Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.
Ülésnapok - 1887-343
88 348. országos ülés márczins 1-én, szombaton. 18S>0> kormányelnök lehessen, részesülnie kell s nagy bujdosóvá kellett lenni annak, ki a hatalom gyeplőjét oroszlánkézzel tartotta kezében a parlamentben. És most mit kívánunk mi függetlenségi párt? Nem azt, hogy bennünket ültessenek oda, hanem hogy elismerve a parlamentaris törvények kötelező voltát, Magyarország parlamentjének és alkotmányának értelmében keressenek önök maguk között egyet, talán lesz, a ki gúnytárgyává nem tétetik, a ki a tiszteletnek minden attribútumával rendelkezik, a ki büszkesége legyen önöknek, a magyar parlamentnek is. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Ezért neheztelnek önök reánk ? Az fáj önöknek, hogy kénytelenek bevallani, hogy nincs önök között különb, mint Tisza Kálmán? (Derültség a szélső baloldalait.) Mert ha van, tegyék meg a mit önöktől esdve kérünk ! Mi azt hiszszük, hogy van. (Felkiáltásokbalfelöl: Vanis!)I)& midőn oly fanatisált többséggel állunk szemben, melynek egyik szónoka, Bokros Elek képviselő ur azzal áll elő, hogy hiszen Tisza Kálmán a véderővitából politikai individualitásának teljes integritásával és az összes illetékes tényezők osztatlan bizalmával vonult ki: olyan valakivel szemben, a kinek a véderővita tényei után ez a meggyőződése: le kell mondauom annak lehetőségéről is, hogy az igazság bármily hatalmával capacitáljam arra, hogy Tisza Kálmánnak n ministerelnöki széken megmaradása valóságos országos közveszély. Érdekes azonban, a mit a t. képviselő ur Szilágyi Dezső igazságügyminister urnak a cabinetbe belépéséről elmond. (Halljuk!) Minthogy Szilágyi Dezső átlépett hozzánk, igy szólt, csak nem gondolják, hogy bennünket akart desavuálni ? Tökéletesen igaza van, de méltóztatott hivatkozni a véderő törvény 14. §-ára és fölvetni azt a kérdést, miért lett Szilágyi Dezső minister? Nem felelt meg rá. A 14. §.! Ennél, a mint méltóztatik emlékezni, tartotta Szilágyi Dezső az egész országot felrázó ama beszédét, melylyel szemben a ministerelnökur Herbertje nagyon kis epigonnak bizonyult. (Derültség balfelöl.) Igaz-e t. képviselő ur, hogy Szilágyi Dezső akkor Tisza Kálmánnal homlokegyenest ellenkező álláspontot képviselt? Bokros Elek: igaz! Polónyi Géza: És mégis ugyanez a Szilágyi Dezső, a ki — hogy a benső titkokat is egy kissé szellőztessem, melyek különben is nyilván valók — ugyanez a Szilágyi Dezső, a ki kilép a mérsékelt ellenzékből és írásban bejelenti a pártnak, a mit a lapok nyilvánosságra is hoztak : elveimet teljes mértékben fentartottam, vagyok, a ki voltam és leszek, a kivagyok. (Zajos helyeslés és éljenzés balfelöl,) T. ház! Ha ugyanaz a Szilágyi Dezső, a ki megjelenik a „Fehér ló"-ban választói előtt ég ott is hangoztatja, deprecálja, hogy róla valaki feltételezze — és én vagyok az utolsó, a ki ezt fel fogom tételezni, csak a consequentiákat vonom le máskép, mint a képviselő ur — hogy az a jellemszilárdság, mely az ő múltját ékesíti, lehetővé tenné, hogy ily világos nyilatkozatok ellenére elveiből csak egy talpalatnyit is tágítson. Minél inkább áll ez, t. ház és t. képviselő ur, annál inkább sántít az ön conclusiója. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Mert, t. ház, Szi agyi Dezső fentartotta elveit, mikor a mérsékelt ellenzéki körből kilépett és Szilágyi Dezső, mikor ministerré lett, azt mondotta az önök szabadelvű pártjának körében . . . (Egy hang balfelöl: És Pozsonyban!) — Pozsonyban is, de én most arról beszélek, a mit a szabadelvű pártban mondott. (Halljuk! Halljuk!) „Az a sikátor, mely engem idevezetett önökhöz, nem volt útvesztő, azon én nem veszíthettem el sem elveimet, sem meggyőződésemet s azok teljes épségben tartásával jöttem ide önök közé, mint a ki azt hiszi, hogy önök szívesen látják őt igy, a milyen." (Igaz! TJgy van! szélső balfelöl.) Mi következik ebből, t. ház ? Szilágyi Dezső változtatta meg politikai elveit? Ugy-e nem? (Zajos derültség a bal- és szélső baloldalon.) De valaki megváltoztatta, mert önök most együtt vannak. (Hosszan tartó zajos helyeslés és éljenzés a bal és szélső baloldalon.) S önök mégis azzal dicsekesznek, hogy saját elveiken tengődnek. (Élénk derültség a bal és szélső baloldalon.) Ez az, t. ház —méltóztassanak a kifejezésért megbocsátani, én nem tudok erre más kifejezést, de nem akarok sérteni senkit — a mit én a parlamenti morálba ütközőnek tartottam beszédem elején. (É énk helyeslés a bal- és szélső baloldalon) Hogy nagy példát vegyek — exempía tiahunt — talán jobban fogja a képviselő ur intentiómat megérteni, mit szólott volna hozzá a világ, ha Napóleon a poroszoktól Moltket kérte volna kölcsön és Bismarckot ő vele verte volna meg ? (Hosszan tartó zajos tetszés és éljenzés a szélső baloldalon.) A politikai morál az, mely bennünket arra tanít, hogy ha egy ministerelnök a végszükség esetében, hogy hatalmát megtartsa — mert én is törvényesnek, loyalisnak tartom a hatalomra való törekvést ép ugy, mint a hatalmon való megmaradás törekvését — de nem ugy, hogy ezt minden áron, esetleg elveinek árán is teszi, ezt bűnnek tartsuk. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Eszembe jut, hogy olvastam néhai gróf Andrássy Gyula egyes reminiscentiái között, hogy az országos képcsarnokban meglátta egyszer Tisza Kálmán arczképét. Valaki mellette azt mondotta: „Nagyszerű egy kép, valóságos typicus alak. Milyen gyönyörűen van festve a szakálla. Erre azt mondja gróf Andrássy Gyula: „Nem az a typicus és jellemző, hanem az, hogy a széket tartja."(Zajos derültség balfelöl. Egy hang jobbfelől: Ezt már olvastuk!) Hogy ezt olvasta a képviselő ur, azt tudom, de a mit most fogok mondmi, azt nehezen olvasta.