Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.
Ülésnapok - 1887-326
108 826. orsaágos ülés február 5 én, szerdán. 1890. jelenteni, hogy ime meghalt biztosított rokonunk, kérjük a kárpótlást. (Derültség.) Mit tesz az a biztosító bank? Kiküld ügynököket azon vidékre, a hol laktam és ezek addig kutatnak-firtatnak, mig akad két elsenyevészedett doktor, (Nagy derültség) kinek tulajdonképen csak az ily bizonyítványoktól van jövedelme és ezek azt fogják bizonyítani, hogy én már a biztosítás előtt beteg voltam. Az ily bizonyítvány elegendő arra, hogy az általam befizetett összeg odaveszszen és az én jogutódaim egy krajczárt se kapjanak. Hogy többet ne elemezzek: a kereskedelmi törvény tarthatatlanságának bebizonyítására azt hiszem, elegendő az, a mit mondtam és arra, hogy ezzel a dologgal foglalkozzunk. Méltóztassék elhinni, sokan nem is olvasták azt a kereskedelmi törvényt, mert különben valamennyien azt mondanák, hogy nekem igazam van. De mélyen t. igazságügyminister ur, van még egy dolog, melyet ezen költségvetés tárgyalásánál kell, hogy becses figyelmébe ajánlják. Nézzen körül az országban, vizsgálja meg a falvak, a puszták lakosainak viszonyait, menjen el egyik vagy másik takarékpénztárba, hitelszövetkezetbe vagy bankba s tapasztalni fogja, hogy „rossz időket élünk, rossz csillagok járnak, isten óvja nagy csapástól mi magyar hazánkat". Méltóztassék hiven betölteni azon állást, a melyet elfoglal; még reparálhat, tatarozhat, javíthat és a most élőket örök hálára kötelezheti azon idő iránt, a melyben az igazsägiigyministeri széket betöltötte. T. ház! A legnagyobb szerencsétlenség egyesek és nemzetek életében, midőn külföldi szokásokat majmolnak, midőn valami intézményt oly időben állítanak fel, mely még nem alkalm as arra, hogy behozassék; mert ha időnek előtte állíttatik ez fel, számos ősi lakost foszt meg házától és tesz vagyonától, existentiájától földönfutóvá. A legszerencsétlenebb gondolat, a legboldogtalanabb ténykedés volt az, midőn a negyvenes évek elején egyes emberek, kik nem voltak Magyarországon, nem látták a magyar viszonyokat, a kik a nagy világban künn jártak és e nagy világtól kölcsönözték jogi eszméiket, ide behozták először a csődtörvényt, azután a váltótörvényt és ezzel kiszolgáltatták a magyar nép vagyonát az idegeneknek, lehetetlenné tették, hogy az a faj, mely majdnem ezer éven keresztül megtartotta az uralmat, a birtokot is megtarthassa. Épen most olvasom t. igazságügyminister ur és t. ház, hogy Szeben vármegye — okos közönségből áll ez a vármegye sok tanult embere van ennek a vármegyének, jártam köztük és tapasztaltam, hogy tudnak gondolkozni, hogy a helyzetet nagyon megbírálják — kérvény nyel fordult ez orsaággyüléshez, melyben a szenvedő váltóképességet korlátoltatni kéri. Olvastam a kér- j vényt, osztozom minden tételében és ha tőlem | függene, rögtön teljesíteném a törvényhatóság kívánságát. Még nem egészen késő, még nem kondult meg a 12-ikóra, demár közeledik hozzá a mutató. Kérem az igen t. igazságügyminister urat, ha van érzék szivében ezen nemzet fenmaradäsa iránt.mulhatlanul adja vissza a szenvedő váltóképességet azoknak, a kiknek érdekében azt megalkották, megteremtették: a kereskedőknek; de ne hurczoltassa azt a szegény, tudatlan népet a váltótörvényszék pertárába, hiszen jó része azt sem tudja, hogy mit ir alá. Egy czifra papirost aláíratnak vele és az elegendő arra,hogy őseik örökét az 1848-iki törvények által szabaddá tett földjét, házát dobra üssék. Nagyon kérem a t. igazságügyminister urat, legyen meggyőződve, hogy e tekintetben! ténykedését, törekvését a nép millióinak áldása fogja kisérni. A mi a csődeljárást illeti, kiknek érdekében hozatott be a csődeljárás ? A kereskedők érdekében. Hát miért szükséges azt a polgári osztályra is kiterjeszteni? Ennek ugy, mint a szenvedő váltóképesség megállapításának a kereskedelem a kútforrása, mindkettőnek behozatala a kereskedő világ érdekében történt; vissza kell tehát adni mind a kettőt azon factornak, a melynek érdekében azok létet nyertek. Most még egy dolgot ajánlok a t. minister ur figyelmébe. És ez az, hogy a törvénykezés terén tegyen meg minden lépést, hogy az egyöntetűség a könnyen beláthatóság és a mindenki által való megérthetőség megóvassék. Méltóztassék elhinni, hogy annyi sok formasághoz van kötve az ügyvéd és a jogkereső az ügyek meneténél, hogy nem csoda, ha vannak emberek, kik megtévednek az eljárásban. Kivált az a bagatell-eljárás egy oly nehéz, mintegy lidéreznyomást gyakorló eljárás, a melynek létét okvetlenül meg kell szüntetni és helyette mást szervezni. Kérem, t. minister ur, ha nekem van egy sommás visszahelyezés! perem bagatell, az kisebb polgári peres ügyben, ón azon többet dolgozom, mint egy 20.000 frtos váltó-blankett kitöltésén és tessék elhinni, hogy az a fél, ki azt a kisebb polgári pert megindítja, ha ügyvédet nem vall, de az, ki ellenindítja,ügyvédet vall: legnagyobb igazsága daczára kiteheti magát annak, hogy elveszti igazságát. Már most, t. ház, azt követelni, hogy valaki dolgozzék, de fizetést ne kapjon; azt követelni, hogy fuvart vegyen 3—4 óra járásnyira a járásbíróság székhelyére és még fuvarját is a saját fele fizesse meg: ezt, ugy hiszem, sem a józansággal, sem az igazsággal, sem pedig azon nagy elvvel, hogy mindenki megérdemli a maga bérét, összeegyeztetni nem lehet. Ezen a dolgon, t. minister ur, segíteni, változtatni kell; mert én ezennel tagadásba veszem,
