Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-288

Itik. orszásros illés november 20-än, szerűén. 1880. "si van annak, hogy miért kezdtük ezek fizetésének felemelésénél. A múltkor említette fel épen Molnár t. képviselő ur, hogyan emelték Austriában a közpályán alkalmazottaknak illetményeit. Nagyon természetes tehát, hogy első sorban egy közös intézménynyel kezdettük, mert ott osztrákok is vannak alkalmazva. Ez nem annyit jelent, hogy a katonák illetményeit folyton megállapodás nélkül akarjuk fokozni. Méltóztassanak meggyőződve lenni, liogy én leginkább foglalom el azt az álláspontot, hogy a fizetés-felemeléseknek itt is határt kell szabni, de a megélhetés feltételeit talán első sorban épen a hadseregnek kellett nyújtani. (Helyeslés a jobboldalon.) A t. képviselő urak, a kik valahányszor egy katonai kiadásról van szó, abban mindig bizonyos tendentiát keresnek, eszembe juttatják Roschernek azon mondását, hogy a madárijesztőről, a melylyel földeinket védjük, mindenki elismeri, hogy hasznos és szükséges beruházás, a képviselő urak ellenben a katonaságról, mely legfontosabb érdekcinket, állami biztosítottságunkat védi, semmiféleképen sem akarják elismerni, hogy szükséges. (Élénk helyeslés és tetszés jobbfelöl. Mozgás a szél ö baloldalon.) Hogy tehát a fizetés-felemelést a katonaságnál kezdtük, azt minden más indoktól eltekintve, természetesnek találom azért, mert az egy közös intézmény. A kérdés az, befejezettnek akarjuk-e tartani ezzel a szabályozást? En azt mondom, hogy nem. A mostani budget is tanúságot tesz arról, hogy ezt a polgári tisztviselőkre is ki akarjuk terjeszteni és a mennyiben a szükség által indokolva lesz és pénzügyi erőnkkel arányban áll, jövőre is fogjuk e kérdés nagyobb mértékű gondozását a t. törvényhozás előtt javaslatba hozni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Engedje meg a t. ház, hogy most áttérjek azokra a többi kifogásokra, a melyeket a budjretnek realitása ellen hoztak fel. (Halljuk! Halljuk!) Egy budgetnek realitása két szempontból bírálható meg és tehető kifogás tárgyává. Először a kiadások elégtelensége és másodszor a bevételeknek a valószínűség szerint várható összegnél nagyobb mérvű előirányzása szempontjából. A kiadások elégtelenségét a vita folyamán eddig csak két tételnél hozták fel. Egyik az agio, a másik, a mit Horánszky t. képviselő ur mondott ma és a múltkor Helfy t. képviselő ur is említett: a nyugdíj. Helfy t. képviselő ur ugyan nem mondta, hogy az előirányzott összeg talán elégtelen volna, hanem általában a nyugdíjteher fokozódása ellen tett kifogást és ezzel, azt hiszem, czáfolatot szolgáltatott Horánszky t. képviselő ur azon állítása ellen, mintha az előirányzott nyugdíjszükséglet annyira elütne a várható tényleges szükséglettől. Hiszen 527.000 forinttal nagyobb összeget irányoztam elő a nyugdíjakra, mint az 1889-re előirányozva volt; legalább a pénzügyi tárezánál nem csak az eddigi szükségletet,; hanem a valószínűség szerint várható szükséglet növekedését is figyelembe vettük. A mi a második kérdést, az agiót illeti, erre a megjegyzésem csak az, hogy egyáltalában alig van kérdés, mely annyira alá volna vetve a pénzügyi viszonyok változásának, mint az agio. Természetesen biztosítékot a mellett, hogy a 120-szal előirányzott összeg elégséges lesz, nem szolgáltathatok, egyet azonban kénytelen vagyok megjegyezni, hogy ma, midőn az agio 118 és 119 közt, vagy 118-on alig valamivel fölebb áll, azt hiszem, hogy ha 120-szal irányoztam elő, ez irreálisnak nem mondható. És engedelmet kérek, ha a t. képviselő ur ellenzéki feladatát nem oly kímélettel, mint — elismerem — személyem iránt gyakorolta, de talán pártállását megillető rigoroaítással akarná \ gyakorolni, akkor én legalább helyéhen nem azt mondanám a pénzügyministernek, hogy midőn 118 és valami az agio, miért nem irányzott elő többet 120-nál, hanem azt mondanám, hogy midőn megfelelő pénztári készletet bocsátottunk rendelkezésedre, ugy hogy az arany-szükséglet beszerzésénél nem vagy kénytelen az utolsó pillanatig várni, midőn kellő előrelátás mellett a szükséges arany-készlet már többé-kevésbé előzetesen biztosítható, akkor el lehet tőled várni azt, hogy ezen összeg minden körülmények közt elégséges lesz ezen szükséglet fedezésére, (Helyeslés, Ugy van! jobbfelöl) mert ha nem lesz elégséges, meglehet, hogy a viszonyok fogják ezt előidézni, normális viszonyok közt azonban azt is bírálat tárgyává fogom tenni, vájjon kellő időben gondoskodtál-e arról, hogy ezen kiadások fedeztessenek. (Helyeslés. Ugy van! jobbfelöl.) Szigorú mértéket kell tehát alkalmazni s a szerint megbírálni e kiadási tétel realitását. De áttérek a bevételi tételekre. Itt Horánszky t. képviselő ur általánosságban azt hozza fel, hogy a budiretnek az a baja, hogy igen kedvező évnek, az 1888 diki esztendőnek financiális eredményeire van alapítva,. Előre kijelentem a bevételi tételekről, hogy számszerű adatok felsorolásába bocsátkozni nem akarok ; akkor, midőn a költségvetés részleteiben fog tárgyaltatni, számadatokkai fogom igazolni, hogy mi teszi indokolttá az egyes összegeknek ily mennyiségben való felvételét. Ha az akkori tapasztalati eredmény azt mutatná, hogy az túlságos, nem fogok elzárkózni azon, szerintem mindenesetre megóvandó iránytól, hogy a költségvetés minden tekintetben reális alapra legyen fektetve. Most csak a képviselő ur argumentatiójára akarok felelni, arra, vájjon áll-e az, hogy az 1888 iki eredményre alapított budget egyoldalú. Ez nem áll. Hisz, hogy többet ne említ-iek, az egyenes adóknál másfél millióval nagyobb ered-