Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.

Ülésnapok - 1887-343

92 848. orsiágos ülés márezius 1-én, szombaton. 1890. mind a ketteje subversiv és factiosus, melyek egyike — elismerem — elvekkel bir, de ezen elvek, hogy ha nem is forradalmi elvek, gyakran igen közel járnak azon határhoz, sőt azon túl is csapnak; a másik pártnak pedig, hogy mik az elvei, azt az imént voltam szerencsés jellemezni, mely pártnak törekvése, azt hiszem, egyszerűen a személyes és a párturalom érvényre jutása, de nem a másé, hanem az övé; nem mondom, hogy törekvése és czélja —- ily dolgokat már nem akarok hasonló fegyverekkel viszonozni — hogy azt a corruptiót, a melyet nekünk tulajdonít, ő maga gyakorolhassa. Ezen helyzettel szemben, U ház, feladatunk az, hogy megvédelmezzük az ország szabad intézményeit és az ország zavartalan haladásának biztosítékait. Azt hiszem, ezen elvek azok, a melyeket óhajt az ország és nem óhajtja azoknak helyébe ültetni sem a forradalmi elveket, sem a politikai fariseismust, (Helyeslés jobbfelöl.) Megszavazom a törvényjavaslatot épen azért, mert a kormány élén a parlament követelményeinek megfelelő módon a parlamenti többség vezére van. (Zajos helyeslés jobbfelöl.) Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve, ha tehát szólani senki sem kivan, a vitát bezárom. Szavazás előtt szó illeti a bizottság előadóját. (Halljuk! Halljuk!) Hegedüs Sándor, a pénzügyi bizottság előadója: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Az előadónak nem könnyű feladata van akkor, midőn az egész hosszú vita alatt nem beszéltek azon törvényjavaslatról, melynek képviseletével a bizottság őt megbízta. (TJgy van! jobbfelöl.) Annál nehezebb a feladata akkor, midőn a vita — a mint ezt fájdalommal tapasztaljuk — a személyeskedés minden ágazatára kiterjedt. De én nem vagyok azon helyzetben •— és ez az előadói tiszt legnehezebb része — hogy thémát válaszszak magamnak és érzelmeim, aspiratióim szerint oly dolgokról beszéljek, melyek, meggyőződésem szerint, a parlamenthez tartoznak, a parlament színvonalának emelésére hatnak, hanem kötelességem elfogadni az adott helyzetet ugy, a mint van és foglalkozni azon kérdésekkel, a melyek a vita alatt felmerültek, természetesen azon korlátok közt, amelyeket előadói tisztem elém szab, különösen indokolva azon álláspontot, melyet a pénzügyi bizottság többsége elfoglalt e javaslattal szemben akkor, midőn azt a háznak oly módon ajánlja elfogadásra, hogy az appropriatio ezen kormánynak szavaztassák meg. Itt belevegyül feladatomba egy különben rendes körülmények közt egészen heterogén természetű dolog: oly kérdéseknek fejtegetése és érintése, melyeket, mint előadó máskor — azt hiszem, hivatkozhatom évek hosszú sorára — mindig kizártam fejtegetéseimből, mert azokat nem tekintettem szorosan a tárgyhoz tartozóknak. E kényszerhelyzetben, hogy mégis legalább színét, látszatát mentsem meg annak, hogy most a költségvetési törvényjavaslatról van szó, kerestem a hosszú vita alatt azon adatokat, azon kérdéseket, melyek némi összefüggésben vannak e javaslattal és fájdalom, alig találtam ilyeneket. Valahányszor számokat hallottam, megörültem, mert azok legalább némi rokonságban vannak a szőnyegen levő törvényjavaslattal. És igy, bár nem hozzám, hanem egyenesen a pénzügyminister úrhoz volt intézve Horánszky t. képviselő urnak egy kérdése és bár arra a pénzügyminister ur, azt hiszem, kellően meg is felelt, talán megengedi a t. ház és a t. képviselő ur, hogy tisztán a helyzet és a kérdés megvilágításához én is egy-két rövid adattal hozzájáruljak. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő ur tudniillik azt a tételt állította fel, hogy a t. ministerelnök ur nem mondott valót, midőn azt állította, hogy az előbbi években is közel lettünk volna már a pénzügyi rendezéshez, ha íűlkiadások nem fordultak volna elő. E kérdéssel szemben egyenesen provocált bennünket, hogy bizonyítsuk be, hogy ez mikor fordult elő, mert ő ezt határozottan kétségbevonja. (Halljuk! Halljuk!) A t. pénzügyminister ur az 1879-iki év rendes mérlegére utalt. Apponyi Albert képviselő ur kapva-kapott ezen és ebből is látszik, hogy a képviselő ur mily mohón és •— engedjék meg a kifejezést — nem egészen meggondoltan kap oly kérdésekhez, melyekből magának íegyvert vél kovácsolhatni a ministerek ellen. Azt monda ugyanis, hogy ime milyen corrumpálólag hat a ministerelnök úr még a pénzügyminister urnak a gondolkozására is, mert Horánszky [ képviselő ur nem az 1879. évtől kívánta erre vonatkozólag a választ, hanem az 1880-ik évtől fogva. A t. pénzügyminister ur a naplóból, Horánszky képviselő ur beszédéből a fejére olvasta, hogy igenis az 1879. évtől. Tehát a ministerelnök ur corrumpáló hatásának ily módon való feltünte • tése, azt hiszem, semmi bizonyítékot nem tartalmaz. És ha a t. minister ur tisztán a rendes kiadásokra szorítkozott, én felölelem ezen évből az egész kezelést és úgy találom, hogy elfogadva Horánszky képviselő urnak minden adatát, teljesen a mint ő mondta, a valóság igy áll. Az 1879. évben a hiány 38,200.000 frt volt kerekszámban. Minthogy azonban ebből a túlkiadások összesen 38,231.000 írtra mentek, ha a ministerelnök ur által felállított az a követelés, hogy oly mértékű túlkiadások elő ne fordultak légyen, bekövetkezett volna, akkor — méltóztatik látni — lett volna a hiány 7,000.000 frt kerekszámban. Megjegyzem, hogy a bevételek közé a törlesztésre szükséges összeget fedezetül föl nem