Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-376

178 o?6. orsiágos ttlés május 16-án, pénteken. 1890. támogatni fogom; jelenlegi alakjában és a jelenlegi eszközökkel meg nem szavazhatok, hanem csatlakozom Kovács Albert t. képviselőtársam indítványához. (Helyeslések.) Báró Roszner Ervin jegyző: Vadnay Károly! Vadnay Károly: T. képviselőház! Nem azért kérek rövid időre szót, hogy előttem szólt képviselőtársunk beszédére észrevételeket tegyek. Főletr arról beszélt ő, hogy milyen legyen a jövő középiskolája s ennek törvényjavaslata még nem készült el s igy nincs is napirenden. Sőt a görög nyelvtanítás ügyében elfoglalt álláspontomat sem fogom kifejteni, mert egy ennyire tisztázott kérdésben teljesen megvilágosítja azt csupán szavazatom is. (ügy vanl Ugy van!) Nem is azért szólalok föl, hogy a tárgy lényegét fejtegessem, mert minek ráznám én is azt a fát, melynek gyümölcse a saját terhétől is leesik, mivel már a túléredés állapotába jutott. (Tetszés.) Különben is a görög nyelvtan gymnasiumi tanítása ebben a házban olyan kérdés lett, melynek területén már a költségvetés tárgyalásakor megtörtént az idő előtti leszüretelés. Akkor a nézetek és eszmék vitatása oly bőségesen folyt, hogy most, midőn a törvényjavaslat előttünk fekszik, voltakép csak böngészhetnénk egy pár ott felejtett apró gerezd után. A tárgyról beszélhetünk még mindig, de újat csak bajosan mondhatunk. Nem merném tehát csak néhány ftitó perezre sem igénybe venni a tisztelt képviselőház becses figyelmét és drága idejét, ha Kovács Albert képviselőtársam olyat nem állít a közoktatásügyi bizottságról, melyet én, mint e bizottságnak igénytelen tagja, nem hagyhatok szó nélkül. Nem hagyta volna bizonyára előadónk sem, de fontos feladata közepett én őt a czáfolat ez odiósusabb részétől meg akarom menteni. (Halljuk!) Beszédében ugyanis többi közt a következőket mondotta: „Az az öt-hat férfin, ki a főkérdéssel néhány perez alatt végzett, két napig tartó vitába keveredett önmagával, hogy mivel helyettesítse a görög nyelvet és végre is nem a létrejött megnyugvás vetett véget a vitának, hanem azon örökölt kormánypárti jó tanács, hogy ne okoskodjunk tovább, mert különben baj lesz belőle magunk közt; fogadjuk el ugy, a mint a minister mondja." Tisztelt képviselőház ! Kötelességemnek tartom egy lelkiismeretesen működő bizottság fejéről ezeket a vádakat elhárítani. Feladatom nem nehéz, mert a hány mondat van ebben a vádoló, kisebbítő, gyanúsító pontban, mind alaptalan. Vagy legalább is — a mi egyedüli mentsége lehet — hibás értesülésen alapszik. A mi t. képviselőtársunk ugyanis mint lelkes görög-barát, még a bizottságban is egy halhatatlan görög példányt utánzott, a Homér nagy vitézségíí, de gyenge sarkú hősét: midőn ugyanis kijelentett óhajtása nem teljesült s a bájos Brizeisre, a görög grammatikára, a kemény Agamemnon király, a minister és a bizottság képében, rá tette a kezét, azonnal sátorába, vonult vissza a többé nem kívánt részt venni a mi részletes tanácskozásainkban. Kovács Albert: Jelen voltam, de nem szóltam. Vadnay Károly: A bizottság azonban azontúl is egyetértve ostromolta Iliont, nem keveredett két napi vitába, nem is kormánypárti jó tanácsra hallgatott, mert hisz nem is volt e kérdés pártszempontból tárgyalva s a megállapodásban egyet értettek a bizottságnak különben három politikai párthoz tartozó tagjai mind, (Ügy van! Ügy van!) valamint a főkérdésben is nem néhány perez alatt esett át a jelen volt öt-hat férfiú, hanem kilencztiz vitatta meg azt napokon át komolyan s hogy nem egészen fogadott el a bizottság mindent ugy, a mint a minister ur mondta vagy előterjeszté, bizonyítja a javaslatnak változtatott, kibővített szövege, tanújeléül annak, hogy a bizottság okoskodott és teljességgel nem tartott attól, hogy baj lesz maguk közt. (Ugy van! Ugy van!) A mit Kovács Albert képviselőtársunk számokban és betűkben bizottságunkról a ház színe előtt állított, teljesen valótlan s nem illett egy olyan beszédbe, melyben az igazság keresésére indult. Mellesleg egyesek részéről volt ugyan szó egyről-másról, a mi szinten pótlásul szolgálhatna ; de az indokolásban ajánlott két tantárgyat, vagyis annak kibővített tanítását, a bizottságnak minden jelen volt tagja pártkülönbség nélkül helyeselte. Igenis, helyeselte a magyar irodalom tanításának olynemíí kibővítését, hogy saját nyelvünkön magyarázzák a hellén remekírók munkáit és a görög culturélet nevezetesebb mozzanatait, mert elmére, szívre, idealismusra táplálóbb eredmény az, ha a tanuló ifjak a maguk anyanyelvén ismerik meg a classikai szellemet, semmint ha ahhoz a görög grammatica szabályaival vesződve, csak igen fogyatékosan vagy sehogy sem férhetnek. (Ugy van! Ugy van!) Az eddigi tény ugyanis az, hogy gymnasiumainkban tanítják a görög grammaticát, de nem taníthatják meg a csak szűkre szabhatott órákban Sophokles és Aristoteles nyelvét. Az egyetlen egy görög tanár, a ki nyilvánosan kérkedett azzal, hogy neki sok jó görög tanítványa van: szintén Kovács Albert t. képviselőtársunk. De ez esetben is maga áll páratlanul, már pedig egy fecske nem csinál nyarat s egy virág sem tavaszt. Birjatánazt a sokat emlegetett, de senkitől nem látott tölcsért, melylyel a fiuk fejébe töltheti a tudományt. S ha birja, álljon elő vele, mert ez az egyetlen egy eszköz, melylyel a kötelező görög nyelvtant még az utolsó órában is megmenthetné. (Derültség.)