Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-301

301. országos illés deczem hatóság azonnal az autonoroicus hatáskört kezdte magához vonni és terjeszteni. így magához vonta a szolgabírói választás jogkörét, kiket tudvalevőleg megelőzőleg a királyok és nádorok neveztek ki. így szervezni kezdette az önmegadóztatás rendszerét házi szükségleteinek fedezésére. Itt közbevetőleg megkívánom jegyezni, különösen azok számára, a kik kivált a „ Pesté r Lloyd"-ban (HalljuJc! Halljuk!) oly gyakran ós oly előszeretettel szokták a vármegyét a feudalismus egyik sötét maradványának feltüntetni, (HalljuJc! Bálijuk!) hogy ebben a korszakban a vármegyei gyűléseken nemesek és nem nemesek egyaránt részt vettek teljesen egyenlő jogokkal és hogy a házi adónak azon részét, mely a tisztviselők és országgyűlési követek díjazását volt hivatva fedezni, kizárólag a nemesi rend viselte és pedig viselte egészen 1723-ig, a mikor a szatmári békekötésnek és sok más egyébnek megjutalmazása kedveért a közteherviselésnek ezen ága is levétetett a nemesség vállairól. A XVI. század elején, tehát a Habsburgok trónra lépte alkalmával, megváltozott Magyarország közjogi helyzete (Igaz! ügy van! a sgélsö baloldalon) és a vármegyék ruganyosságát és simulékonyságát semmi sem bizonyítja jobban, mint épen ez a korszak, midőn a közjogi helyzet megváltozásával a vármegye is a maga szervezetét teljesen megváltoztatta. Nem csak autonoroicus hatáskörét kezdette kiterjeszteni, hanem közjogi functiókat is ragadott magához. Az életrevalóság csodálatos szívósságát bizonyította a nemzet az által, hogy felismervén ama helyzetet, a mely ama körülményben rejlik, hogy az új dynastia egyszersmind más országok felett is uralkodik, gondoskodni kivánt a vármegyék hatáskörének kitér jesztése által a nemzeti védelemről, Magyarország önállóságának megtámadtatása esetére. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) így a vármegyék mindjárt a XVI, században a Habsburgok trónra lépte alkalmával magukhoz kívánták ragadni az alispán-választási jogot, a kiket tudvalevőleg megelőzőleg a főispánok nemcsak kineveztek, hanem részben fizettek is. Közel félszázadig tartott a vármegyék e küzdelme, mig XVI század közepén elismertetett a vármegyék alispán-választási joga. De itt nem állapodtak meg a vármegyék, hanem a mily mértékben nyilvánult a központi hatalom részéről a beolvasztási és elnemzetlenítő törekvés, azon mértékben terjeszkedtek ők is a maguk hatáskörében. (Igaz! ügy van! a széhö balfelöl) Minden újabb joggal új fegyvert ragadtak kezükbe a nemzeti jogok védelmezésére. Csoda latos biológiai processus ez, mely csak teljesen életképes és jövendőt igérő szervezeteknek a sajátsága. így kezdték az országgyűlési követeket választani, mi által szervezett és zárt testületté, r o-én, csütörtökön. 1889 31 j tehát nehezen megközelíthető és megtámadható testületté alakították a magyar országgyűlést. így állapították meg a követutasítási jogot, mely által ébren tartották a nemzeti közszellemet; igy állapították meg a követvisszakivási jogot, a mely által az ellenőrzésnek állandó jogát gyakorolták az országgyűlés fölött. És még itt sem állapodtak meg, hanem az aranybullának záradékát halványabb és békésebb színben ugyan, de a repraesentationális jog és a „vis inerfciae" gyakorlati alkalmazásával szintén magukhoz ragadták. És ha azt kérdi valaki, volt e szükség a hatáskör ilymérvíí kiterjesztésére, én azt felelem: meg kell nézni a történelem lapjait, melyek tele vannak vérnyomokkal ég a börtönök emlékezetével. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) És ha azt kérdezik, volt-e sikere a hatáskör kiterjesztésének, azt felelem: hogy Magyarország ma is fennáll és ma is magyar. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A vármegyék nagybecsű szolgálatait leginkább elismerte és kifejezésre juttatta az 1848-iki törvényhozás, midőn a vármegyéket lapidaris nyelven elkeresztelte az alkotmány védbástyáinak. Tudtommal számbavehető ember Magyarországon a vármegyék e becses szolgálatait sem nem kicsinyeli, sem nem tagadja. Az eltérés csak abban van, hogy igen sokan ma, minthogy a népképviseletre fektetett parlamentáris felelős kormányforma képezi alkotmányunk súlypontját és minthogy 1867-ben a viszály a korona és a nemzet között kiegyenlíttetett, a vármegyéknek az alkotmánybiztosítására vonatkozó functióit feleslegesnek ítélik. T. ház! Viszály a nemzet és a korona között már sokszor volt és sokszor is kiegyenlíttetett. Az 1687-iki országgyűlés, a mely bizonyos feltételek mellett a királyválasztás jogáról lemondott, szintén kiegyezési országgyűlés volt, de azért nem tette fölöslegessé a Tökölyi viszontagságait Í'S a Rákóczy bujdosását. Az 1723-iki országgyűlés szintén kiegyezési országgyűlés volt, de azért nem akadályozta meg II. József alkotmány felfüggesztő korszakát. Az 1790 —91-iki országgyűlés szintén kiegyezési országgyűlés volt, de szintén nem tette feleslegessé az 1848-iki alkotásokat. És a közelmúlt évek szomorú tapasztalatai mutatják, hogy bizony az 1867-iki kiegyezés sem volt fölösleges. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) E gyakran ismétlődő viszály és kiegyezés, ha többet nem, de azt bizonyítja, hogy e nemzetnek híven kell ragaszkodnia az alkotmány legkisebb biztosítékához is. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Minthogy a vármegyei rendszer az alkotmány egyik legeminensebb biztosítékát képezte a múltban, ragaszkodnunk kell hozzá a jelenben, a jövőben, ragaszkodnunk kell az 1867-iki kiegyezés után is, mert azon közjogi