Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.
Ülésnapok - 1887-358
310 858. országos ülés április 16-án, szerdán. 1890. szólalt Jellinek Arthur képviselő ur beszédével foglalkozni. Tekintettel azonban arra, hogy főleg a dolog érdeméhez kell szólanom, ez iránti megjegyzéseimet beszédem végére tartom fenn. Engedje meg tehát nekem a t. ház, hogy mielőtt a naszódvidéki államjavak elidegenítése végleg befejeztetnék, ahhoz még egyszer s utoljára hozzászóljak s elmondhassam azon aggodalmakat, melyeket ezen államjavaknak ép a végvidéken való elidegenítése bennem keltett. T. ház! Az 1883-iki országgyűlésen Vidliczkay József képviselőtársunk volt az a figyelmes képviselő, ki a költségvetés megfelelő rovatánál észrevette, hogy a naszód-vidéki államjavak jövedelmei a költségvetésbe felvéve nincsenek. (3 volt az, ki akkor nyilt ülésben felszólalt s kérdést intézett az akkori pónzügyministerhez, hogy mi idézte elő azt, hogy ezen nagy kiterjedésű államjavak jövedelmei a költségvetésbe föl nem vétettek. Csak akkor jött a t. háznak tudomására az a körülmény, hogy az akkori kormány világos törvényeink ellenére, a nélkül, hogy ezt az országgyűlésnek előzetesen Bejelentette volna, ezen nagy kiterjedésű államjavakat már tényleg eladta, az erre vonatkozó szerződést megkötötte és azt mielőtt az országgyűlésnek tudomására hozta volna, ő császári és királyi apostoli Felségével meg is erősíttette. Ekkor Ghyczy Kálmán, a baloldal hatalmas vezérférfia, felszólalt és tiltakozott ezen államvagyonnak világos törvényeink ellenére történt elidegenítése ellen, sőt indítványozta, hogy a nemzetgyűlés küldjön ki kebeléből egy öt tagú bizottságot, mely ezen államjavak természetét megvizsgálván, tegyen az országgyűlésnek előterjesztést az iránt, vájjon ezen nagy vagyonnak ily törvényellenesen történt elidegenítésébe az országgyűlés beleegyezhet-e vagy nem? A bizottság hivatásának híven megfelelt és lelkiismeretesen teljesítette kötelességét, a melyet az országgyűlés ráruházott. Mert a kezeimnél lévő jelentésében határozottan és bölcsen kimutatta, hogy az a vagyon, melyet Kerkapoly Károly volt pénzügyminister ur a naszódvidéki iskolai alap és 44 község képviselőségének 100.000 mond: százezer forintért eladott olykép, hogy ez az összeg húsz év alatt rátákban fizettessék le, nem oly csekély vagyon, a melynek elidegenítése felett az országgyűlés egyszerűen szemet hunyhatna és napirendre térhetne, hanem olyan vagyon, a melynek eladását éretten gondolkodv nemzeti lét követelményeivel szemben kötelességét híven teljesítő magyar kormány még akkor sem adhatna el 100.000 forintért, ha erre nézve az országgyűlésen sikerült volna többséget szereznie. Mert miről van itt szó, t. ház? Arról, hogy 61.000 katasteri hold oly földet, mely meglehet, hogy nem mind szántóföldből és kaszálóból, hanem őserdőkből és havasokból is áll; a melyen 30 kincstári épület van, mely maga 200—300 ezer forintot representál, melynek 15 községben — a szerződés megkötése előtti időből merítem az adatokat — a regale-jövedelem 15.000 forint volt s a melyen a malmok után fizetett jövedelem 400 és egynéhány forint, akar a kormány elidegeníteni, a melyet a hazájához híven és lelkesedéssel ragaszkodó kormánynak elidegenítenie nem volna szabad. Megvallom, t ház, én nem abból a szempontból indulok ki, a melyet Orbán Balázs t. képviselő ur adott elő, mert én nem akarok semmiféle néven nevezendő nemzetiségi kérdést csinálni, hanem védem a magyar államnak törvényeinkben biztosított jogát, mert ha mi a fölött, a mi naszódvidékével 1872-ben történt napirendre térünk s azt csak ugy könnyedén vesszük s ha mi elnézzük, hogy a kormány azt teheti vagyonúnkkal, a mi neki tetszik: akkor megtörténhetik az is, hogy egy napon az egyik vagy a másik minister, ha neki úgy tetszik és ezt neki az engedelmes többség megszavazza, még ezt a tanácskozási termet is eladja, mivel az engedelmes többség ebbe bizonyosan bele fog egyezni. (Berültség > balfelöl.) Én azonban nem szeretnék oly praecedenst teremteni, a mely a múltban meghozott, de még ma is életben lévő törvénynek ellentmond és a mely mint egy törvényen kívüli helyzetben oly túlkapásoknak ad helyet, melyeknek követésével kormányférfiaink a legvégzetteljeaebb szerencsétlenségekbe sodorhatják az országot, (Igaz! Ugy van! bálfelöl.) T. ház! Az 1872-ben megkötött naszódvidéki szerződés fenn nem állhat, ezt meg kell semmisíteni, a fennálló s joghatályától eddig még megnem fosztott világos törvény világos parancsszava szerint. Az 1514: III, törvény czikk következőképen rendelkezik: „A) Minden, akármily módon és jusson elidegenített királyi vagyonok és jövedelmek haladék nélkül visszaadassanak; a rajtuk netán fekvő teher, mig ez letelik, apródonkint szállíttatván a fele jövedelemből. B) Visszakerülvén most, többé soha azokat a Felség elneidegeníthesse s ha tenné, tette semmis legyen. A vevők pénzüket veszítsék és még azon felül a vett vagy elzálogosított jószágok becsárában marasztaltassanak." E törvény élt, t. ház, 1872-ben; él most is s ezen törvénytől eltérésnek helye nem lehet addig, míg az országgyűlés mind a két factora ő Felsége hozzájárulásával azt joghatályától meg nem fosztja. Ha már mostigy áll a dolog, pedig igy áll, akkor minden jogász előtt világos s azt hiszem, a t. előadó ur is igazat ad nekem e tekintetben, hogy az a szerződés, a melyet Kerkapoly Károly
