Képviselőházi napló, 1887. XV. kötet • 1889. deczember 9–1890. január 29.
Ülésnapok - 1887-311
138 811. országos fllés január ÍJ én, pénteken. 1890. a honvédség kiképzését most is; minthogy a minister nr egyetlen intézkedése sem olyan, a melyre rá lehetne fogni, hogy akár a katonai szempontokból, akár nemzeti szempontból hátralépést jelentene, hanem mind a két tekintetben maga az ellenzék is elismerte máskor, hogy határozottan és nagy mértékben emelte a honvédség szinvonalat: én ezen költségvetést, mely ezen feltételeken nyugszik és mely minden részében és teljesen törvényes, a magam részéről elfogadom (Hosszan tartó élénk helyeslés a jobboldalon.) Madarász József jegyző: Báró Kaas Ivor! Báró Kaas Ivor: T.ház! Nagy beszédek után rendeseti öt pereznyi szünetet szokott a t, elnök ur engedélyezni. Kérem tehát a t. elnök urat, hogy ezen öt pereznyi szünetet megadni méltóztassék, hogy azután, mivel már akkor három negyed lesz kettőre, beszédemnek holnapra halasztását kérhessem a t. háztól. (Derültség balfelöl.) Elnök: Megtörténik ugyan, hogy az ülés közepe táján, hosszabb beszéd után öt pereznyi szünetet engedélyezek; de midőn már az idő annyira előrehaladt, mint most. ezt a szünetet feleslegesnek tartom. (Felkiáltások balfelöl: Zárjuk be az ülést!) Minthogy azonban már nagyon közel van a három negyed és a képviselő ur holnap kívánja beszédét megtartani, azt hiszem, a t. ház erre az engedélyt nem tagadja meg (Helyeslés) és azért a tanácskozás folytatását a holnap délelőtt 10 órakor tartandó ülésre tűzöm ki. Ezzel az ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 1 óra 42 pereskor.)