Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.
Ülésnapok - 1887-302
348 402. országos ülés deczember 6-án, pénteken. 1889. van! jobbfelól.) Addig, niig e tekintetben a társadalmi viszonyok meg nem javulnak, a közegészségügyi viszonyok sem fognak javulni, melyeket ma Herman Ottó képviselő ur igen marcans vonásokkal jellemzett, (ügy van! jobbfelól.) Csak kettőre akarok utalni. Az egyik azon nagymérvű gyermekhalandóság, mely szerint a gyermekeknek csaknem 50°/° a pusztul el, mielőtt az 5 évet elérné. És e csapás főkép a magyar vidékeket, a magyar lakosságot sújtja. A Dunán túl, a mint egy szakembernek könyvében olvastam, nagy vidékeken, épen a magyar nép között, egy szerencsétlen felfogás, egy oly irányzat pusztít, a mely generatiók ki irtására vezet. És ezek a viszonyok ne érdekelnék a magyar társadalmat? Az a magyar társadalom, a mely a közélet s a közügyek minden terén, legyen az culturalis, humanisficus, legyei- az közgazdasági, politikai, egyaránt tudja magát érvényesíteni s csak ezzel nem törődnék? Bizonyosan fog törődni, ka minden lehető eszközt felhasználunk arra,hogy a magyar társadalom megértse, miszerint ez nem közönyös ügy, hanem hogy ez a nemzet érdekébe, mélyen belevág. A t. minister ur, a mint a lapokban olvastam, felhívta a főispánokat, gondolom a fehér kereszt-egylet érdekében. Nagyon helyesen tette és most, midőn előttem az a ezé! lebeg, hogy lehetőleg a magyar társadalmat ebből a káros lethargiából felrázzuk, arra atkarom kérni a t. minister urat. találjon valamely utat és módot felhívni az ország összes városainak polgármestereit arra, hogy ezek kezet fogva a helyi intelligens elemekkel, közegészségügyi egyesületi fiókokat létesítsenek. Van itt Budapesten egy igen nagy hivatása egyesület; ez a közegészségügyi egyesület; eddigelé az országban csak néhány nagyobb városban tudott fiókegyesületre szert tenni; ha sikerülne minden városban, főként a magyar városokban — mert épen a magyar városok környékén történik ez a nagy fajpusztítás, hogy ugy fejezzem ki magamat — ilyen egészségügyi fiókegyesületeket létesíteni, melyek azután az illető városokhoz gravitáló vidékek és a nép egészségügyi viszonyait éberen, szemmel tartaná, hiszem akkor, hogy lassankint az intelligeníia és a, társadalom bele lesz vonható ezen fontos ügynek a szolgálatába. A mi viszonyaink között, t. képviselőház, nem egészen elég a nemzetnek műveltségi, vagyoni és politikai túl súlya, törekedni kell számbeli túlsúlyra is. (Igaz! ügy van!) És ez sem ábránd, t. ház. A magyar faj szapora, csakhogy túlságosan nagy a halandóság és azt kellő eszközökkel gátolni lehet és kell. (Helyeslés jdbbf elöl.) Mig ezen viszonyok nem javulnak, érvényben marad az a plasticms hasonlat, melyet ezelőtt tiz esztendővel használt e háznak egy kiváló tagja, midőn azt mondotta, hogy ezen nagy országhoz e kis nemzet ép ugy illik, mint egy törpére az óriás ruhája, a mely a végtagokon lig-lóg, mert a kis test nem képes betölteni a nagy ruhát. Én tehát ebben az irányban jelentékeny javulást remélek attól, ha a városokat sikerül ebbe az actióba bevinni és ezt az eszmét vagy javaslatot ajánlom az igen t. belügyminister figyelmébe. (Helyeslés jobbfelól.) Báró Roszner Ervin jegyző: Vadnay Károly! Vadnay Károly: T. ház! (Felkiáltások: Eolnap! Holnap ! Halljuk !) Én csak néhány perezre veszem igénybe igen t. képviselőtársaim becses figyelmét. (Halljuk!) Igen könnyű lesz rövidnek lennem, mert azon, a szó teljes értelmében életbevágó ügy, melynek előmozdítására szót emelek, semmi legkisebb indokolást sem igényel. (Halljuk! Halljuk!) Kern vitás kérdés, £Őt fővágy a nemzeti erősödésnek ügye és egyszersmind emberi kötelesség is, a melynek nagyobb mérvű teljesítését eddig sem valami nézeteltérés akadályozta, hanem a rendelkezésre álló költségek szűk volta. A közegészségügyet értem, a melyet most tárgyalunk és a melyet mint ezt a t. belügyminister ur költségvetési prögrammbeszédéból őt a legközelebb nagy örömmel hallottuk, a minister ur is nagy feladatainak legelső sorába helyezte. És ezt igen helyesen tette. (Halljuk! Halljuk!) Pár évvel ezelőtt a bécsi egészségügyi kiállítás megnyitásakor a vállalatnak magas születésű és gondolkozású védnöke, a ki fájdalom azóta a nemzetnek igen sok várakozását és nagy reményeit vitte szomorú sírjába, igen bölcsen és nemesen azt mondotta: „hogy az emberiségnek nincsen drágább és gyümölcsözőbb tőkéje, mint maga az ember", mert hisz a föld szinén maga az ember is tőke; anyagi és szellemi tőke az ember keze munkája s esze. Innen van, hogy minden életre való nép ezt a becses tőkét gyarapítani törekszik. Nálunk is megvan erre a törekvés, csakhogy roppant költségbe kerülne annak teljes kivitele. E költségre ma még nem számíthatunk, mikor a pénzügyek helyreállításának még csak küszöbére léptünk, nem pedig szilárd talajára. Ha tehát az állam nem fordíthat e czélra annyi költséget, a mennyi szükséges, akkor legalább támaszt kell nyújtani azon törekvő községeknek, a melyek megfeszítik erejüket, hogy ez irányban is haladhassanak. Tudok, t. ház, több nagyobb községet, a melyek most azt tervezik, hogy a közegészségügy javítására valami nagyobb kölcsönt vegyenek fel Ez az oka a felszólalásomnak ; ezélja pedig azon nézetemnek nyilvánítása, hogy az állam annyiban mégis járulhatna ezen nemes törekvéshez, hogy a közegészségügy javítására szolgáló költségeket bélyeg és illetékmentesekké tegye annyival inkább, mivel ez a közegészségi ügy valóban a nemzeti gyarapodás ügye.
