Képviselőházi napló, 1887. XV. kötet • 1889. deczember 9–1890. január 29.

Ülésnapok - 1887-313

174 818. országos ülés január 20-in, nétfőn. 1690. Moltke,hogy egészen a szomszédságban maradjak, vagy például I. Napóleon, vagy a hires Ulisses Grant, a világhírű tábornok és elnök mélyen hallgattak és nem adtak a minister urnak példát, nem is volt rá módjuk. Fájdalom, hogy a minister ur nem követi azok példáját, mert az olyan táborno kok, a kik a szónoklatban nagyok, a csatatéren rendesen nem azok. Itt sem megyek messzire, csak épen Francziaórszágba, ott van Boulanger (Derültség és tetszés a szélső baloldalon) és másodiknak az, aki egykor minket olyan nagyon mulattatott, General Tseraajeff. (Derültség a szélső baloldalon.) Én azt gondolom, hogy ez revanche volt. De ezt a revanche-ot önként nem vettem volna magamnak a világ minden kincseért sem, de miután a minister ur oly jóakaratúlag belebiztatott, talán azért is, mert az hitte, hogy biztatása inkább zavarólag fog rám hatni, a miben azután csalódott, mert én értek az inductióhoz és igy engem a demonstratiók meg nem tévesztenek: hát mégis csak megboszultam magamat. T. ház! Azzal szemben, a mit kifejtettem, hogy a tendentia a honvédség tekintetében az, hogy mindinkább és inkább osztrákká alakittassék e hogy azután a közös hadseregnek megérleltessék, szemben áll az előadó urnak egy kijelentése, mely a múlt év óta egy kissé gyanús szint kezd ölteni, nem e padok tekintetéből, hanem abból a tekintetből, a mi a túlsó oldal inspiratiójaként ebből a házból kisugárzik és ez az, hogy midőn a t. minister ur határozottan át akarja formálni a honvédséget egy közös intézmény, a közös hadsereg kaptájára, ugyanakkor előáll az előadó ur és azt mondja, hogy a honvédség alapja a nemzeti genius. Hát, t. előadó ur, mondja meg nekem őszintén, mit képzel ilyen körülmények között „magyar nemzeti genius" alatt? (Halljuk! Halljuk!) Én nem hiszem, hogy ez a genius volna, a melynek okvetlenül azt az irányt kell követnie, hogy ha egy intézmény még csirájában van, azt erőssé kell tenni és hogy ha még nem sikerült itt azt a nemzet teljes, korlátlan intézkedésének átadni, mindinkább s inkább ebbe az irányba kell azt terelni, szóval hogy concret esetre alkalmazva, a honvédség legyen csakugyan egykoron az önálló magyar hadseregnek magva, csirája. Hát akkor én nem tudom, hogyan tudja a t. előadó ur összeegyeztetni a nemzeti genius fogalmát azzal a törekvéssel, melynek a t. minister ur hangosan szavakat kölcsönzött. Vagy talán azt gondolja a t. előadó ur, hogy Münuich Aurél t. képviselő ur volna alkalmas képviselni a magyar geniust, ha arról volna szó, hogy azt itt bemutassuk? (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Hiszen beszédem elején kimutattam, hogy ő a legnagyobb logicátlansággal jár el, midőn constatálja, hogy a honvédség tiszteket produeálni kellő számban nem bir, hogy átvételre szorul, de a képviselő ur nem akarja megadni azt az intézményt, a mely a honvédség számára valósággal magyar tiszteket producálhatna. (Helyeslés a szélső baloldalon ) Hát, t. képviselőház, én azt hiszem, hogy mi sokkal jobban járnánk, mert tisztán látnánk, ha a t. minister ur nem igyekeznék] nekünk magyarázni, hogy az ő felfogása a törvényekről mi? Hanem megmondaná egészen az ő ismert schneidigságával: „igen, én ki akarom vetkőztetni a honvédségi intézményt nemzeti jellegéből". Akkor majd fogjuk tudni, hogy mit kell csinálnunk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mert hogy a t. minister urnak legbensőbb törekvése ez, az kétséget nem szenved. És ha azt kérdezik, hogy mire alapítom érvelésemet, hát a dolog egészen egyszerű. t

(Halljuk! Halljuk!) Itt felhozta Czirer Ákos t. barátom azt, hogy mivel indokolták annak idejében a honvédségi intézményt és kik indokolták. Ott van a beszédben foglalt indokolásban, hogy af honvédségnek hivatása az, hogy esetleg az osztrák reactionarius szellemmel szembe tudjon szállani, hogy biztosítsa ellenében a magyarságot. Erre a t. minister ur szokott könnyű modorában azt mondotta, hogy nem az a mértékadó, a mit akkor azok mondtak, hanem az, a mi a törvényben van és — ezt máinem mondta, hanem én teszem hozzá — a mit a t. minister ur iparkodik belé interpretálni. Én állítom, t. minister ur, hogyha odáig ment, tudnia kellett volna, hogy törvényekre, melyek hozattak, egyáltalában mindig mértékadó csak az az érvelés, a melyet annak idején hivatott férfiak alkalmaztak; (Helyeslés a szélső baloldalon) más módunk nincsen, az a phonograph nincs felfedezve, a mely Bécsben inoncfatja be az intézményre nézve az indokolást, hogy itt kihallgattassék. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Én nem merném azt a tiszteletlenséget elkövetni azokkal a férfiakkal szemben, a kik 1868-ban épen itt, a nemzet színe előtt, egész komolyaággal kifejtették azt, hogy mit értenek az alatt a törvény alatt, hogy azt könnyen vegyem. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ha a, t. minister ur akként van meggyőződve, hogy azok rosszul interpretálták a törvényt, vagy talán a t. minister ur szempontjából az az interpretatio félreértésekre ad alkalmat, akkor legyen bátorsága, álljon fel és indítványozza a törvény megváltoztatását. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De olyan könnyű módon átsiklani akarni és köztiszteletben álló férfiaknak akkor mondott komoly szavairól azt állítani, hogy azok akkor mondattak és ma az mind semmi, akkor tessék átjönni, pártunkra állni s azt követelni, hogy fordittassék fel minden, a mit Deák Ferencz alkotott; hogy az ő összes érvelései nem érnek semmit, mert nem most, hanem akkor mondattak. (Tetszés és helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Én kifejezem legmélyebb sajnálato-