Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.
Ülésnapok - 1887-357
298 357. országos ülés április 15-én, kedden. ÍS'JO. teendőket végeznek, miután az állam az egész Székelyföldön csak egyetlen középiskolát tart fenn a felekezetek által fentartott 9-el szemben. (Felkiáltások a szélső talon: Persze ! Azok magyarok voltak!) A székelyföldön igenis helyén lesz vala az ily bőkezű eljárás, de a kormány nem tette, mert nem szokott ily mértéket használni az államhoz hü székelyek iránt, pedig hát azok is hű Beksicseket és Mikszáthokat, Neumanokat liferálnak, ép ugy, mint a Naszódiak. (Élénk derültség a szélső talon.) k.7Á mondja az igazságügyi bizottság, hogy azért is el kell fogadnunk e megoldást, mert az erdélyi úrbéri rendeletek és birtokrendezési törvények ama terület sajátszerű viszonyaira nem alkalmazhatók, Ha ez igy van, akkor miért nem mértek ily mértékkel a szegény hétfalusi magyaroknak, a kiket érdeklőleg maga a törvényhozás kimondotta a külön törvényalkotás szükségét. Azok soha úrbéresek nem voltak s mégis földesurat teremtett nekik e kormány Brassóban s legértékesebb erdőségeik átadására s nagy váltságdíj fizetésére kényszeríté. Előnyül hozatik fel, hogy a bányászat számára 3.000, illetve 5.000 hold erdő használata biztosíttatik. No hát nézzünk szemébe ezen igazán szégyenletes szemfényvesztésnek. (Halljuk!) A. tényállás az, hogy a kincstári bányászatnak ős időktől fogra volt egy elkülönített erdőterülete, az 5.000 holdban 1861-ben is döntvényileg biztosítva lett a kincstári bányászat részére, de ennek daczára a határőrközségek ott prevaricáltak, kecskéiket legeltették, az erdőket égették, aminek folytán a birtokháborítási perek folyamatban is voltak, most e kérdés ugy intéztetik el, hogy a magyar kincstár, a mely 3—400.0ÜO ezer hold birtokát ajándékozta oda, most a bányászathoz szükségelt pár ezer holdért örök bért fizet az usurpaló községeknek, szóval a magyar állam lesz egykori jobbágyai zsellérévé. (Igaz! Ugy van! a szélső balfelöl.) Valóban lehetetlen satirát nem irni. És vájjon akkor, a midőn a magyar állam pár milliót ajándékoz a naszódvidékiek nevelésügyére, vájjon azt miként használják fel? Ugy, hogy a radnai bányászok kérelmét, hogyiskolájukat az iskola-alapból segélyezzék, nemcsak mereven visszautasíták, hanem mindenféle machinatiokkal az ottani iskolát megbuktatták s ma nincsen Naszód vidéke 42 községében egyetlen magyar tannyelvű népiskola, külön oláh világ és uralom van ott berendezve mint Bukarestben, a hol van magyar iskola. De hát mit mondjak arra, t. ház, hogy az állammal nemcsak ajándékoztatják a milliókat érő birtokokat, hanem a Kemény családnak 315.000 forint kárpótlást, sőt 22.000 forint ügyvédi számlát fizettetnek, nagyon is kétes értékű követeléseért, a melyről még maga az igazságügyi bizottság is kénytelen kimondani, hogy a Kemény család birtoklását nagyon illusoriussá teszi az, hogy nem igazolta az azokhoz való birtokjogot s nem adott térítvényt az azokon lehető községi és kincstári szolgálmányok kárpótlása iránt. No itt az állam nemcsak zsellér, hanem beadósított zsellérévé válik a naszódiaknak. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Szóval itt is az a szokásos eset fordult elő, hogy a kincstárral szemben mindig másnak van igaza és soha a kincstárnak. No hát, t. kormány és t. szabadelvű párt, 16 évi várakozás után a nemzet nem ily igazán szabad elvenni megoldást, (Derültség a szélső haloldalon) nem ily elsímitást, nem ily egeret szülő hegynyilást várt. A midőn mi e padokról kötelességszerű! eg szorgalmaztuk ez ügy lebonyolítását, a volt kormányelnök ur mindig azzal mentegetődzött, hogy egész szobát megtöltő iromány és okmányhalsnazzal lévén dolga, azt nem lehet oly gyorsan feldolgozni. No hát most aztán nagyon kurtán-furcsán akarnak elbánni az ügygyei, 3 rövidke, pár szakaszból álló törvényjavaslattal. Ha felszólalás nem történik, még az 1873-ban kiküldött bizottság jelentésének előterjesztését is mellőzték volna. Ennek kiosztását nem a kormánynak, hanem a ház elnöke igazságérzetének és ildomosságának köszönhetjük. (Igaz! Ugy van! a, szélső balf elől.) Erre ugyan nem volt miért 15 évig várakoznunk. Ily módon akár 1876-ban is könnyű lett volna a dolgot bevégezni; csakhogy akkor nem volt még a törvényhozás ugy disponálva, hogy ily megoldással elébe mertek volna lépni. A halogatás képezte a tactica mesterfogását; a választási gépezet pedig — épen e várakozó helyzet következtében — pompásan működött. Azzal aztán, hogyannak ellenpárt) ak ént a magyar állam expropriatiója is pompásan folytattatott, nem sokat gondolt a csak hatalma fentartását szem előtt tartó Tisza Kálmán, a kit mégis erős magyarnak akarnak hivei feltüntetni. (Igaz! Ugy van! szélső bal felől.) No hát, t. ház, az én alkotmányos felfogásom szerint ez ügyben nem lehet, nem szabad ily könnytíszerüleg átsiklanunk. Ama volt határőrközségek usurpatiója nem lehet erősebb jogczím az állam elévülhetlen tulajdonosi jogánál; mert ha törvénytelen legeltetése és eltiltott irtása valamely erdőségnek tulajdonjogot biztosíthatna az usurpatoroknak : akkor nem. léteznék Erdélyben oly erdőbirfcok, mely a tulajdonos kezén maradna. Ily praecedenst a törvényhozás még nagylelkűségből sem alkothat, mert az a communismus helyeslése lenne. Tény, hogy itt egy több százezer holdat kitevő oly állambirtok elajándékozásáról van szó,
