Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.

Ülésnapok - 1887-361

361. országos ülés április l»-én, szombaton. 1890. 357 ezélozzák; kivált akkor, midőn — mint a jelen esetben is történt — az előterjesztések a parlajnentarismus követelményeinek megfelelő formában terjesztetnek a törvényhozó testület elé. (Ugy van! balfelöl.) Nagyon természetes tehát, hogy mi, kik ezen oldalról is több izbeu hangsúlyoztuk annak szükségét, hogy a Ludovika-akadémiában rendszeresített alapítványi helyek megfelelőle<r szaporittassanak: mondom, hogy mi is készségesen elfogadjuk ezt a törvényjavaslatot; mert a mostani állapothoz képest idővel mindenesetre javulást fog eredményezni. Azonban akkor, midőn ezt nemcsak a magam részéről, hanem azon párt nevében is, melyhez tartozni szerencsém van, kijelenthetem: kötelességem, a lehető legnagyobb tárgyilagossággal és rövidséggel néhány megjegyzést tenni e törvényjavaslat intézkedéseire. (Halljuk! Halluk!) Mi, t. ház, kik a ház ezen oldalán foglalunk helyet, a mint ezt többször is hangsúlyoztuk, azt szerettük volna, ha a t. honvédelmi kormány nem palliativ, hanem gyökeres orvoslást biztosító rendszabályokkal állott volna elő és oly számban szaporította volna a Ludovika-akadémia alapítványi helyeit, a mely a keretszaporítás folytán felemelt tiszti létszámmal egyenes és megfelelő arányban áll. (Helyeslés balfelől) Ez lett volna a kérdésnek lehető leggyökeresebb megoldása; (Helyeslés halfelöl) azonban a t. minister ur maga is kijelentette a véderő-bizottságbau, hogy azon plusból, melyet ezen törvényjavaslat életbeléptetése folytán a honvédség a Ludovica-akadémiát végzett növendékekből idővel nyerni fog, a tiszti létszámban tapasztalt és mai napig fennálló hiány még nem lesz teljesen pótolható, hanem erre még más expediensek is szükségesek lesznek. Nevezetesen a ma fennálló hiányt pótolhatónak véli a t. minister először az által, hogy a szabadságolt állományú tisztek remélhetőleg tekintélyes számban tettlegesítésüket fogják kérni; másodszor pedig az által, ho^y jövőre sem fog megszűnni — mint a t. minister ur magát kifejezte — a közös hadseregből a szükséghez képest a kellő számú tiszteket áthelyezni. (Halljuki Halljuk!) ÉH igy ezen espediensek segélyével vél ezután ő a bajon gyökeresen segíteni. Azt is megjegyezte a t. honvédelmi minister ur, midőn a javaslat a pénzügyi bizottságban tárgyaltatott, hogy szerinte a fogyatkozás és tiszti hiány jövőre 100—110 lesz. (Halljuk! Halljuk!) Távol van tőlem, hogy a legkevésbé is kételkedjem abban, hogy a t. minister urat a legnagyobb jóhiszeműség vezérelte, mikor ezt a kijelentést tette a pénzügyi bizottság előtt; azonban legyen szabad mégis nekem kételyemet kifejezni az iránt, hogy a t. minister urnak ez a számítása nehezen f°g igy beteljesülni és helyesnek bizonyulni; a mennyiben az én szerény nézetem szerint akkor is nem 100 vagy 110 — mint a minister ur mondotta — hanem legalább is néhány 100 lesz a hiány a honvédség tiszti karában. (Ugy van! balfelöl.) Hogy ezen a bajon segíteni kell, az bizonyos és hogy a szabadságolt állományú tisztek nagyobb számban való tettlegesítése szintén egy módja az orvoslásnak, az is kétségtelen. Azonban, a mint láttuk, a múlt évben is csak 8 — 9 ilyen tiszt jelentkezett a tettlegesítésre, minek főoka abban ke; esendő, hogy ezen tisztek nagyrésze házas emberekből áll, a kiknek, ha tettlegesítik magukat, a házassági cautiót le kell tenniök; ez pedig sokra nézve igen nehéz financiális kérdés. (Igaz! balfelől.) A mi már a közös hadseregbeli tisztek áthelyezését illeti, szó sincs róla, hogy vannak esetek, a midőn ez teljesen indokolt s a midőn e bajon máskép segíteni nem lehet. Ilyen eset áll elő például egy csapat újjászervezésénél. Természetes, hogy ilyen esetben a tiszteket onnét kell venni, a honnét lehet. Ha a keretek szaporittatnak, a mint ez a múlt évben történt, akkor szintén indokolva van a közös hadseregbeli tiszteknek egy bizonyos számban való áthelyezése. Azt legkevésbé sem kétlem, hogy ezek a tisztek épen ngy megállják helyüket a honvédségnél is, a mint megállották a közös hadseregnél. Nekem csak az a kifogásom s az volna a kérésem is a mélyen t. minister úrhoz, hogy a közös hadseregbeli tiszteknek ezt a ma már ugy szólván rendszerré vált, évről évre ismétlődő, tömeges áthelyezését a honvédséghez ne méltóztassék végkép meghonosítani. (Helyeslés balfelöl.) Egészen más volt az, t. ház, hogy a mint mondottam, a honvédség felállításakor hasonlókép jártak el, valamint az is, a mit a t. minister ur a bizottságnak felhozott s a mit — ugy hiszem — mindnyájan tudunk, hogy az 1848-iki honvédség legkiválóbb tisztjei szintén az osztrák hadseregből jöttek át. De én azt hiszem, t. ház, mégis csak van itt egy kis különbség. Akkor, 1848-ban a honvédség teljesen fegyelmezetlen, kiképezetlen egyénekből állott; ma pedig mindenki elismeri, hogy 20 év óta fennálló honvédségünk feladatai magaslatán áll (Ugy van! Igaz! balfelöl) s igy tisztjei megérdemlik, hogy ezen mind gyakrabban ismétlődő s maholnap ugy is feleslegessé váló, tömeges áthelyezések által érdekeik csorbát ne szenvedjenek. Mert igaz, hogy csak oly egyén helyezhető át, a ki magyar honpolgár és igy feltehető, hogy sympathiávalis viseltetik azon felfogás iránt, melyet mi táplálunk a hadsereg felől. Nem kételkedem, hogy vannak ilyen tisztek a közös hadseregben is; de ha vannak ilyenek, akkor épen ott van legnagyobb szükség rájuk, hogy ezt a helyes felfogást