nélkii^ lép. így tehát, a mint mondám, Amerikán kivü_ Európának első rangú, úgy szabadságszeretettlk

Next

/
Thumbnails
Contents