Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.
Ülésnapok - 1887-335
885, országos ülés február 15-én, szombaton. 1809. §25 egy része már be van végezve, de hibás az ebből vont következtetés, hogy tudniillik most már kevesebb költségre van szükség. Ez a következtetés csak annyiban helyes, hogy a bevégzett munkákra már nem kell több költség; de nem helyes az évi dotatióra nézve, mert ha az évi dotatiót minden egyes rész bevégzése után kisebbítjük, odajutunk, hogy a végezel elérését lehetetlenné teszszük. (Igaz!) Már pedig csak akkor lehet e munkálatoknak óhajtott eredményük, ha a kitűzött feladatok mind és teljesen bevégeztettek; tudniillik, ha a vizek lefolyhatnak; ha az érezek fölkeresése lehetségessé vált és ha a termelt érezeket a bánya a lehető legolcsóbban és legtökéletesebben feldolgozhatja és pénzzé teheti. Valamint eay gépet hiába építünk fel fele részben, az nem fog felemunkát teljesíthetni, hanem csak akkor működhetik, ha teljesen és jól elkészült; úgy e bányákra fordított áldozatainknak is csak akkor vehetjük hasznát, ha feladatainkat teljesen tjevégeztük. E feladatoknak pedig már legnagyobb részét el végeztük Selmeczen. Be van itt v égezve a feladatok legterkesebbike: a viz levezetése; a viz most már akadály nélkül lefolyhat a Garamba; közel 100 évig tartott e nagy munka végrehajtása; a magyar törvényhozás áldozatra kész jóakarata tette lehetővé, hogy azt mi bevégezhettük, Teljesítettük a második feladatnak is legnagyobb részét, csak egy hosszabb időt kívánó vágat van még munkában, melyre az előirányzott 30 ezer forint évenkint elegendő és arra is fordittatik. Egyébként jó hosszú vonalon meg van nyitva az út az érezek felkeresésére és a felkeresés, mint a rendes mívelés feladata folyamatban van. A harmadik feladat megoldását azonban még meg sem kezdtük. (Halljuk! Halljuk!) A bánya már most termelhetne nagy mennyiségeket, de mi hasznunk lenne belőle, mikor e mennyiségeket feldolgozni nem tudjuk, mert hiányoznak még az e ezélra szükséges helyiségek, gépek és fölszerelések, melyeket annyiban, a mennyire most szükséges, 5—6 év alatt helyreállítani lehetne, ha kellő erővel folytatjuk a beruházást. Hiányzik tehát még 5—6 évi munka, melynek segítségével lehetővé válnék, hogy az egy századon át tett erőfeszítéseknek és áldozatoknak gyümölcseit és hasznát élvezhessük ; azonban a dotatio leszállításával e czél elérése határtalan időre elnapoltatott; mert az előirányzott 40 ezer forint — a mint említettem — nem erre a ezélra, hanem a második feladatból még hátralevő munkára fordítandó. Hogy ily módon mikor fogja Selmecz elérni jövedelmezhető képességét, azt alig lehet elképzelni; és el kell reá készülve lennünk, hogy Selmecz ily módon — ámbár már nagy összegeket fordítottunk rca —— a deficitből kibontakozni nem fog. A selmeczi bányákra „szélaknai bányahivatal" rovata alatt 70 ezer forint deficit van előirányozva az előttünk fekvő költségvetésben; bátran hozzászámíthatjuk ehhez még a selmeczi igazgatóság költségeit is, mintegy 30 ezer forintot, mert főleg a selmeczi bányák nagy terjedelme teszi szükségessé az igazgatóság fennállását; összesen tehát kerekszámban 100 ezer forint deficitet teszünk permanenssé, ha a selmeczi beruházásokat abba hagyjuk. És mi lehet ennek következése, t. képviselőház ? Az, hogy néhány évig el fogja tűrni a törvényhozás e deficitet, de végre azt fogja határozni, hogy nem érnek az olyan bányák semmit sem, melyekre évenkint 100 ezer forintot rá kell fizetni, tehát fel kell azokat hagyni. Nem akarom állítani, hogy ez bizonyosan igy fog történni; mert remélem, hogy a t. ház bölcsessége el fogja hárítani az államnak és hazai iparunknak ilyetén nagy károsodását. De nem tartom fölöslegesnek, ha előre meggondoljuk, hogy intézkedéseinknek milyen következése lehet. Quid quid agis, respiee finem, mondja a latin közmondás; már pedig meg van a lehetőség, sőt valószínűség, hogy a törvényhozás ugy fog következtetni, a mint említettem; pedig e következtetés nagyon helytelen lenne; mert a rossz eredménynek oka nem a bányák minősége, hanem a mi szűkkeblű kezelésünk lenne; mindenkinek, ki e bányákat ismeri, el kell ismernie, hogy e bányák valójában értékesek és még századokon át nyújthatnának sok ezer embernek alkalmat a kenyérkeresetre, sőt valószínűleg az állampénztárnak is nagy segítségére lehetnének, ha megadjuk a bányáknak azt, a mire szükségük van és nem teszszük lehetetlenné fejlődésüket. Ha azonban egy ilyen szerencsétlen elhatározás megtörténik és a bányák felhagyása kimondatik, akkor e bányák értéke teljesen megsemmisül, mert egy olyan bányát, melyet a kincstár elhagy, senkinek sem lesz bátorsága ismét mívelésbe venni; az e bányák növelésben tartására hozott nagy áldozatok, a rájuk fordított nagy összegek örökre elvesznek és nem szükséges bizonyítanom, hogy ezzel az állam vagyona nagy kárt szenved ; azt azonban szükségesnek tartom megemlíteni, hogy ha e bányákat felhagyjuk, ezzel legkevésbé sem takarítottuk meg a deficitet, melyet most okoznak; a deficit el fog ugyan tűnni az államköltségvetésből, de azért sokszorosan fogja terhelni az államot, mert 3—4 ezer embert megfosztunk keresetétől, hontalan proletárokat esi_ nálunk belőlük, kik között a magyar államiság ellenségei nagyon termékeny talajt találhatnak izgatásukra; egy egész vidéknek forgalmát és gazdasági viszonyait megzavarjuk; a bánya-