Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-289

•289. országos ülés november 21-én, esütörtSkön. 1889. 41 magában és szerencsecsillagában. (Igazl^Ugy van! balfelől.) Nem jellemző'-e az, t. képviselőház, hogy a ministerelnök úr azt a functiót, hogy ezt a házat vezesse, a mit ezelőtt oly bravourral csinált; most egyáltalában nem teljesíti, ugy, hogy ez a ház ma már nem vezettetik, hanem, mint szokták mondani régen, vezetődik. A t. ministerelnök úr rendesen mindenütt ott van, csak ebben a házban nincs és mindenben részt vesz, csak a discussiókban nem. (Ellenmondás

r jobbfelől. Rangok a szélső balról: Okosan teszi!) Én a felett nem vitatkozom, hogy jól teszi-e ezt vagy nem; nekem az a nézetem, hogy nem jól teszi, mert neki a házat vezetni kell. Ezt a kötelességét, (Zaj balfelől. Halljuk ! Halljuk!) mig ott ül, teljesítenie kell; mert ha ezt nem teljesíti, akkor ebből közügyeinkre praejudicium származik, ép ugy, mint most, midőn megesett, hogy heteken keresztül nem voltunk képesek ülést tartani egyszerűen azért, mert az ügyeket a t. kormány és a ministerelnök úr nem úgy rendezte be, hogy a ház folytonosan foglalkozhassak. De azonkívül a t. ministerelnök úr egész politikai magatartásán isiátható a meghasonlás. A ministerelnök úr a véderő vita alkalmával oly megtámadtatásban részesült, a melyhez hasonlót én nem igen ismerek. A ministerelnök úrnak megvolt a többsége s ennek következtében jogosan elmondhatta, hogy győzelmet aratott. Már most mindeütt a világon, ha egy államférfiú ily nagy győzelmet arat, ez rá nézve annyit tesz, hogy politikája jó és ahhoz tántoríthatlannl ragaszkodhatik. De a t. ministerelnök úr nem a győzelemnek, hanem a vereségnek vonta le a eonsequentiáit, Mert mikor a cabinetet reconstruálta, az egész ország azt értette ez alatt, hogy az mást nem tesz, mint előbbi politikájának desavouálását. Igaz, hogy ezt ismét visszaszítta (Derültség a baloldalon) és a de savouálást desayouálta, de ez mindenesetre bizonyít annyit, hogy ismét kész lett volna elveit a szögre akasztani s hogy saját politikája és rendszere iránt bizalmatlansággal viseltetik. Ezt nevezem én imparlamentaris eljárásnak. (Igaz! Ugy van ! a bal- és szélső baloldalon.) De nem az az imparlamentarismns, a mit a t. pénzügyminister úr tegnap szemünkre vetett, hogy a t. ministerelnök úr és többi ministertársai között mi bizonyos distinctiókat tettünk. Én úgy tudom, hogy a parlamentáris követelményeknek az felel meg, ha az ember mindig a ministerelnököt tekinti a cabinet fejének s őt tekinti a cabinet politikája képviselőjének. Mt:rt ezen politika és ezen cabinet a t. ministerelnök úrnak cabinetje és politikája. Nagyon helyesen cselekszik és igen concrete jár el a t. pénzügyminister úr, midőn teljes felelősséget és solidaritást vállal a kormányelnökkel és osztozik vele a felelősségben. De ha a t. pénzügyminister úr ily concrete és loyalisan jár el, engedKÉPVH. NAPLÓ 1887—92. XIV. KÖTET. jen meg nekünk is annyiban, hogy ha például a pénzügyminister urat mindazokért a hibákért, melyeket a kormányon elődei elkövettek, felelőssé nem teszszük, a mivel nem cselekszünk egyebet, minthogy a méltányosság követelményeinek teszünk eleget, mit a vita legnagyobb hevében is szem előtt kívánunk tartani. S ezzel elérkeztem odáig, hogy befejezhetem előadásomat. (Halljuk! Halljuk! a bal- és szélső baloldalon.) Bocsánatot kérek, t. ház, azért, hogy kénytelen voltam ismétlésekbe bocsátkozni és már elmondott dolgokat újból elmondani; de nemén vagyok oka annak, hogy a helyzet nem változott, hogy évről évre ugyanazokkal a kifogásokkal, kinövésekkel és hibákkal találkozunk, a melyeket előbb ostromolnunk kellett; (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon) nem mi vagyunk okai annak, hogy a helyzet nem változott és itt rendes parlamentaris correctivumokat nem lehet alkalmazni ; nem mi vagyunk okai annak, hogy a t. többség oly rendíthetetlen bizalommai viselkedik a ministerelnök úr iránt s bárhová vezesse, követi őt; épen ugy megszavazva a 14. §-t, a mint azt a kormány concipiálta, mint a hogy megszavazta annak módosítását; (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon) nem mi vagyunk okai annak, hogy akármit mondjunk, annak nincs látszatja, így, hámi mondjuk, hogy a deficit szégyenfolt, ez: ellenzéki viszketeg; ha pedig a pénzügyminister úr mondja ezt, akkor ez: államférfiúi nyilatkozat. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Ismétlem, nem mi vagyunk okai annak, hogy ha akármit mondunk, mindenre az a refrain, hogy nekünk nincsenek elveink, hogy csak a hatalomért küzdünk, mikor pedig azon kis utat, mely innen oda át vezet, még sem teszszük meg. De hát, t. ház, ezeket az ember el tudja tűrni és teszi kötelességét, mely abból áll, hogy indokolja szavazatát. Ezt tettük is idáig. És én a magam részéről nagy elégtételt találok ebben, mert azt bizonyítja, hogy a kormánynak és az egész t. túlsó oldalnak mostani magatartása ezzel a költségvetéssel szemben mily kevéssé önérzetes, a miből látja az ember, hogy mily kevéssé hisznek önmaguk a jövendőnek biztosításában. Es meg fogja nekünk adni, t. ház, az elégtételt a közel jövő, mert be fogja bizonyítani azt, hogy a kormány akkor, mikor azt hitte, hogy legközelebb áll az államháztaxtás rendezéséhez, tulajdonképen legtávolabb áll attól, mert kiadta utolsó kártyáját és a játékot még sem nyerte meg. (Igaz! Ugy van! Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Nekem, t. ház, az a nézetem, hogy államháztartásunk rendezése ép oly káprázat és szemfényvesztés, mint a milyen volt akkor, mikor ezt a trón zsámolyáról hirdették. Épen azért a költségvetést nem fogadom el. (Élénk helyeslés és tetszés a baloldalon.) 6