Képviselőházi napló, 1887. XV. kötet • 1889. deczember 9–1890. január 29.

Ülésnapok - 1887-311

111. ensAgos ülés január 17éa, pántokén. 1800. 127 mával egyáltalán nem fér össze az a kicsinyes megkülönböztetés, mely a kötelességek súlyosabb mértéke daczára őket érni szokta, szemben hadseregbeli oollegáikkal s a mely egyenlőtlen mértékkel való mérés nemcsak az előléptetés körül, hanem a katonaságnak fentartott kedvezmények osztogatásánál is nyilvánul, a hol a honvédtiszt egészen indokolatlanul háttérbe szorul: hozzá kell tennünk azt is, hogy a honvédségnek még oly kiváló katonai jelessége sem képes minket az annak nemzeti jellegén esett vagy esendő esorbákért kárpótolni s a katonai fejlődés nagy foka sem alkalmas arra, hogy a nemzeti jellegben való tévesztés hátrányait ellensúlyozza, (Élénk helyeslés balfelóí.) Ez az oka annak, hogy az intézmény katonai sikerei nem képesek velünk azt a gyökeres át alakulást megkedveltetni, mely a Hollán-féle nemzeti ellensúlynak hitt és alkotott magyar honvédséget a közös hadsereg kibővítésének tárgyává gyúrja által. (Élénk helyeslés balfelől.) Mert ha még e rangbéli előléptetés azt jelentené, hogy vele a honvédségnek 20 éves küzdelme árán elért sikereiért elismerés nyujtatik, úgy az örömünkre szolgálna. De hát a dolog nem egészen igy áll. Van ennek egyéb magyarázata is. (Halljuk! Halljuk!) Ugyanis a bécsi katonai körök már régóta érzik, hogy Európa őrült fegyverkezési versenyében immár a közös hadsereg hadi létszáma elégtelen s mert ennek emelése különféle okból ez idő szerint kivihetőnek nem látszott, azért egy más és elég olcsó expedienshez folyamodtak. Ez a megoldás a magyar honvédség coordinálásában nyilatkozik a közös sereggel, a mihez azért nyúltak hozzá, mert e módon könnyű szerrel majd 200.000 főre rugó sereget kapnak közvetlen rendelkezésük alá, mely magyar pénzen tartatik fenn és természetesen a közös védelem érdekeit csak úgy szolgálandja, mint a közös hadsereg. Két legyet egy csapásra. Kedvezni véltek vele a magyarnak, emelvén honvédsége tekintélyét, a mivel tán újabb áldozatokra is reábirhatóuak gondolták s egyidejűleg megszaporították könnyű szerrel a hadsereg hadi létszámát is, mely igy már aztán nálunk is túlhaladja a bűvös milliót. Lehet, hogy mindkét czélí elérik, de ha a honvédség nemzeti jellegét csorbítják, úgy ez csak a közös hadseregnek lehet hasznára, de bizonyára érzékeny kárára válik azon nemzetnek, melynek önállása biztosítékai ezzel is megint jelentékenyen megapasztatnak. (Élénk helyeslés balfelől.) Pedig képzelhető a helyzetből más kibontakozás is. (Halljuk!) Lehetne lendíteni a honvédségen egyébként is, a mi nem járna nemzeti characterének ily sérelmével s épúgy, vagy még inkább lehetne javára a közös védelem ügyének is. Mert tessék elhinni, mi is belenyugodnánk édes örömest a honvédség katonai értékének minden emelésébe, csak ne történjék ez a közjogi állás romjain. Hiszen nem vetheti szemünkre senki, hogy az intézmény iránt kellő rokonszenvvel nem viseltetnénk, fejlődésének eszközeit is mindenkor készségesen megszavaztuk. De nemzeti jellegéből lealkudni nem engedünk s erre sem a közös védelem érdekében szükség nincsen, sem a kiegyezésnél fogva kötelezve nem vagyunk. Fejleszszék a mi honvédségünket anélkül, hogy letépjék nemzeti bélyegét s mi is meghozzuk készséggel a szükséges áldozatokat, fejleszszék nemzeti irányban, a mivel erejét csak fokozhatják, a mely erőből, ha úgy kívánja a sors, a közös védelemnek is kijuthat a maga része. S azért jobban tennék az irányadó kormányférfiak, ha iparkodnának valahára végkép kiirtani a bizalmatlanságnak azt a még mindig burjánzó mételyét, melynek ha a múltban lehetett is magyarázata, de ma már ez valóságos arczulütése a nemzetnek, mely nyilt jelleméértés áldozatkészségeért ilyen sértő anachronismusnál bizonyára egyebet érdemelne, (ügy van! ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha pedig egyszer lerázták ezt a szellemi nyűgöt, a bizalmatlanságot: akkor lehetetlen, hogy még tovább is habozzanak a magyar honvédséget abban az irányban fejleszteni, a mely a katonai szempontoknak is a legjobban megfelel, ellátva azt mindazon életszervekkel, melyek nélkül egy hadsereg csonka marad s melyek nélkül annak működése soha kielégítő nem lesz. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) És ha annak, hogy a nemzet ezen annyiszor sürgetett óhajtásai teljesülhessenek, valósággal csakis a költségek szempontja képezi az egyetlen akadályát, ugy mondják meg azt és én nem kételkedem, hogy a nemzet túlnyomó nagy többsége egy oly hazafias nagy czél előmozdítására, minő a magyar honvédségnek tüzérséggel, táborkarral, műszaki és egészségügyi csapatokkal való ellátása, a kivánt költségeket készséggel megadja; (Igaz ! ügy van! a bál- és szélső baloldalon) a mivel nyerne a honvédség anyagi és erkölcsi erőben; hogy pedig ebből a közös védelemre valami hntrány származhatnék, azt talán csak senki sem fogja állítani. (Helyeslés a bah és szélső baloldalon.) Ha pedig nem pusztán a költség kérdése képezi annak akadályát, hogy a honvédség szükséges életszerveinek valahára birtokába jusson, hanem ennek egyéb okai is vannak, nagyon kérjük, legyenek őszinték s mondják meg azt, (Ugy van! Ugy van! a bal és sséltő baloldalon) hogy tudjuk magunkat mihez tartani, hogy megértsük, miről kell még lemondanunk, vagy hogy mely téren kell még magunkat megjobbítanunk, (Élénk tetszés a bal- és szélső baloldalon) hogy valahára szűnjék a biz lmatlanság s hogy a nemzetnek azon 300 éves küzdelme, mely boldogult báró Eötvös József szerint a 67-es kiegyezésben nyert állítólag befejezést, hogy ez a küzdelem, a mely, ne tagadjuk, még mindig folyik, (Igaz! Ugy van! a balés szélső balon) legalább a negyedik században ne