Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-299

299. országos ftlés deciember S-ftn, kedden. 1889. 57g azon képviselő ur sem vette komolyan — azt hiszem — a azért csak azt mondom rá, hogy ízléstelen. Ilyesmit sem ott, sem itt, sem most, sem jövőben senki rólam, azt hiszem, fel nem tesz és feltenni nem fog. (Igaz! ügy van! a jobb- és baloldalon.) Tehát röviden összevonva: azon az alapon, a mint már bátor voltam megemlíteni, én t. képviselőtársamat megkínálom a magam részéről a parlament normális működésével s ebben a normális működésben magamra nézve, de meg vagyok győződve, t. collegáim is magukra nézve kettőt változatlan szabálynak tekintünk. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik az, hogy érdemet ós támogatást, fentartást ebben a helyzetben csak azon az alapokon keresünk, a mely alapok nyíltan meg lesznek jelölve s a melyek azon elveket és felfogást foglalják ma gukban, a miként mi az ország ügyeit vezetni akarjuk. (Zajos helyeslés a jobboldalon.) A másik pedig az, hogy megint — nem eltérve a parlamenti kormányforma elvétől, hanem ezen forma fogalmának megfelelőleg — közösen elhatározott rendszabályok és politikáért mindnyájan solidaris felelősség alatt állunk és azt teljesen aeeeptáljuk. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Ezek azok, t. ház. a miket mondani akartam. A tételt különben elfogadom. (Zajos helyeslés és élénk éljenzés a jobboldalon.) Elnök: T. ház! Herman Ottó és Csatár Zsigmond képviselő urak kértek személyes korkérdésben szót. Méltóztassanak őket meghallgatni. Az első szó Herman Ottó képviselő urat illeti. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Herman Ottó; T. ház! A t. minister ur egész beszédében az én személyemmel foglalkozott, méltóztassék tehát megengedni, hogy egészen röviden válaszoljak az ő szavaira. A t. minister ur mindenesetre emlékezni fog arra, hogy a ministerelnök ur, mikor a közigazgatás államosítása, vagyis a kinevezési rendszer forgott szóban, itt a házban azt mondotta, hogy ő ugyan az autonómiának a híve, de ha elérkezik az idő, fájó szívvel ugyan, de kénytelen lesz beleegyezni a kinevezési rendszerbe. Ez a fájó szív akkor az egész sajtóban és az egész magyar társadalomban igen sokszorosan felhozatott; és mikor mi ketten, t. i. a minister ur velem itt a parlamentben összepöröltünk — mert gyakran pöröltünk össze, gondolom 1886-ban — én kikereshetem a naplóból azt a helyet — én akkor a t. minister úrról körülbelől a következőket mondottam: Az a Brutus, a ki Tisza Kálmán fájó szívébe a centralisatío gyilkát fogja döfni, nem lehet más, mint Szilágyi Dezső. Ezt a helyet én ki fogom keresni. Most már közel van. A t. minister ur foglalkozott a hypocrisissel. Én viszont csak constatálni kívánom, hogy a t. mimister ur a véderő-vita alkalmával állást foglalt a ministerelnökkel szemben. Belebocsátkozott közjogi magyarázatokba, bebizonyította a ministerKÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. XIV. KÖTET. I elnök álláspontjának helytelenségét, söt szavazott I is ellene. Es ezt az eljárást akként commentálta j egy igen előkelő pártközlöny, hogy ez gyöngédség volt a t. minister ur részéről a már közeledő í solidaritás érdekében, hogy először ellene szavaz I és csak azután lép be a cabinetbe. Ez egy felfogási különbség. Én az egyenes I utat nem ilyennek ismerem; és azt tartom, hogy | ha fontos dolgokban, a melyek, hanem is egyértei\ műleg, de a nemzet nagy részénél nagy scrupulust támasztanak — mint a hogy volt az alkotmánysértés emlegetésénél — a ki akkor ellene szavaz egy kormánynak, az sohasem juthat többé azzal solidaritásba, mindaddig, mig a kormány nemcsak reconstruálva van, hanem egyáltalában a parlamentben van, a meddig helyét el nem hagyja. (IIelyeslés

r a szélső baloldalon.) Én nem zavarom a t. minister urat azzal, hogy ő azt (Felkiáltások jobbfelöl: Nem személyes kérdés! Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon) az eljárás és utat egészen nyíltnak, egyenesnek és természetesnek találja; de akkor engedje meg azt is, hogy én ne találjam azt se nyíltnak, se egyenesnek. Különben elfogadom a t. minister ur ajánlatát, hogy majd a positiv alkotások terén fogunk összeütközni. Azonban egyre kérem a t. minister urat, kit, mint nagytehetségű férfiút, mindig meg tudtam becsülni és tudom, hogy neki van hivatása a magyar közéletben, egyáltalában a magyar állami életben is. A mi engem arra visz mindig, hogy én itt a hypoerisist emlegetem, az nemcsak arra vonatkozik, a mit itt kifejtettem, hanem vonatkozik még egyébre is és mintha kivettem volna azt a hangot most a t. minister úrból is. Onnan mindig az hangzik felém, azt. mondják, hogy mit fejtegetik önök a helyzetet, szóljanak a számokhoz, foglalkozzanak a számokkal, foglalkozzanak a paragraphusokkal és ne viszonyítsák azokat a közélet lüktetéséhez. De mi, mint politikusok, első sorban kötelességünknek tartjuk, hogy azokat az előterjesztéseket, legyenek azok számok vagy mások, viszonyítsuk a közélettel, a közszükséglet tel és ezen alapon mondjuk ki véleményünket. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Itt a csábítás, hogy tessék a paragraphusok alapját követni, hang, a mely onnan mindig felénk hangzik és a mit én igenis hypoerisisnek ismertem el, ez az, a mit vissza kell utasítanom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Szilágyi Dezső igazságügy minister: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Mindenek előtt legyen megnyugodva t. képviselőtársam, őt a paragraj phusok terére csábítani ennem akarom. (Derültség a jobboldalon.) Mindannak, a mi itt előteijesztéskép szerepel, hátterét az összes közélet s annak összes állapotai és viszonyai képezik. (Helyeslés a jobboldalon.) Es nem én vagyok, a ki azt mondom, hogy a budgetnél csak számokról kell beszélni^ S5