Képviselőházi napló, 1887. XV. kötet • 1889. deczember 9–1890. január 29.

Ülésnapok - 1887-312

150 Slä, országos Blé6 január 18-án, szombaton. 1880. ségnek minden néven nevezendő viszonyait, Hogy pedig ezeket tudhassuk és hogy nekünk lehetővé tétessék a szervezetbe való mélyebb bele pillant­hatás, arra kérem a minister urat, hogy adatna ki egy olyan statistikai évkönyv-félét,mint aminőt a közös hadseregre nézve kiadnak és a mely a hon­védség összes viszonyait felölelne. A mennyiben az igen t. minister ur e tekintetben nem fogna intézkedui, kénytelen volnék annak idején határo­zati javaslatot terjeszteni a t. ház elé. Egyébként a költségvetést el nem fogadom. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) MÜnnich Aurél: Csak néhány rövid pilla­natra kérek a t. ház becses engedelmével szót. (Bálijuk!) Habár nagyon hizelgő reám nézve, hogy a t. előttem szólt képviselő ur engem após­trophált és az én szavaimat quasi saját igazolására hozta fel, mégis nagyon sajnálom, hogy nem lehetek azon szerencsés helyzetben, hogy ebben a hitben továbbra is meghagyjam. Én a magam részéről a tegnapi felszólalásomban semmiféle rendszertelen­ségről nem szólottam, ellenkezőleg, elismertem mindig és elismerem most is készséggel, hogy az igen t. honvédelmi minister ur igen is teljes rend­szerességgel jár el honvédségünk fejlesztésében. És ha én felhoztam azt, hogy a keretrendszer keresztülvitetett úgy, hogy szükség volt, hogy némely helyen a századkeretet tiszthelyettesek és fiatal hadnagyok szervezzék, ez nem a rendszer­telenség kifolyása, hanem azon körülményé, hogy a múlt évi költségvetés csakis júniusban lett költ­ségvetési törvénynyé. Hogy ha mi rendes körül­mények között a költségvetést letárgyaltuk volna április vagy márczius hóban, akkor mindenesetre már májasban lett volna alkalma az igen t hon­védelmi minister urnak a rendkívüli előléptetéseket megtenni, akkor már — mint a múlt évben hang­súlyozni szerencsém volt — a helyeket megfelelő rangú egyénekkel be lehetett volna tölteni. Ez nem történt és ennek folytán beállt azon kelle­metlen helyzet, hogy alsóbb rangú tisztek voltak kénytelenek a feldatot teljesíteni és csak ismétlem, hogy mindig a legnagyobb elismeréssel fogok nyilatkozni ezen fényükről, mert az eredmény teljes. A mi a második kérdést illeti, hogy tudni­illik én a tömeges áthelyezések ellen szólaltam fel, ezt fentartom ma is; de nem szóltam elítélőíeg a megtörtónt áthelyezésekről, még pedig azért nem, mert beláttam és belátom ma is, hogy ez szükséges volt, minthogy különben a szükséges tisztszaporítást nem lehetett volna keresztülvinni, a múltra nézve tehát ezen áthelyezést indokoltnak tartom. Ezeket kívántam megjegyezni, állításaimat különben későbbre is fentartom. (Helyeslés jobb­felöl.) B. Fejérváry Géza honvédelmi nii­nister: j,T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztas­sanak megengedni, hogy az eddig felhozottakra röviden reflectáljak. (Halljuk! Halljuk!) Megvallom, a vita eddigi folyama alatt valami sok újat nem hallottam; hanem hallottam mindazokat, a miket hallani bőven volt alkalmam főleg a véderő-tör­vény tárgyalása alatt. Uj legfeljebb csak az volt, hogy a magyar honvédség nemzeti szellemének hanyatlására törekszem. Ez új, ez a vád eddig még nem hozatott fel. (Ellenmondások a szélső bal­oldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfélől.) Ily alakban a vádat még nem hallottam, üj továbbá az a propo­sitio, hogy a közös hadsereg nevelőintézeteiben rendszeresített 120 magyar alapítványi helyet, szüntessük meg. Ez is új. (Felkiáltások balfelől: Magyar katonai akadémiát akarunk!) Az már régi (Élénk derültség.) Ujak végre azon adatok, melyeket b. Kaas Ivor t, képviselő ur ma felhozott. (Felkiál­tások balfelől: Az is régi!) Engedelmet kérek, régen történtek, a mikre azok az adatok vonatkoznak; de ily alakban ma először hozattak fel a házban azon követeléssel, hogy az egyensúly e tekintetben is állittassék helyre. A mi a magyar honvédség nemzeti szelle­mének hanyatlását illeti, méltóztassék nekem be­bizonyítani, miben áll az. Valamit csak állítani, azt mondani a világnak, hogy ez igy vagy amúgy történik, könnyű dolog ; de méltóztassék azt tényekkel bizonyítani, mert csakis úgy lehetek abban a helyzetben, hogy javítsak magamon. (Élénk helyeslés és tetszés jobbfélől. Felkiáltások a szélső baloldalról: Fekete-sárga zászló!) A mi a 120 magyar alapítványi hely meg­szüntetését illeti, azt hiszem, hogy a t. ellenzék mindkét árnyalata talán nem fogadná el az arra vonatkozó indítványt. A b. Kaas Ivor t. képviselő ur által felhozott adatokra megjegyzem, hogy köszönettel veszem azon törekvését, hogy egyáltalán a monarchia harczképességét minden tekintetben előmozdítani kívánja, ámbár indokolásával, a külpolitikára való tekintettel, nem értek teljesen egyet. A mi azonban a költség hováfordítását illeti, ámbár ez más fonim elé, t. i. a delegatio elé tar­tozik, (Felkiáltások a szélső baloldalon: Minden ide tartozik!) legyen szabad csak röviden felemlítenem azt, hogy igenis óhajtandó és szükséges, hogy nemcsak Tirolban, Krakkóban, Prsemyslben, Pólá­ban stb. hozassanak rendbe az erősítések, hanem Erdélyben és másutt is; de azt bölcsen méltóztat­nak átlátni, hogy mindent egyszerre tenni lehe­tetlen, (Mozgás a szélső baloldalon) hogy fokozato­san és bizonyos sorrendben kell eljárni és hogy első sorban a legszükségesebb erődítéseket kell rendbehozni. Ezt bizonyára elismerik önök is. (Mozgás a szélső baloldalon.) Ebből tehát csak az következik, hogy mivel semPrsemysl, sem Krakkó,

Next

/
Thumbnails
Contents