Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-332

258 33-2. országos ülés február 12-én, szerdán. 1890. is történt, az előirányzott összeget az illetők között felosztani. Más jutalékok, t. ház, kivéve azokat a jutalékokat, a melyek a jövedék kihágások feljelentőit illetik, csakis a bélyegleletek felvétele körül vannak, a mennyiben az úgynevezett felemelt illetéknek bizonvos hányada a leletezőt illeti. E tekintetben már állást foglalt a törvényhozás. 1868-ban eltöröltettek ezek a leleti jutalékok, de egy igen jelentékeny összeg állapíttatott meg jutalom czímén. A következmény az volt, hogy miután annak fáradságát, a ki a leletet felvette, valami czímen meg kellett fizetni és jutalmazni, az administratióra nagy teher nehezedett, mert a felvett leleteket nyilván kellett tartani s igy talán néha az egyenlő elosztásnak, az igazságnak rovására részeltettek az illetők bizonyos jutalomban, ugy, hogy — hajói emlékszem — 1875-ben indíttatva érezte magát a törvényhozás, hogy ezt az eljárást megszüntesse és a leleti jutalékokat újból behozza. Miután ez az illetéki ügygyei függ össze, az illetéki reform előkészítése és tárgyalása alkalmával lesz helyén arról gondolkodni, vájjon a leleti jutalékok fentartása megegyeztethető-e a moralitás és a pénzügyi politika gyakorlati követelményeivel. Eddig szerzett tapasztalataim után az én nézetem — a melyhez egyébként nem kívánok makacsul ragaszkodni — az, hogy ezeket a leleti jutalékokat fenn kell tartani és a felvett leleteket csak láttamoztatni kell valamely felsőbb hatóság által, a mi garantiát fog nyújtani az iránt, hogy nyerészkedési vágyból az egyesek zaklatásoknak kitéve nem lesznek. (Általános élénk helyeslés.) Most engedje meg a t. ház, hogy áttérjek azokra, a mik az italmérési jövedék biztosítása és az arra vonatkozó törvény alkalmazására nézve itt felhozattak. (Halljuk!) Igaz, hogy az 1888: XXXV. törvényczikk a kizárólagos italmérési jognak fentartásátmint egy kivételesnek tekintette. Akkor a kormány álláspontja az volt, hogy három évi időszak elég lesz arra, hogy a törvényben contemplált új állapot, a mely szerint az italmérési illeték és adó a kimérők által és a fogyasztás mennyiségéhez képest fizettessék, az egész országban érvényesíttessék. Sajnálatomra, bármennyire törekedtem is erre, az eredmény az, hogy ma, midőn a biztosítás be van fejezve, az országnak 12.600 községe közül mintegy 10.000 ben a kizárólagos jog alapján és csak 2 ezer néhány száz községben sikerült az italmérési adó beszedésének biztosítása alapján az italmérési jövedéket hasznosítani. Itt, t, ház, nem hagyhatom észrevétel nélkül azt a vádat, melylyel Molnár József t. képviselő ur engem egész igazságtalanul illetett, tudniillik, hogy a kormány nem törekedett arra, hogy ne a kizárólagos jogot biztosítsa, hanem a törvény által contemplált italmérési adó alapján hasznosítsa a jövedéket. Merek ezzel szemben provocálni a kiadott utasításra; merek provocálni azon rendeletekre, melyeket e tekintetben a pénzügyi* közegekhez többszörösen intéztem; merek provocálni arra, hogy az ország összes pénzügyi igazgatóit magam elé idéztem és személyesen szóbeli utasítással is elláttam, hogy szoros feladatuknak tekintsék és minden áron oda törekedjenek, hogy a kizárólagos jog mellőzésével az italmérési adó biztosittassék; sőt nem maradtam ezen akademicus téren, hanem ott, hol egyes felekkel, főleg községekkel alkudoztam, az italmérési adó hasznosításnál mindig ugy jártam el, hogy sokkal többet követeltem, ha valaki a kizárólagos jogot akarta biztosítani magának és messze alul maradtam ezen, ha valaki csupán az italmérési adót tartotta meg. A másik vád, melylyel — azt hiszem — szintén méltatlanul illetett a t. képviselő ur, az, hogy a városok és községek érdekeire nem voltam kellő tekintettel. Itt megint gyakorlati példákkal tudnám illustrálni s pedig nem egyes spóra dicus példákkal, hanem a hasznosítás folyamán elém került példák hosszú sorával, hogy nemcsak kivételesen, hanem mindenütt azt az elvet igyekeztem követni, hogy a városoknak és községeknek kedvezőbb feltételek mellett adassék át az italmérés, mint magánosoknak, akár italmérőknek, akár másoknak, (Igast Ugy van!) Sikerült is, t. ház, ezt oly mértékben biztosítanom, hogy merem mondani, az ország túlnyomó részében ép a városok és községek kezére került az italmérési jog. (Igaz! Ugy van!) Görgey t. képviselőtársam felhozta, hogy milyen volt az eljárás, hogy kiküldettek a pénzügyi közegek az elfogyasztott, illetőleg kimért mennyiség kipuhatolására és ezen az alapon állapíttatott meg a kikiáltási ár. Tökéletesen igaz, t. képviselő úr; nem is azt akarom én vitatni, hogy talán a helyi körülményekkel sem egészen ismerős, a kellő áttekintéssel sem bíró pénzügyi közegek kifogástalanul tudnák egyes helyeken az ott kimért vagy elfogyasztott halok mennyiségét megállapítani. Nem vitatom, hogy e körül lényeges, igen nagy összegre menő tévedések is ne fordulnának elő. De bármily hiányos és kifogásolható legyen is ez az eljárás, azt mégis mintegy nélkülözhetetlen előfeltételnek tartom arra nézve, hogy a kimért és elfogyasztott mennyiség megállapittassék. Hanem egyet bátor vagyok megjegyezni: (Sálijuk!) méltóztassék a községekkel és egyesekkel fölvett jegyzőkönyveket megnézni; a jegyzőkönyv elején először is az áll, hogy az illető községben megállapittatott a borkimérés ennyiben, a sörkimérés ennyiben, a pálinka-kimé-