Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.

Ülésnapok - 1887-340

g 340. országos ülés február 26-án, szerdán, 1890. Derültség johbfélől.) Sikerül-e, nem sikerül-e, nem tudom; ha szándékában áll, ebben a harezban állunk elébe, (ügy van ! a szélső baloldalon.) De ámbár a jelek azt mutatják, ámbár a ministerelnök urnak nem itt, hanem másutt, de hivatalos minőségében tartott beszéde majdnem arra kényszerít bennünket, hogy azt kigyjük, hogy nála ez szándékosan történt, mindamellett, t. képviselőház, a kérdés ma még mindig ugy áll, hogy a t. ministerelnök ur múlt évi deczember 11-én a ház szine előtt s előttünk ünnepélyes ígéretet tett arra nézve, hogy Kossuth repatriálására (Nyugtalanság jobbfelöl) vonatkozólag is honossági törvényjavaslatot, novellát fog előterjeszteni, melyben mi is megnyugodhatunk. (Helyeslés a szélső baloldalon. Nyugtalanság jobbfelöl.) Bocsánatot kérek, majd meglátjuk! Legyenek a t. képviselő urak egy kissé jobb véleménynyel a ministerelnök úrról, mint én, (Élénk derültség a szélső baloldalon) vagy legalább legyenek olyan jó véleménynyel, mint én, (Zajos derültség a szélső baloldalon) mert én még most hinni akarom — másként nincs is jogom beszélni — hogy a ministerelnök ur múlt év deczember 11-én tett igéretét ugy, mint ő értette és ugy, a mint mi és az egész parlament értettük, be fogja hiven váltani. Ha ez bekövetkezik vagy be nem következik, akkor igenis Kossuth repatriálásának kérdéséről majd fogunk beszélni mi. (Mozgás jdbbfelöl. Ugy van! balfelöl.) Most azonban tovább e tárgyról nem is beszélek, hanem áttérek arra, a mi a mai nap tanácskozásának tárgyául ki van tűzve. (Halljuk! Halljuk!) Ez a tárgy, t. ház, meglehetősen kicsinyes és meglehetősen unalmas, mert ez nem más, mint Tisza Kálmán államférfiúi egyénisége. (Élénk derültség a szélső baloldalon. Mozgás jobbfelől.) Azon szemrehányást, a melyet mind itt, mind a többségbefolyása alatt lévő hírlapokban minduntalan hallunk, hogy mi már a t. ministerelnök ur államférfiúi egyéniségéről újat mondani nem tudunk, én elismerem ; az nagyrészben igaz ; de hát kérdem: az ő államférfiúi egyénisége talán új dolog mi előttünk ? S nem régi, nem igen nagyon régi, nem tökéletesen elkorhadt államférfiúi egyéniség az? (Nagy mozgás és ellenmondások jobbfelől. Helyeslés a szélső balon.) Es végre is mi sohsem tettük sem egyedüli, sem kizárólagos, sőt még kiváló feladatunkul, hogy mi a parlamentben új dolgokat hirdessünk. Nem ez a mi ezélunk, mert mi igaz dolgokat akarunk hirdetni. . . . (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Báró Kaas Ivor: És ez a különbség! (Halljuk! Halljuk!) Eötvös Károly: . . . még pedig mindaddig, mig az egész ország, mig önök, mig a korona is azok igazságát be nem látja. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Ha nekünk ezt nagyon sokszor kell ismételnünk, annak nem vagyunk mi az okai. (Ugy van! balfélöl) Egy kissé világosabban akarjanak önök látni és mi akkor nem ismételjük ezt többet. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Bizonyos, t. ház, hogy az a költségvetési törvény, melynek alkalmazására vonatkozó felhatalmazásról van itt szó, sokkal jobb, mint a ministerelnök ur ministerelnöksége alatt előterjesztett 14 vagy 15 költségvetés nemcsak ezen oknál fogva, hanem azért is, mivel biztossága, alapossága, komolysága és jósága igen sok garantiát tartalmaz. És ha csak erről a törvényről, annak alkalmazásáról volna szó és ha csak arról volna szó, hogy azon törvényt egy cabinet végrehajthassa, nem folyna itt ez a vita a második vagy harmadik napon is, vagy ha folyna, nem lenne ilyen természetű és a heves szenvedélynek benne semmi nyoma sem volna. Itt egyedül az teszi a vitát — hogy ugy mondjam — szenvedélyessé, hogy a t. ministerelnök ur még mindig ministerelnök. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Ebben tehát egyetértünk, reménylem. a továbbiakban is. (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon.) Miért ? Hisz örökös állások a mi törvényhozásunkban vagy történeti multunkban fordulnak elő; örökös király, örökös főispán, még örökös várkapitány is akárhány volt; örökös ministerelnökséget azonban törvényeink nem ismernek. De a parlamentarismus törvényei sem ismerik ezt az institutiót. Csak a t. ministerelnök ur akarja azt nálunk meghonosítani nem törvényalkotás, hanem igen rossz gyakorlat útján. (Igaz! Ugy van! a szélső balon. Mozgás a jobboldalon.) Minthogy pedig a ministerelnök urat még mindig elnézi a korona és a többség, önök nem egyszer, de mindig felteszik a kérdést — elismerem, alakilag teljes jogosultsággal — hogy e két tényezővel szemben hol veszi magának a kisebbség a jogczímet ahhoz hogy mind bangosabban követelje azt, hogy a ministerelnök ur ott hagyja helyét; bátor leszek tehát erre válaszolni. (Halljuk ! Halljuk!) T. ház ! Lehet, hogy sokan kicsinyesnek fogják találni, ha én álláspontunk igazolására a helyes, a jól megfontolt és előttem igaznak látszó körülmények egészen hosszú sorozatával azon személyes modorra nézve is teszek néhány megjegyzést, melyet a t. ministerelnök ur, mint ministerelnök gyakorol e házzal, eház tagjaival és pártjával szemben, (Halljuk!Halljuk !) Ministerelnököt és pártvezért már a mi életünkben is nem egyet ismertünk e parlamentben. Ott volt Deák Ferezcz. No, olyan nagy férfiú nem volt ő, mint a ministerelnök ur. (Derültség a szélső baloldalon.) Ha a civilisált világ modern felfogása szerint az államférfiúi nagyság tényezőit sorba veszszük, azon tényezők legnagyobb részével sokkal nagyobb mértékben bir a ministerelnök ur,