Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.
Ülésnapok - 1887-334
3JQ 334. országos ülés február 14-én, pénteken. 1890. meggyőzne egy más álláspont helyességéről, egyelőre azonban ezt az álláspontot foglalom el. A mi végül a t. pénzügyminister nrneheztelését illeti, hogy sübsumináltuk neki azt a mondását, hogy ő Felségének végrehajtó közege, megjegyzem, hogy mi — legalább az én felfogásom szerint — csak annyiban vettük ezt helytelen kifejezésnek, hogy ha a t. minister ur megáll ott, hogy a ministert, mint ő Felségének végrehajtó közegét, önállóan akarja tekinteni, hibás lenne a felfogás; mert Magyarországon törvényilegug\ an nem, de tényleg ismerünk „Politik meiues Hauses"-t, de „Minister meines Hauses"-t eddig legalább nem ismertünk. Magyar törvény szerint ilyen nem létezik. A minister ur végrehajtó közege a koronának és törvényhozásnak, de ő Felségének, a magyar királynak, külön végrehajtó közege nem lehet. Csak ezeket voltam bátor saját álláspontom megokolására felhozni. (Helyeslés szélső baloldalon.) Elnök: T. ház! Szólásra senki sincsen feljegyezve, ha tehát szólani senki sem kivan,"a vitát bezárom. A sójovedék czíménél, a kiadás tételénél előirányzott 2,U10.337 frtnál Orbán Balázs képviselő ur egy indítványt adott le, mely természetesen szintén szavazás alákerül. Magára a tételre nézve,, azt hiszem, kijelenthetem, hogy az megszavaztatik. (Helyeslés) Kérdem most a t. házat, méltóztatik e Orbán Balázs képviselő ur indítványát elfogadni, igen vagy nem? (Igen ! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, a kik azt elfogadják, méltóztassanak felállni. (Megtörténik.) A ház többsége az indítványt nem fogadta el. Szathmáry György jegyző (olvassa).Bevétel 14,926.153 frt. Elnök: Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa) .• Perköltségek. Rendes kiadások: XVI. fejezet, 24. czím. Rendes bevételek: V. fejezet, 36. czím. Kiadás 56.800 frt. Elnök: Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa) .Bevétel 65 700 frt. Elnök: Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa) .• Állami jószág igazgatóságok és számvevő-osztályok. Rendes kiadások: XVI. fejezet, 25. czím. Kiadás 90.758 frt. Elnök: Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa) .Állami jószágok. Rendes kiadások : XVI. fejezet, 26. czím. Rendes bevételek: V. fejezet, 37. czím. Kiadás 441.036 frt. Elnök: Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa). Bevétel 935.606 frt. Elnök: Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa) -. Bánya-igazgatóságok és számvevő osztályok. Rendes kiadás: XVI. fejezet, 27. czím. Rendes bevétel: V. fejezet, 38. czím. Kiadás 160.011 frt. Elnök : Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvassa): Bevétel 29.872 frt. Elnök: Megszavaztatik. Szathmáry György jegyző (olvas-a) . Fénybányászat és opál-bánya. Rendes kiadás: XVI. fejezet, 28. czím. Rendes bevétel :V. fejezet, 39. czím. Kiadás 2,731.075 fit. Zay Adolf jegyző: Hoitsy Pál! HoÍtsyPál:T. ház! (Halljuk!)Csak néhány perezre vagyok bátor a t. ház figyelmét igénybe venni, előre is kijelentvén, hogy a tételt, ugy a mint a költségvetésben megvan állapítva, a magam részéről elfogadom. Már a tavalyi költségvetés tárgyalása alkalmával voltam bátor a t. ház figyelmét felhívni azon tényekre, a melyek az erdélyi részek aranybányái körül tapaszfalhatók. A mik azóta történtek, csak még inkább megerősítenek abban a hitemben és meggyőződésemben, hogy valamit tennünk kell, mert ott nagy veszedelem fenyegeti a nemzeti vagyonnak egy jelentékeny részét. Már nem is lassan, de gyors tempóban, a nemzeti vagyonnak valóságos expropriatiója megy ott végbe. Külföldi társulatok egymásután támadnak, egymásután váltják magukhoz a magyar bányászat legértékesebb objectumait. Sőt nem ezt teszik, hanem nagy területeket ajándékoztatnak magyar állami hatóságok által, mint ezt tőlük a jelenlegi törvények szerint megtagadni nem is lehet s igy innen-onnan Erdélyben alig lesz egy egy értékesebb bánya., mely külföldi tőkepénzesek birtokába ne ment volna át. Már magában véve is mindig nagy veszedelemnek kell azt tartanom, mikor a nemzeti vagyon idegen tőkepénzesek kezébe megy r át; de annál nagyobb a veszedelem, midőn oly objectumokról van szó, mint a bányák. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Már az is veszedelem, ho>y ha a földbirtok legnagyobb részét idegenek vásárolják meg. De a földbirtoknál a veszedelem még nem olyan nagy, mert hiszen a föld értéke helyes gazdálkodás mellett nem fogy; de a bányákból a hány kilogramm arany kivétetik, annyival a nemzeti vagyon állaga kevesbedik. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Azt az aranyat nem lehet pótolni. Az aranybányák nem kiapadhatlanok, mint például a föld termő ereje. A földnek vissza lehet adni a termő erejét, de a bányának, a melyet egyszer kizsákmányoltak, a termő erejét nem lehet visszaadni. E*, t. ház, a földbirtokosnak piaezra kell menni a terményével, de a bányabirtokos mindjárt magát a pénzt termeli. Azt is veszedelemnek tartom, hogy ezen ter-