Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-328

3-28. országos ülés feforoúr 7-én, pénteken. 1890. 143 tóztassék a költségvetést elfogadni. (Élénk helyeslés.) Zay Adolf jegyző: Szalay Imre! Szalay Imre: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt beszédem tárgyaira térnék, engedje meg a t. ház, hogy kifejezést adjak azon örömömnek, hogy a mire igen sokan hosszú éveken át törekedtünk, hogy tudniillik a földmívelési tárcza az ipar és kereskedelmi tárczától elválasztassék, most ténynyé lett. Ne méltóztassék azt hinni, hogy mi ezen elválasztásra szűkkeblű indokok miatt törekedtünk, hanem azért, mert mi Magyarországon a földmívelésre és általában az ezzel kapcsolatos dolgokra oly figyelmet kell, hogy fordítsunk, mely egy másik, elismerem, nem kevésbé fontos tárczával össze nem fér. Mindenki tudja, t. ház, hogy a legrégibb idők óta az a közmondás volt ott divatban, hogy ha valaki a fiát iskolába adta és az ott rosszul tanult, az volt rá a mondás, hogy ha nem akar tanulni, legyen belőle katona vagy gazda. Ujabb időben azonban határozottan máskép áll a dolog. (Halljuk! Halljuk!) Ujabban oly válságos körülmények közé jutott Magyarországnak s általában az egész világnak földmívelési ügye s az ezzel kapcsolatos dolgok, hogy a földmíveléshez megfeszített figyelem, szorgalom s sokkal több tanulmány szükségeltetik, semhogy az a példabeszéd, vagy az a mondás megállhatna. A mai világban, t. ház, a ki földmíveléssel foglalkozik, annak szüksége van chemiára, talajismére, állattenyésztési ismeretre s több efféle szakmára, a melyeket ha valaki el nem sajátít, Magyarországon boldogulni nem fog. Ebből kifolyólag, t. ház, nem tartom helyesnek azt, hogy a földmívelési ministerium tisztikara azon qualificatio alapján vétessék föl oda, mint eddig történt, tudniillik a jogászati diploma alapján. Mert hogy mi történik, t. ház, akkor, hogy ha a qualificatio ugyanaz marad, ennek jellemzésére leszek bátor egy tavaly történt esetet elmondani. (Halljuk! Halljuk!) A földmívelésügyi ministerium egy gazdasági egyesületnek répamagot küldött s az átiratban körülbelül ezt irta: Ide mellékelve küldjük ezt és ezt a répamagot azon kéréssel, hogy szíveskedjék annak őszi magterméséből mutatványterméket beküldeni. (Derültség) Ezt természete sen csak oly egyén Írhatta, aki földmíveléssel sohasem foglalkozott, mert tudni való dolog, hogy a répa első esztendőben csak gumót ad, s csak ha a gumót vetjük el, kaphatunk magot. (Derültség.) T. ház! Talán minden ministerium eltűri a bureucratismust, csak a földmívelésügyi ministerium az, mely azt nem tűri. Itt gyors intézkedés szükséges s minden egyes dolog komoly megfontolás után, határozatra vár s nem tehető a papírkosárba vagy a mi még rosszabb, a ministeri tanácsosok asztalán felszaporodott iratok közé, mert a földmívelésügy az, mely sok halasztást nem tűr. Elég, ha földmíveseinknek szenvedniök kell az időjárástól, talajviszonyoktól és egyéb csapásoktól, azért kérem, hogy a ministeriumi bureaucratismus csapásaitól, a mennyire lehet, óvja meg őket. (Derültség balfelöl.) Köszönettel vettem a t. minister úrtól azt, hogy néhány vonásban jelezte programmját előttünk. De sajnálatomra programúinak az általa elmondottakat el nem fogadhatom. Én a t. minister úrtól — de a minister uraktól általában — elvárom, hogy egy irányt jelöljön meg, a melyet egész működési körében fel fog ölelni s a mely szerint előrehaladni szándékozik, sőt nem habozom kijelenteni azt sem, hogy sokkal jobb szerettem volna, ha a t. minister ur, mint az országos gazdasági egyesület elnöke, egy kissé nagyobb szabású politikával állott volna elő, mint a minőt szives volt előttünk kifejteni. Itt mindjárt eszembe jut, t. ház, Magyarországnak egyik termelési ága: a szőlőmível ési ág, a melyet oly roppant veszély fenyeget s méltóztassék elhinni, hogy Francziaország akkor volt a leggazdagabb, mikor földmívelésügyi ministerét Chaptalnak hivták, ki maga is a lehető legnagyobb mértékben szakember volt s a hatáskörébe eső kérdéseket tökéletes alapossággal értette. A phylloxera kérdésénél, melyet a t. minister ur szives volt előhozni, önkéntelenül eszembe jut, hogy az már régidőktől fogva foglalkoztatja az egész világot. Foglalkoztak vele régi időkben is és attól féltek, hogy ez a kérdés még sokáig megoldva nem lesz s ma-holnap, nem találnak más mentséget ellene, mint a mit a Thalmudban lehet olvasni, midőn a zsidók bizonyos imádságokat mondtak a phylloxera ellen, (Derültség.) A phylloxera kérdés több irányból ítélendő meg. A t. minister ur szerint a kísérletezés stádiumában van. Tökéletesen igaza van. És távol legyen tőlem, hogy a minister urat ezért hibáztassam ; mert hiszen a minister ur első ténykedése az volt, hogy felismervén ezen kérdés nagy horderejét, azonnal iparkodott, ha nem is megoldani, legalább a megoldás felé vezetni, ezen kérdést ahhoz közelebb hozván. Azonban az összes, különösen a régi kormánynak ezen felmentvényt nem merem megadni. De midőn ezt nem teszem, másrészről kénytelen vagyok kijelenteni azt is, hogy Magyarország termelő közönségét magát is sok tekintetben hibásnak kell tartanom. Hibásnak tartom pedig a a következő okokból. (Halljuk! Halljuk! szélső halfelöl.) Ugyanis, mikor ez a baj Magyarországba behurczoltatott — ennek most már lő éve — akkor azt a közönség oly közönyösen vette, hogy absolute nem védekezett ellene, hanem mindent a kormánytól várt és azt kívánta, hogy onnan támogattassék, istápoltassék s hogy mindent a föld-