Képviselőházi napló, 1887. XV. kötet • 1889. deczember 9–1890. január 29.

Ülésnapok - 1887-311

136 811. országos ülés január 17-én, pénteken, 1890. szellemben, még növelve ezt a feladatot az által, hogy oda állította a hodvédséget a közös hadsereg mellé. Miért volt az szükséges továbbá, t, ház ? Szükséges volt azért, mert annak a körülménynek következtében számos egyéb intézkedések szüksége merülvén fel, nem csupán a póttartaléknak, a mely most a honvédséghez is hozzájárul, hanem a népfelkelésnek tekintetében is, ennek kapcsában és keretében is múlhatatlanul beállott a honvédség organisatiójának, illetőleg hadi beosztásának újabb stádiuma. És miért volt szükséges harmadszor? Szükséges volt múlhatatlanul— a mint Czirert. képviselő ur mondotta — azon rendkívüli szolgálatok, azon rendkívüli erőfeszítések következtében, a honvéd tisztek által megérdemlett előléptetések folytán, a melyek mellett egyedül válik lehetővé, hogy a honvéd tisztek magokat a közös hadsereg tiszteihez képest hátrányban levőknek egyáltalán ne érezhessék. Hogy oly elismerő szavak után, a minőket Czirer igen t. képviselő ur a honvédelmi tisztikar irányában igen szépen és helyesen hangoztatott és oly elismerő érzelmek mellett, a minők e tekintetben a háznak minden részéről ez alkalommal is nyilvánultak, lehetetlen volt a honvédség részére megtagadni azt, hogy a honvéd tisztikar ugyanazon párhuzamos előmenetelben részesüljön, a melyben a közös hadseregbeli tisztikar szintén nem a hadügyminister egyszerű tetszése folytán, hanem a delegatiók által jóváhagyott határozatok nyomán is részesült és a mely nélkül lehetetlen megkívánni a szolgálatban azon buzgalmat, azon folytonosan egyenlő mértékű, soha nem lankadó fáradtságot, melyet a honvédség feladatai igényelnek : az ellen, aat hiszem, senki sem emelhet kifogást; de a ki ennek feltételeit, t. i, a szervezeti helyek számának megállapítását kifogásolja és a lehetőséget eltörli, a minek alapján egyedül válik praetieabilissá ezen előléptetések eszközlése: az magukat ezen előléptetéseket, azon fáradozások jutalmát, a melyek iránt a képviselő ur elismerését nyilvánította, teszi lehetetlené. S végre ne feledjük, t. képviselőház, hogy a mely mérvben a honvédség áj meg új katonai hivatást nyer, a mely mérvben 20 esztendei fáradozás gyümölcseként consolidálódott és így természetesen már a magasabb rétegekben is, mind fokozottabb munkára van szükség: ugyanazon mértékben kell iparkodni, hogy ne nehezedjék- a tisztikarra mindig azon rendkívüli erőmegfeszítés, a melyet az első szervezés keltette lelkesedés még elvisel, de amely állandóan és folytonosan semminemű intézmény hordozóitól, annak kára, az erők ellankasztása nélkül nem kívánható. Ne feledjük mily nagy előny az, hogy megteremthetők voltak végre azon normális keretek, a melyek mellett a hodvéd tiszteknek, ha még mindig több is a teendőjük és súlyosabb a feladatuk, mint a megfelelő állású közös hadseregbeli tiszteké, mivel a legénység szolgálati idejének rövidebb volta mellett legalább megközelítőleg ugyanazon eredményeket kell-elérni, állása mégis olyan legyen, a melyet, mondom, állandóan és az erély és munkakedv ellankasztása nélkül betölteni lehessen. Ezek azon eléggé nyomatékos, a jelenlegi budget szerkezetében felszínen fekvő okok, a melyek következtében mi semminemű törvényellenességet sem a költségvetésben, sem a miuister urnak eddig követett eljárásában felfedezni képesek nem vagyunk. Mi is azt kívánjuk, hogy a honvédelmi törvény minél előbb jöjjön létre, hogy e tekintetben is teljesüljön azon codificatio, a mely mulhatlanul szükséges, mivel az intézmény húsz évig tartott fejlesztésen keresztül igen különböző törvényekben széjjel szórva találhatjuk csak meg az elveket, melyeken a honvédségi intézmény mai keretei nyugszanak. Csodálom, hogy a t. képviselő ur erre nem refiectált; hiszen tagja volt a véderő-bizottságnak, mely e törvényjavaslatot már tárgyalta s igen jól tudhatja, épen úgy, a mint mi tudjuk, hogy lényeges különbség az eddig fennállott elvek és azok között, a melyeket ama törvényjavaslat contemplál, egyáltalán nem létezik, hogy ama törvényjavaslat nem egyéb némely tekintetben a törvényhozás és a magyar honvédelmi minister jogaínak kiterjesztésére, vagy jobban mondva, biztosítására irányuló, más tekintetben egyszerűen a honvédség rendezésére vonatkozó, de sehogy sem olyan, mely jogokat confiseál, mely az ország jogait bármily tekintetben megcsorbítaná. Annál inkább, mert hisz talán tudomása van a t. képviselő urnak arról is, hogy azon szöveg, mely a véderő-bi otíságban megállapittatott, azóta is bizonyos változáson ment keresztül azon megállapodások nyomán, melyeket a képviselőház a véderő-förvény tárgyalása alkalmával meghozott. És ha azt kérdezi a t. képviselő ur, hogy hat a kormány nem óhajtja-e e törvényjavaslatnak törvénynyé válását és miért nem sürgette, vagy nem helyezte előbb napirendre e törvényjavaslatot? A felelet e tekintetben egyszerű. Azt hiszem, a honvédelmi minister ur legszívesebben helyezte volna e törvényjavaslatot már tavaly napirendre s a többség már tavaly is a védero-vita alkalmával késznek nyilatkozott e törvényjavaslat tekintetében a kellő törvényhozási intézkedéseket megtenni. Hogy e tekintetben akadályok merültek fel, nem az ügyet illetőleg, hanem a ház időrendjének beosztását illetőleg, hogy ebből most nekünk, e pártnak tesz valaki szemrehányást oly részről, hol legjobban tudják, hogy ezen akadályok hogyan keletkeztek, hogyan termettek, hogyan váltak a parlament működését elárnyasító terebélyes fává: azon valóban csodálkozni kell s ennek bővebb magyarázatára legkevésbé mi vagyunk hivatva. Ha a t. képviselő ur körülnéz és kérdést