Képviselőházi napló, 1887. XV. kötet • 1889. deczember 9–1890. január 29.

Ülésnapok - 1887-310

110 110. országos ülés január 14-én, kedden. 1890, nemcsak a hajóba fektetett tőke visszatérülésére nem számíthat többé, de "még e tőkének kamataira sem. (ügy van ! a szélső baloldalon.) A marittim államok eleget gondolkodtak a vitorlások megmentésén, de erre expedienst nem tudtak találni, mire kimondották, hogy a vitorlásoknak el kell pusztulniuk s a bennök elhelyezett tőkét gőzhajók építésére kell fordítani. Igen ám, de a vitorlásoknak többé értékük nem volt s a bennük lévő tőkét nemcsak évi haszon, megtakarítás alakjában nem lehetett kir venni, de még a tőke kamatjára sem lehetett számítani. Ekkor kimondatott azon elv, hogy a tengeri hajók állami subventióban részesítendők s Olaszég Francziaország mindjárt a baj kezdetén az állami segély közvetlen alkalmazása által milliókat vettek fel budgetjökbes megmentették pusztuló tengerészetüket s gőzhajóiknak száma az addig vitorlás hajókba fektetett tőkéből évről-évre emelkedett. (Halljuk! Halljuk !) Ezt az egyetlen módot ajánlottam én is a képviselőházban. Á kormány nem térhetett ki e komoly kérdés előtt s Tisza ministerelnök is beismerte annak nemzetgazdasági fontosságát s a magyar hajótulajdonosok küldöttsége előtt kijelentette, hogy „a mi emberileg megtehető, azt megteszi ". (Halljuk! Halljuk!) A ministerelnök urnak ezen ígérete is többi Ígéreteinek sorsára jutott. De mégis, a kormány kezdeményezésére, a fiumei kormányzó vezetése mellett 3 évvel előbb tanácskozások folytak az iránt, hogy miként kelljen az állami segélyt alkalmazni? Evek multak el azóta; a magyar hajótulajdonosok várták a kormány jóakaratát, küzdöttek tovább és tovább az árral s pusztultak egymás után. Kormányunk is magáévá tette a jelszót, hogy a vitorlásoknak át kell alakulniuk gőzhajókká s ebben az állam kötelessége segédkezet nyújtani, de ő a dolognak könnyebb végéhez nyúlt, nem a vitorlásokat segélyezte, hanem az alakulandó gőzhajó-vállalatoknak igért támogatást, ez által kedvet adandó, hogy a vitorlások iparkodjanak mindenáron gőzhajókká átalakulni. Mielőtt bírálat alá venném ama atyai gondoskodást, melyben kormányunk a gőzhajó vállalatokat részesíti, szabadjon e helyről iijból hangoztatni, hogy én ma is szükségesnek, tengerészetünkre nézve életkérdésnek tartom a vitorlás hajókra nézve a közvetlen állami segély alkalmazását s az e téren való mulasztást a lelkiismeretlenség vagy a tehetetlenség számlájára jegyzem fel. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És most térjünk át a gőzhajókra. (Halljuk! Halljuk!) Eltekintve Magyarország által a triesti Lloydnak adott óriási subventiótól, a gőzhajó-vállatok segélyezésére költségvetésünkben 350.000 frt. van felvéve, vagyis azon tétel, melyet most tárgyalunk. Ebből 300.000 frt az Adriáé s marad 50.000 forint a kisebb vállalatoknak. Tehát évi 50.000 forinttal akarunk kedvet adni gőzhajó-vállalatok alakulására. De még ez nem fordittatik arra, a mire szánva van, mert ha jól vagyok értesülve, ebből csak 30 000 frt fordittatik a kijelölt czélra s 20.000 forintot megtakarítunk. (Halljuk! Halljuk!) Mikor a vitorlások jövője tönkretétetett, a fiumei magyar hajótulajdonosok is elhatározták a vitorlásokról gőzhaj 6-vállal átokká alakulni át. Próbáltak részvényekre alakítani gőzhajó társaságot, de ezen törekvésük sikerre nem vezetett s akkor több fiumei hajótulajdonos, a vitorlás hajók mintájára, earattokra alakította meg az első magyar vállalatot Sverljuga és társai czég alatt. Ozéljuk volt Fiume és a magyar-horvát tengerpart s Fiume és az adriai kikötők közt léptetni életbe tengerhajózási vonalakat. A társaság tisztán a saját erejéből Fiume s az istriai partok között tartott fenn naponkint közlekedést. Kormányunk nem ok nélkül, örömmel üdvözölte ez első vállalatot, mert benne látta magját ama hatalmas magyar kereskedelmi gőzhajó-flottának, mely Fiume központtal a magyar vitorlás hajókból fog alakulni. (Halljuk ! Halljuk !) Tudta azt kormányunk, hogy az első társulatok sikerei a többi vitorlás hajó tulajdonosait is fogja ösztönözni s igy biztatta a társulatot hajójáratainak kiszélesbítésére s támogatását megígérve, hajójáratot tartatott fenn vele egész Póláig s ezért adott évi 5000 frt subventiót, de a következő évben az állami segély felemelése nélkül még a fiume vegliai vonalat is életbe kellé léptetnie e társulatnak. Ez időtájban alakult még más két kisebb gőzhajó-vállalat is : egyik Zengben, a Krajaezféle, mely a zeng-rabbatzi vonal fentartásáért évi 9000 frt subventiót kap s egy zágrábi vállalat, mely a fiume-velenczei vonalért 8000 frt subventióban részesül. E helyen megjegyzem, hogy a zengi s a zágrábi gőzhajó-társaság ügye talán mégis csak Horvátországnak belügye s az ezeknek nyújtandó segély talán Horvátország privát dolga. Különben e két vállalatot nem tartván magyarnak, ezekkel többé nem is foglalkozom s kizárólag az egyedüli magyar vállalatról, a Sverljoga-félérőí fogok ezután szólani. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Bosznia és Herczogovinaoccupálásával komoly kérdéssé vált, hogy ezen országok legalább részben a magyar termelők s a magyar ipar számára megszereztessenek. Égetővé válta kérdés különösen azután, hogy a Narenta folyó szabá-