Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.
Ülésnapok - 1887-325
90 825. országos ülés február 4-én, kedden. 1890. lezettségi viszonyban a biró iránt. És mi ennek a következménye ? Az, hogy a lekötelezettség folytán a biró megrövidíti az igazságszolgáltatást. A hátralék az elsőbiróságok barátsága és ellenségeskedése folytán aztán felszaporodik a királyi táblán és a Curián. Látjuk ezt a királyi táblán és a Curián. Hogy egy átlagos számítást tegyek, felmegy a királyi táblához például százezer minden néven nevezendő ügy: polgári, váltó-, kereskedelmi, telekkönyvi, úrbéri, csőd- és bűnügy stb. A statistikai adatok azt mutatják, hogy ezeknek az ítéleleteknek átlag egyharmad része teljesen meg van változtatva; egy tizenötöd vagy huszad része feloldatik, egy másik rész megsemmisíttetik, egy harmadik visszautasittatik, egy negyedik pedig pótlás végett visszaküldetik. íme tehát a jó barátságból vagy ellenségeskedésből származó határozatokkal a szegény királyi táblai és curiai bíráknak kell megktízdeniök. Én jó lélekkel kimondom, bármilyen haragot vegyek magamra a birói kartól, én nekik az ő munkálkodásukért semmi esetre sem adnék többet, mint ma kapnak, de ha rám biznák, a királyi táblai és curiai birák fizetését dupláznám meg. Nem akarom az egészre vonatkoztatni, de itt van a mohácsi albiró esete, a ki palám et publice szinte árúba bocsátotta előre a hozandó ítéletet és mégis, annyi bizonyíték daczára, felmentették 5 csupán a Curia jutalmazta igen tisztességesen a megérdemlett jutalommal. Éti nem tartozom azon egyének közé, t. ház, a kik azt hiszik magukról, hogy a múltból valami sokat tudnak; de az igen t. igazságügyi minister ur elődjének, Fabinyi Teofil urnak működése köréből megkell említenem a birói fegyelmi eljárásra vonatkozó törvényjavaslatot. Igen helyesen fogta ő azt fel, hogy a bírót, ha a hivatal érdeke úgy kivánja, Székesfehérvárról Marosvásárhelyre lehessen áttenni. A sorok között az lappang, hogy a bíráknak jó barátsága, vagy ellenségeskedése következményeiben igen sok dolgot ad a királyi tábla és a Curia bíráinak az is, hogy az igazságkereső közönségnek hátrányára van. Már most, t. képviselőház, a biró is csak ember és nem lehet tőle megkívánni, hogy senkivel se legyen jóbarát, vagy hogy indulatait annyira megfékezze, hogy senkivel ellenségeskedésben ne éljen. Legyen ő biró csak addig, a míg székében ül, a mig birói hivatását teljesíti. T. képviselőház! Nem hittem, hogy beszédem ily hosszúra fog nyúlni; (Halljuk! Halljuk!) de a mit mondottam, azt a legőszintébb jószándékkal hoztam fel, a közérdek által vezéreltetve. Legyen szabad még különösen felhívnom a t. igazságügyminister ur figyelmét a zugírászatra; nem azért, mintha csak az ügyvéd volna művelt ember, vagy mintha azt kívánnám, hogy az embernek minden apró ügyben ügyvédhez kelljen fordulnia; de mégis feltűnő jelenség az, hogy a telekkönyvnél nálunk szerdán és szombaton, a mikor a hetivásár van, az első bevezetőtől kezdve a második bevezető, szóval, mind le a szolgákig, ezek a hivatalnokok és szolgák járnak el a felek ügyeiben, ők szerkesztik a beadványokat több-kevesebb jó-, vagy balszerencsével; ők űzik a zugirászatot leginkább. Szeretném tudni, hogy ugy, mint az iparos vagy kereskedő, a ki minden néven nevezendő teherrel meg van terhelve, védekezhetik a concurrencia ellen, az ügyvéd a saját hivatása körében, a mely szintén meg van terhelve mindenféle állami és községi teherrel, ne védekezzék a jogtalan zugirászkodások ellen? Egyébiránt — én ezt is bizonyítom — méltóztatnék meggyőződni az igen t. igazságügyminister urnak, hogy csak egymásután következő tíz ilyen beadványból, a melyek a telekkönyvi hatóságokhoz beadatnak és a melyek folytán jegyzőkönyvi tárgyalásra, ha meghivatnak az érdekelt felek, méltóztatnék látni, hogyan és minő módon jutottak ehhez a beadványhoz és mindjárt meg fogna győződni, hogy azok, a miket mondtam, valók és igazak. T. képviselőház! Röviden még meg kell emlékeznem az ipar- és kereskedelmi törvény veszélyes voltáról a mi nemzetünkre és a mi nemzetünk iparosaira és kereskedőire. Azt hiszem, helyesen jelzem, tán nem is csalatkozom, ha azt mondom, hogy köztudomású dolog, hogy Magyarország minden községében és városában az ipar minden ágában potom árért kínálnak egyes ágensek iparczikkeket az iparosok és kereskedők nagykárára. De, t. ház, csak az iparosok és kereskedők kárára ? Nem, hanem a tudatlan nagyközönségkárára is. Hogyan? Ugy, hogy kihozzák az árú czikkeket egy csődtömegből, melyek megérnek 100.000 frtot, 10—20 ezer írtért; ezeket a gyári vagy megrendelési áron alul eladják most még 50%-kal és a mellett még mindig nyernek 30°/«ot, a becsületes iparosok és kereskedők kárára. De nemcsak a becsületes, solid, jóravaló iparosoknak és'kereskedőknek van káruk, hanem az egyeseknek is. Az egyesek t. i. megrendeléseket eszközölnek és belemennek mindenféle érthetetlen aláirásokba és többnyire el is küldik azt a 8—10 frtot, a melynek erejéig vásároltak, posta útján Prágába, Bécsbe, Münchenbe, Parisba és nem tudom én, a külföld melyic nagy városába. Már most igazolják a kifizetést vevénynyel, de ezen szegény áldozatok, ezen megrendelők mégis bepereltetnek e külföldi városokban. Mit csináljanak? Elmenjenek ÍO—20 írtért, ha nincs igaza felperesnek, a tárgyalásra, hogy a kifizetést feladó vevényeikel igazolják. Ez még többe kerül nekik. Ha esetleg elmegy millió eset közül valaki egy esetben s megnyeri a pert, kin eszközöljön
