Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-365

365. orszíígng fllís májas 2-án, pénteken. 18í)0, 13 ezen reform munkálatot haladéktalanul kezdeményezze; az akkori igazságügyi kormányzat e kérdéssel nem foglalkozott és éveken át valóságos stagnatio volt észlelhető a birói szervezés terén. í . Időközben azonban az állapotok tarthat itla- I nokká váltak; a kir. ítélőtábla bíráinak minden önfeláldozó szorgalmuk és ügybuzgóságuk daczára sem voltak képesek megfelelni az igazságszolgáltatás érdekeinek. S ez nem is csodálható, t. ház, mert kir. tábla, mely ugy van szervezve, hogy bíráskodik oly területen, mely nagyobb 4.000 mértföldnél s melynek kerületéhez több, mint 12 millió lakosság, 318 járásbíróság és 53 törvényszék tartozik, egy ilyen kir. tábla szükségkép bénítólng hatott az igazságszolgáltatás egész fejlődésére. Állításomat legjobban illustrálhatoin azzal, hogy alig volt esztendő, hogy a képviselőház ne lett volna kénytelen foglalkozni a kir. ítélőtáblák ügyhátralékai feldolgozásának kérdésével és az ott összetorlódott bajok mikénti orvoslásával. 1870-ben megállapította a törvényhozás az ítélőbirák számát, 1871-ben már szaporította azokat, később behozták a pót-birói intézményt, majd ismét azon palliativ eszközhöz folyamodtak, hogy korlátozták a bűnügyekben a feleknek felebbviteli jogát; azutín megszüntette a törvényhozás a pótbirói intézményt s :i kisegítő bírákhoz folyamodott. Végre pedig kénytelen volt az igazságügyminister ur azt ajánlani, hogy az ügyhátralékok feldolgozására 48 kisegítő biró rendeltessék be, a mi magában is aggasztó állapot és valóban már a birói függetlenség szempontjából is égetővé teszi a kir. ítélőtáblák szervezésének kérdését. Mindezen intézkedések daczára a kir. ítélőtábla nem volt azon helyzetben, hogy megfeleljen azon igényeknek, melyeket a jogszolgáltatás irányában támaszt. Végre annyi vajúdás után a mostani t, igazságügyminister ur, szakítva a félrendszabályokkal, törvényjavaslatot terjsztett be a kir. ítélőtáblák és kir. főügyészségek szervezéséről. Alig, hogy be lett nyújtva a javaslat, már is felhangzott azon aggály, hogy vájjon lehetséges lesz-e helyesen szervezni a kir. táblákat a perrendtartás részletes kidolgozása előtt? Ezen ellenvetés megtétetett a bizottsághoz is s habár jelentésemben már foglalkoztam azzal, engedje meg a t. ház, hogy a bizottság álláspontját röviden itt is tolmácsolhassam. (Halljuk! Halljuk!) A bizottság, midőn egyhangúlag elfogadta a benyújtott törvényjavaslatot, két szempontból indult ki. Először azon szempontból, hogy az írásbeli eljárás teljesen túlélte magát! s annak napjai — bárki üljön is az igazságügyministeri székben s bármilyen legyen is a törvényhozás összeállítása — meg vannak számlálva s hogy oly állapot, mely lehetővé teszi, hogy a büntető pereknél is ex actis dönt a felsőbb bíróság, sokáig fenn nem tartható egy országban, mely féltékeny polgárainak jogaira is. A második szempont, melyből a bizottság kiindult, az volt, hogy bármily elveken szerveztessék is a polgári és bűnvádi eljárás, a kir. ítélőtáblákra még soká az a feladat fog háromolni, hogy a törvényszék ítéletét úgy a jog, mint a ténykérdésben telíti vizsgálj a, hogy tehát az országkülönböző részeiben több kir. táblára lesz szükség, mely az illető székhelyektől távol ne feküdjék s a lakosság által könnyen megközelíthető legyen. De, t. ház, ha mi igazságosan akarunk bírálatot mondani egy törvényjavaslat belértéke fölött, akkor szemügyre kell vennünk azt az eredményt is, melyet elérnénk akkor, hogyha a törvényjavaslat által ajánlott módozattól eltérő eljárás követtetnék. Vizsgáljuk meg tehát az érem másik oldalát; hogy mi volna annak eredménye, ha a javasolt másik utat követnők, ha először kidolgoztatnék a bűnvádi s azután a polgári perrend s azután szerveztetnék ennek megfelelőleg a bíróság s e nagy reform egyszerre és egyidejűleg léptettetnék életbe ? T. ház ! Erős meggyőződésem szerint ez oly eljárás volna, a mely nemcsak késleltetné a főtörvényszékek rendezését,hanem desorganisálná az igazságszolgáltatást s a birói szervezetet oly feladattal helyezné szembe, melynek az megfelelni teljesen képtelen volna. Ennek megértésére, t. ház, engedje meg, hogy j röviden néhány szóval reflectáljak azon lényeges I eltérésre, a mely a szóbeli és írásbeli eljárás közt létezik, annak beigazolására, hogy mindegyik más-más feladatokat ruház a birói szervezetre. Az írásbeli perben a súlypont az előadón, a szóbeli perben pedig az elnökön fekszik. Az írásbeli perben a biró ex actis referál, a szóbeli perben — legalább részben — a felek előadása képezi az ítélet alapját. Az írásbeli perben a biró törvényes bizonyítási szabályokhoz van kötve, a szóbeli perben a biró szabadon mérlegeli az előtte fekvő bizonyítékokat. Kétségtelen tehát, hogy az, ki igazán és komolyan akarja a szóbeliséget, nem zárkózhatik el azon meggyőződéstől, hogy a reformot a birói szervezet megerősítésével kell kezdeni, mert különben alkothatunk hosszú eredeti perrendeket, vagy átvehetünk más országokban kipróbált rendszereket, de nem lesz biróság, a mely a törvény szellemét helyesen alkalmazni és a szóbeli és közvetlen eljárást helyesen kezelni képes lenne. Azért sürgettük mi, t. ház, már 15 évvel ezelőtt a királyi táblák széj jelosztását. Mi ugy voltunk s vagyunk meggyőződve, hogy ha a királyi táblák birái az ország különböző részeibe széjjel helyeztetnek és ezen kitűnő erők contac'• tusba lépnek az első folyamodása bíróságokkal, ez emelni fogja az első folyamodása bíróságnak szinvonalat: akkor létesülni fog jobb igazságügyi