Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.
Ülésnapok - 1887-334
294 334. országos ülés február lá-én, pénteken. 1890. van, de hogy a novellaris intézkedést sürgősnek nem tekinti. Specialiter a házbérkrajczároknak az átiratási illetékbe való beszámításánál történik itt Budapesten anomália. A panaszoknak hosszú sorozatát hozhatnám fel arra, hogyha valaki ingatlant vesz a fővárosban — azon speciális esetben, melyet szerencsés vagyok előhozni — 60.000 frt helyett 75.000 frt után róják meg átiratási illetékkel; 70.000 frt helyett 92.000 frt után, 100.000 frt helyett 115.000 fit után. Szóval az értékminimumokalapján való számításnál az adásvételeknél oda jutottunk már, hogy ha valaki ma egy házat vesz és azt egy félóra múlva el akarná adni, hogy megkapja azt a pénzt, a mibe neki a ház került, legalább 4000 frttal többet kellene kapnia, minta mennyiért ő vette, mert az átiratási illeték aránytalanul nagy összeget tesz ki azonfölül, a mit az illető a jövedelem alapján való számításnál kap. Az ok igen természetes, t. ház, mert ezek az adó alapján való értékminimum számítások azon tévedésnek esnek áldozatul, hogy három évi átlagra lévén a házbéradó megállapítva, ha a házbérjövedelem csökken, ezen három éven belül megmarad egy adó-maximum, melyet értékminimum nak számítanak és ennek alapján vetik ki az átírási illetéket. Ezen kivül, t. ház, nagy sérelem az, hogy van egy blanquette, melyben a házbérkrajczár az összesített adójövedelembe beszámittatik. Nagyon természetes, hogy a háztulajdonos, mikor a házbérkrajczárt az adóba beszámítják, ez ellen kifogást nem tesz, mert azt neki ki kell fizetnie lakója helyett és ő felelős érte, mikor az átiratási illeték kiszabatik, akkor ezen házhérkrajczárok, melyeket különben a lakók fizetnek, az értékminimumba számittatnak be. Ezt az állapotot a t. minister ur maga is sérelmesnek, törvénytelennek tartván, tavalyi felszólalásomra szó szerint a következőket mondotta: „A mi azt illeti, hogy a házbérkrajczárokat a jövedelemhez számítják, erről nincs tudomásom ; de ha valaki ez ellen felfolyamodik, bizonyára orvoslást is nyer. Azzal azonban nem fogom beérni, hogy valaki felfolyamodás utján érvényesítse igényét, hanem utána nézek, hogy ily, szorosan véve törvényen nem alapuló kiszabások által a felek ideiglenesen se terheltessenek." Nem tesz különbséget ez esetnél, t. ház, hogy véletlenül személyes dolgomról is számolhatok be. Kijelentem azt, hogy rajtam e czímen 251 forint vétetett meg illetéktelenül minden felfolyamodásom daczára; kijelentem továbbá, hogy ha a t. minister ur tud módot, a mel)en a mostani nmmc-törvénykezés szerint ezen törvénytelen alapon kivetett 251 frtot visszakaphatom, én azt az első magyar közművelődési egyletnek ajánlom fel. Tehát nem saját érdekemben szólok. A t. minister urnak az a felfogása, hogy a törvény ellenére történik, hogy a közigazgatási pénzügyi biróság és pedig furcsa jogi okoskodással azt mondja, hogy „miután a törvény szerint az értékminimum a megállapított adóösszeg előírása szerint számítandó, ez pedig annyiban van felvéve, én azon az állapoton nem segíthetek, ha a házbérkrajczár be lett számítva; tessék az adókivetés ellen reclamálni". Igen, t. ház, de ha valaki házat vesz, miután 3 évi átlag szerint az adó már ki van vetve, akkor régen jogerős már az adó előírás. Itt van az circulus vitiosus, vagyis az egyik fórum utasít a másikhoz, de nem segít egyik sem és igy — egész tisztelettel legyeu mondva — teljes meggyőződésem, hogy a kincstár ily módon illetéktelenül számtalan ezreket vett fel jövedelmébe azon néhány év óta, hogy ezen értékminimum számítás fennáll. De eltekintve a dolog jogtalan voltától, eltekintve még attól is, hogy a t. minister ur ezt maga törvénytelennek declarálja, talán mégis megérdemli ez a t. minister ur gondoskodását, a ki maga volt szíves tavalyi beszédében — melyet szívesen bocsátok rendelkezésére, hogy magát bővebben is tájékozhassa — elismerni, hogy e tekintetben anomália áll fenn és sürgős intézkedést csak azért nem látott szükségesnek, mert szerinte felfolyamodás utján ezen baj orvosolható. Én azt hiszem, hogy miután itt a főváros maga is érdekelve van, a mennyiben az átírási illetékből neki járó 10% községi illetéktől elesik, ha az ingatlanok forgalma kevesbedik, de mivel magának a kincstárnak sem áll érdekében, hogy ily mesterséges módon a fővárosban az ingatlanok forgalma megakadályoztassék: nagyon kérném a t, minister urat, hogy azon az alapon — minthogy ő maga is belátta, hogy az helytelen dolog — vagy intézkedjék törvény-novella utján, hogy ezen érték-minimum — a mint tavaly is kilátásba helyezte — bizonyos cathegoriák szerint osztassék be, vagy pedig találjon módot arra, hogy a törvény intentiója és világos rendelete ellenére a polgárok vagyonuktól teljesen illetéktelen módon meg ne fosztassanak. Ezt eltűrheti valaki, a kinek ma 200, holnap 500 frttal való törvénytelen megadóztatás differentiát nem csinál, de van eset, hogy ez az existentiának valóságos tönkretételére vezet és teljesen lehetetlenné teszi az illető vagyonnak értékesítését. Nem akarok erről bővebben beszélni. Fejtegettem ezt tavaly, fejtegették alapok; tudomásom van arról, hogy a pénzügyi bizottságnak alig van tagja, a ki az értékminimum-számítást helyeselné s tudomásom van arról, hogy a t. minister ur maga is sérelmesnek tartja ezt. Felhoztam az esetetannak igazolására,hogy a t. minister ur tévedésben Van akkor, mikor azt hiszi, hogy a felsőbb fórumnál ezen a dolgon fölebbezés utján segíteni lehet s ezért kérem, hogy ez irányban intézkedni méltóztassék. (Helyeslés a széhő halon.)
