Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.

Ülésnapok - 1887-358

322 858. országos ülés április 16-áu, szerdán. 1890. de azt hiszem, akkor is kerek 60.000 holdnyi területről volt szó, a mely lerület a legnagyobb mórtékben volt faizási, legeltetési, szénégetési és fakihasználási servitussal terhelve. És ezen servitusokkal szemben nem fogadhatom el azon álláspontot, melyet Orbán Balázs vagy gróf Lázár Jenő képviselő ur foglalt el, a mely szerint ezen törvénytelen faizási, ezen törvénytelen legeltetési jog nem képezhet kiinduló pontot arra nézve, hogy az egy egyezség megkötésénél, vagy a kérdés elbírálásánál figyelembe vétessék. Abban differálhatnak a nézetek, hogy az 1861-ben, ezen birtokviszonyok rendezésére vonatkozólag kiadott kormányrendeletek bírnak-e jogérvénynyel, vagy pedig nem? Megengedem azt is, hogy az a rendelet, melylyel a határőrvidék akkor polgárosittatott és hogy a birtokviszonyok rendezésére vonatkozó azon rendeletek, melyek az absolut korszakban adattak ki, közjogunk szempontjából kifogás tárgyává tehetők : de hogy ezek akkor, midőn magánjogi kérdéseket kell elbírálnunk, feltétlenül honorálandók, kétséget nem szenved, mert birói gyakorlatunk az absolut kormány alatt a birtokviszonyok rendezése tekintetében alkotott törvényeket és rendeleteket mindig honorálta. (Ugy van! jobbfelöl.) Ezen kérdés megítélésénél tehát nem lehet azon álláspontra helyezkedni, hogy ez a faizási és legeltetési jog, mely ezekkel a rendeletekkel az illetők részére elismertetett, a megoldásnál egészen figyelmen kívül hagyassék. (Helyeslés jobbfelől.) Itt nem akademicus discussio alapján, hanem a tényleges viszonyok szerint kell a kérdéseket megbírálni, mert nem közjogi kérdések, hanem magánjogi igények elbírálásáról van szó s mert a közszabadság követelménye, hogy ezeket sem törvényhozási, sem más úton a birói elbírálás alól ki nem lehet vonni. Már pedig egész birói gyakorlatunk igazolja, hogy a birói eljárás ezeket mindig honorálta, követte s ezek szerint járt el a birtokviszonyok rendezésében. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) De, t. ház, akár méltóztatik azt a kulcsot elfogadni, melyet nem a mai kormány állított fel, akár nem — ámbár az indokolásban szó sincs erről a kulcsról, mert ott mindössze csak az foglaltatik, hogy itt nem lehet oly óriási területről szó, (Ellenmondás balfelöl); akár helyesek, akár nem azok az argumentumok, melyeket 1872-ben felhoztak, én ennek vitatásába nem bocsátkozom. Azt mondja Beőthy Ákos t. képiselő ur, hogy ennek a törvényjavaslatnak nincs gazdája. Igenis van, t. ház, de csak annyiban, mennyiben g-azdája kíván lenni ezen törvényjavaslatnak. A kérdés az, hogy az alkotmányos követelményeknek, a parlamentarisnms eljárásának megfelel-e az, hogy ezen indokokat csak ennyiben teszszük magunkéivá. Igenis megfelel, mert ezeket is elégségeseknek tartjuk arra,hogy ezek alapján a törvényjavaslat elfogadását kérelmezzük. (Helyeslés jobb felöl). Meglehet, hogy lesz köztünk differentia abban, hogy az egyik annyit, a másik pedig annyit; hogy az egyik többet, a másik meg kevsebbet számít ki, hogy mennyi maradt volna a kincstárnak. E tekintetben argumentumul csak annyit hozhatok fel, hogy nemcsak az 1873-ban eljárt szakemberek, hanem az ujabban kiküldött vegyes bizottság tagjai is, kik jogászok voltak, akkor, midőn ezt a kérdést elbírálásának és véleményadásának tárgyává tette, ariaaz eredményre jutottak, hogy ha az ott igen nagy mértékben fennálló faizási és legeltetési jog honoráltatott, kielégíttetett volna: a kincstárnak ott nagyobb terjedelmű birtoka, melylyel szabadon rendelkezhessék, nem lett volna. Hozzátehetem még azt, hogy ha ott maradt volna is birtoka a kincstárnak, ez nem egy összefüggő könnyen kezelhető, hanem szétszórt terület lett volna, a mely úgyszólván alig lett volna kezelhető és forgalmi értéket alig képviselt volna. Ennek pedig jogilag az lett volna a következése, hogy van ugyan a kincstárnak birtoka, de ez csak ideális birtok lett volna, mely alig lett volna értékesíthető. (Ugy van! jobbfelől.) Ennyit az első argumentumra vonatkozólag. (Halljuk! Halljuk!) Második argumentumul felhozzuk a törvényjavaslat mellett azt, hogy akkor, midőn az 1872-iki szerződés bírálandó meg, nem lehet ugy állítani oda a kérdést, hogy mindössze százezer forint követeltetett benne az alapoktól és községektől, mert követeltetett tőlük ezen összegen kivül még az is, hogy a Kemény-családnak a kincstár irányában kétségtelenül fennálló igényeit is elégítsék ki és pedig elégítsék ki a Kemény-családnak már akkor nem ugyan bíróilag, de az eljáró commissio által megállapított területekre nézve fenforgó igényeit és az elmaradt haszonvételeket. Ez, t. képviselőház, mindenesetre olyan kötelezettség, mely magában véve jelentékennyen nagyobb viszonszolgáltatást és terhet képez, mint a minő a százezer frt, mely vételárul fizettetett. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) Mert a mint az egyidejűleg előterjesztett peregyezségből kitűnik, minden igyekvésünk és utánjárásunk daczára 315.000 forintnyi összeget voltunk kénytelenek a Kemény-család igényeinek kielégítésére concedálni. Igaz, hogy ezen 315.000 forintot a magyar kincstár előlegezi, de a 315.000 forintnak megtérülése az által, hogy az erdőket külön törvényjavaslat alapján egyidejűleg kincstári kezelés alá veszszük, biztosítottnak tekinthető. (Helyeslés jobbfelöl.) A harmadik és döntő aurgumentum a törvény javaslat elfogadására nézve az, hogy a bíróság az 1872-iki szerződést jogérvényesnek tekintette annyiban, a mennyiben a Kemény-családnak a kincstár ellenében támasztott igényeire a naszódvidéki községeket és alapokat az 1872-iki szerződés alapján marasztalta el, mint szavatosokat.