Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-378

378. országos ülés május 20-án, kedden. 1890. 219 adók, de alapelvei összhangba hozattak a nyugoti velünk szomszédos és legsűrűbb érintkezésben levő államok által elfogadott jogelvekkel érvény­ben lévő honossági törvényünk 31. § a szerint azon állampolgár, ki a magyar kormány vagy az osztrák magyar közös ministerek megbízása nél­kül 10 évig megszakítás nélkül a magyar korona területének határain kivitl tartózkodik, csak ugy veszti el magyar állampolgárságát, ha ennek fen­tartását az illetékes hatóságnak be nem jelenti vagy újabb útlevelet nem szerez vagy valamely osztrák-magyar eonsuli hivataltól tartózkodási jegyet nem nyer, vagy valamely osztrák-magyar eonsuli község anyakönyvébe be nem iratik; vagyis a kifogásolt szakaszok szerint maga a puszta távollét nem elégséges arra, hogy valaki állampolgári jogát elveszítse, mert időzhet kül­földön megszakítás nélkül hosszabb időig és e jogkövetkezmény hátránya nélkül, hanem kell, hogy a távolléthez járuljon a hozzáfűzött feltétel­nek nem teljesítése, mi tisztán az illetőnek egyéni szabad akaratától függ. E feltétel pedig az, hogy az illető minden 10 év alatt egyszer bejelentse állampolgárságnak fentartását. Ha az illető e könnyen teljesíthető feltételnek eleget tesz, bárminő hosszú távollét daczára is megtartja állampolgárságát, melytől nem fosztja meg őt senki, ha csak saját cselek­ménye, jobban mondva mulasztása nem járul hozzá, ha hazája iránt való megfeledkezése, kö­zönye által vagy akarattal el nem játsza azt. Ha a fentartás jelzése költséges, nehézkes avagy zaklató eljáráshoz volna kötve, helyesnek tartanám oly módozatokról gondoskodni, mdyek az illetőre nézve könnyűvé tegyék a bejelentést, de maga a javaslatot benyújtó képviselő ur is el­ismeri, hogy a törvény nem szab nehezen teljesít­hető feltételeket s azok, kik súlyt fektetnek arra, hogy továbbra is magyar állampolgároknak tekin­tessenek, tényleg jelét is adják annak, miszerint a magyar állampolgárság kötelékében megmaradni óhajtanak. Azt kérdi a javaslat t. benyújtója, hogy miért kellett 1879-ben a honosság elvesztésének egyéb esetei közé még a 10 évi távolléteit is felvenni? Azt hiszem, hogy a t. képviselő ur is el fogja ismerni, hogy az anyaországgal való legcsekélyebb érintkezés nélküli távollét meghatározatlan időig a végtelenségig még sem járhat együtt az állam­polgárság fentartásával, mert a nemzedékeken keresztül külföldön lakó szokásaik és érzelmeik­ben elidegenült és az anyaállamtól összes élet­viszonyaikkal elszakadt családoknak az állam­polgári kötelékben való megtartása az államnak sem állhat érdekében, mely őket diplomatiai olta­lomban részesíteni s nekik esetleg anyagi gyámo­lítást nyújtani köteles. (Mozgás a szélső baloldalon. Bálijuk! Halljuk!) Viszont a községekre e vi­szonyból kifolyólag elviselhetlen teher hárulhatna a betepápolási és szegényellátási költségek indo­kolatlan viselése által; midőn a külföldön lakók, kik nem teljesítik a község iránt kötelességeiket, visszatérésük alkalmával azon község terhére es­nének, mely iránt való kötelezettségeik alól ma­gukat kivonták. Azért is Anglia, mely 1870 ig még azokat is, kik magukat külföldön honosíttat­ták, azok idegen honosságát figyelembe nem véve, saját polgárainak tekinté, daczára, hogy kiterjedt gyarmatügyi politikája folytán más elbírálás alá esik, mégis alkalmazta azon meg­szorítást, hogy külföldön élő alattvalóit, csak a harmadik nemzedékig tartja meg az állampolgári kötelékben. Spanyolország, melynek 1837. évi alkotmánya hivatkozás tárgyát képezte, az 1870. június 1 7-iki törvény szerint külföldön tartózkodó csak azon fiainak tartja fenn honosságát, kik az idegen államban levő követe vagy consulánál ma­gukat jegyzékbe vétették. Németalföld törvénye Öt évi, a német 1870. június 1-ei törvény az egész német birodalomra kötelezőleg 10 évi megszakítás nélküli távolléthez köti az állampolgárság elvesz­tését. Hazánkban pedig, hol a múltban azon jog­nézet uralkodott, mely szerint az állampolgárság sem törvényesítés, sem kiköltözés, sem külföldön való hosszabb idejű tartózkodás, sem idegen állam kötelékébe való felvétel által nem veszhet el, midőn a kérdésnek rendezése első izben került a törvényhozás elé, az 1848. országgyűlésen az alsóház által elfogadott javaslatba a honpolgárság elvesztésének több — s az 1879. évi törvény rendelkezéseinél szigorúbb — esete vétetett fel, melyek közül a 17. §. következő szövegben került elfogadásra: „magyar honpolgár lenni megszűnik, ki a hon határain kivül 10 évig tartózkodik, a nélkül, hogy azt vagy hazai közhivatala kívánná meg, vagy iskolai tanulással s különös szakkép­zés végett töltené". Megtámadtatott a törvény kifogásolt intéz­kedése a szabadelv ííség szempontjából is. Ezzel szemben csak arra hivatkozom, hogy a német birodalmi törvény tárgyalása alkalmával a parla­mentnek szabadelvtíségükről ismert kiváló alak­jai, úgymint Miquel és Virhow oda nyilatkoztak : „Miszerint az állampolgárság fentartására nem lehet közönyös, hogy valaki mennyi ideje van távol hazájától"; az északamerikai Egyesült­Államok elnöke, Lincoln Ábrahám, 1865. deczem­ber hóban a congressus megnyitása alkalmából ahhoz küldött üzenetében kiterjeszkedett arra, hogy szükségesnek mutatkozik bizonyos határidő­nek megállapítása, melynek lefolyta után a kül­földön tartózkodó amerikai az Egyesült-Államok diplomatiai oltalmára idegen államokkal szemben számot nem tarthatna. Grant Ulysses elnök pedig 1874. márczius hó 26-án terjesztett elő törvény­38*

Next

/
Thumbnails
Contents