Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-326

J1Q 326» országos ülés február 5-én, szerdán. 1890. tekinthetünk a jövőbe, mert ha csak részben is megvalósítja múlt évi kitűnő beszédében kifejtett nagy tervét, azt hiszem, nincs okunk az elkeseredésre s a kétségbeesésre. Most már azonban ellenkező panaszhangokat hallottunk a túloldalról. Polónyi t. képviselőtársam múlt szombati beszédében ezt mondta: „Mig az előtt Magyarország igazságügyének jelszava: stagnatio, törvénye peddig a semmittevés volt, addig ma a lázas, sőt mondhatnám rohamos tevékenység oly fokra hágott, hogy azt aggodalommal kisérik a szakkörök, mert azt hiszik, hogy a ki sekat markol, keveset fog." Ezt, t. képviselőtársam, tagadom. Nem tud nekem t. képviselőtársam Európában államot nevezni, mely oly rövid idő alatt annyi rendszeres törvényt alkotott volna, mint hazánk törvényhozása. De a mint nem áll t. képviselőtársamnak a múltra vonatkozó állítása: nem áll a jelenlegi igazságügyi minister úrra vonatkozó azon állítása sem, mintha a szakkörök megsokalták volna azon törvényjavaslatokat, melyeket az igazságügyi minister ur — megnyitván Pandora szelenczéjét — egész tömegesen hullat ki. Azt hiszem, hogy ezen állítása sem áll és ezt a szakkörök nem aggodalommal, hanem, az ón tudomásom szerint, örömmel fogadják és üdvözlik. Igaz, hogy a t. minister ur nagyobb tevékenységet fejtett ki már eddig is, mint az előbbiek; de ne méltóztassék azt feledni, hogy a t. minister ur pénzügyileg kedvezőbb helyzetben van, mint voltak az elődei. Azonban én ezt nem azért mondom, mintha érdeméből levonni akarnék; nem, sőt azt állítom, hogy épen ezen megkezdett tevékenysége által bebizonyította azt, hogy megérdemli azt a bizalmat, melylyel őt az ország közönsége hivatalba lépésekor általánosan megajándékozta. Én azt hiszem, hogy a t. minister ur programmját egyszerre megvalósítani nem fogja, mert annak megvalósításához idő kell. Azt hiszem, hogy a t. minister ur csak egy keretet akart felállítani programmbeszédében, egy oly keretet, a melyben a magyar igazságügyi politikának a jövőben mozognia kell. A jogállamnak, a modern állammá alakulandó jövendő Magyarországnak képét akarta elénk varázsolni, hogy ennek azután egyes alkatrészeit egymásután megteremtsük. Ezért a megkezdett tevékenységért én tehát, nem hogy kárhoztatnám a t. minister urat, de sőt részemről is lelkem mélyéből üdvözlöm őt e tevékenység terén és óhajtom, hogy kitűzött programmjából minél többet valósítson meg. (Helyeslés jobbfelöl.) Midőn a költségvetéshez hozzászólni kívánok, kijelentem, hogy én az igazságszolgáltatás egyes részeinek elméleti fejtegetésébe bocsátkozni nem fogok; nem fogok azért, mert én azt nem kitünőbben, de ugy sem tudnám megcselekedni, mint azt a t. minister ur múlt évi programmbeszédében megtette. Ha most még is felszólalok, teszem azt azért, hogy elmondjam véleményemet azon sorrendre nézve, melyben én óhajtanám megalkotni a hiányzó és szükséges reform-törvényeket. A t. minister ur múlt évi programm-beszédjében a reform-törvényeket három alkatelemében találta megalkotandóknak. Az elsőbe tette az anyagi törvényeket és itt elsőül felemlítette a polgári törvénykönyvet, de ehhez hozzácsatolta a büntető törvénykönyvnek revisióját is. Nézetem szerint is legelső és legsürgősebb teendő lenne a polgári törvénykönyv megalkotása és ha ez készen volna, bátor volnék mindjárt indítványozni, hogy minden halasztás nélkül fogjunk ehhez hozzá és alkossuk meg ezt; de tudomásom szerint egy oly javaslat, a mely a polgári törvénykönyv minden részét felölelné, még nincs készen. Én tehát megelégedném egyelőre e nézetem szerint a legszükségesebb törvények megalkotásával. Az állami élet alapját a család képezi, kell tehát, hogy az államban legelőször is a család szabály oztassék törvénynyel és a család tagjainak egymáshozi jogviszonya állapíttassák meg. A családot pedig rendezett államban csak házasság által lehet alapítani; ebből következik, hogy szabályoznunk kell a házassági jogot. Mivel az állampolgár, ha házas is, állampolgár marad, tíz ä Hámnak kötelessége a házassági törvényekről gondoskodni, melynek hiánya már eddig is nagy zavart okozott a hazában. A vadházasságok elterjedésével az erkölcstelenség oly fokára jutottunk, hogy maholnap csaknem az erkölcsi tönk szélére fogunk jutni. Már pedig rég megmondta Berzsenyi, hogy: „Minden országnak talpköve a tiszta erkölcs, mely ha elvész, Eóma megdől és rabigába görnyed". A hazában levő öt-hat vallásfelekezet dogmái által okozott zavart máskép megszüntetni nem lehet, mint a kötelező polgári házasság gyors behozatalával. Az államnak respectálni kell az egyház j ogát a házasság körül és meg kell engednie, hogy ez a saját rítusa szerint adja áldását a házasulókra, de a házassági intézmény polgári szerződés természetével is bir, tehát az államnak rendezni kell a házasfelek polgári jogviszonyait és pedig ugy a házasság megkötése, mint az elválás tekintetében. Tehát egy oly törvényt kell alkotnunk, mely a sokféle vallásfelekezetet és Hámban levő minden polgárt egyformán kötelezzen. (Helyeslés.) Őszintén kijelentem, hogy az igazságügyminister ur azon tervét, hogy a büntető-törvénykönyv novellaris úton revideáltassék, sürgősnek nem tartom. Elismerem, hogy a büntetőjogníik vannak hiányai, melyeket bizony jó volna megjavítani, de a mikor annyi törvényünk hiányzik, elhalaszthatjuk a büntető-törvénykönyv revisióját addig, míg a hiányzókat megalkotjuk.