Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.
Ülésnapok - 1887-298
398. országos ülés deesse meg van bukva, de én nem, én itt maradok: ez az eljárás valóban arczulcsapása a parlamentarismus lényegének. És ez az eljárás azután ha el tűre tik, nemcsak a ministeri széknek, hanem a magyar parlaméntarismusnak eompromittálása. (Ugy van! Ugy van! Élénk, l osssas helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ne tessék tehát összetéveszteni a fájdalmas, megengedem, de aránylag alárendelt symptomaticus jelenségeket magának a bajnak lényegével; ne követeljék tőlem, hogy én, kinek minden rendelkezésemre álló törvényes eszközt arra kell felhasználnom, hogy az alapbajt lelkiismeretem sugallata szerint orvosolni iparkodjam, hogy én ily helyzetben erőmet elforgácsoljam és első sorban a külső tüneteknek egynémelyike ellen küzdjek. (Élénk éljenzés és taps balfelöl.) Azt mondják önök, (Halljuk! EaVjuk!) hogy önök választják meg vezérüket, togy mi ebbe nem szólunk be, ez az önök dolga. Bocsánatot kérek, t. ház, az az önök vezére egyszersmind a kormánynak feje. (Igás! Ugy van! bálfelöl.) Ha nem a kormány feje, válaszszák maguknak vezérükké, ha úgy tetszik, semmi közünk hozzá. (Élénk helyeslés balfelöl) de a kormány feje, a kormányelnök parlamenti positiójának eorrectsége ott fekszik, ott nyugszik a parlamentarismus egészséges működésének alapján, azt vagy gránit koczkára fekteti ha erős, vagy felforgatja, ha dülékeny, porladékony és romladozó. (Élénk helyeslés a balon.) Hanem igaz, t. ház, végre is formailag a többség határoz a felett, hogy maradjon, maradhasson-e valaki ministerelnök vagy nem. Ezt senkisem vitatta el, csakhogy, t. képviselőház, ha önöknek joguk van és ennek folytán lehetőségükben is áll azt a kérdést eldönteni, hogy ki legyen ministerelnök, más dolog és nem áll hatalmukban az, hogy ha ezt a kérdést hibásan és helytelenül döntötték el, ez a hibás és helytelen eldöntés a maga természetes következményeit meg ne hozza. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) A közhatalmak minden ágában meg vannak határozva az egyes tényezőknek formai jogosítványai, azokat, ha törvényszerűen gyakorolják, minden embernek tisztelni kell; de a közélet minden ágában rossz következményeket szül azután az, ha az illetékes közhatalmi tényezők ezen jogukat helytelenül gyakorolják. (Igaz! TJyy van! a bal- és szélső baloldalon.) És ha a legmagasabb tényező, a parlament, a másik legmagasabb tényezőnek — a koronának e tekintetben téves útmutatást adva, a felett a kérdés felett, hogy eg]?kormányelnöknek parlamenti positiója correct-e, hogy megmaradjon-e. joga szerint, de tévesen, hibásan itél, nincsen az az emberi hatalom, a mely megakadályozhassa, hogy ez a hibás, ez a téves ítélet, hogy ez a téves intézkedés a maga keserű gyümölcseit meg ne hozza; (Hoszszantartó helyeslés a bal- és szélsőbalon) és akkor aztán ne én hozzám ber 2-án, hétfőn. 1889. 251 forduljanak és ne tőlem vagy a kisebbség bármely tagjától követeljék, hogy állítsam meg ezt a veszélyt, a melyet az önök bibája okozott, mert erre hatalma a világon senkinek sincsen. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Más téren is igy áll a dolog. Hozhatnak hibás intézkedéseket a közgazdasági politika terén, a vámtarifa terén is; azok törvény erejével fognak birni, azokat meg kell tartani. Felelősségre fognak vonatni, meg fognak büntettetni, a kik meg nem tartják. De ha azon intézkedések helytelenek, rosszak, megfogják rontani az ország közgazdasági organismusát. Épúgy a többség határozhat a fölött, ki maradjon kormányon, mondhatja: az, a kinek egész politikája desavouáltatott, maradjon kormányon, csináljon másik politikát ; joguk van hozzá, respectálni kell e döntést. De azt már önök sem gátolhatják, hogy a parlamenti rendszer természete ellen hozott e határozat fel ne forgassa a parlamenti rendet! (Hosszan tartó zajos helyeslés és éljenzés a bal- és ssélső baloldalon.) Végül visszatérek arra a themára, mely mindnyájunknak, nekünk is, felteszem, sőt hiszem és tudom, önöknek is drágább, mint a ministerelnök űr tekintélye, annak emelkedése és hanyatlása: magának az országnak tekintélye. És itt térek vissza — és ezzel zárom szavamat — arra a ma újból hallott dicsekvésre, hogy a ministerelnök úr kormányzása alatt az ország tekintélye nagyra nőtt. Igaz; ezt én sohasem tagadtam. Örömmel constatálom. Tovább megyek; ha a külföld ennek érdemeit részben a ministerelnök úrnak tulajdonította, külföldön erről nem is vitatkoztam. Külföldi tényezőkkel nem csinálok ellenzéki politikát. De itt, a törvényhozás terén, itt, az országgyűlés kebelében, itt, az ország szine előtt, midőn itt vagyunk, mint illetékes factorok annak megbirálására, hogy a kedvező jelenség, melyet mindannyian constatálunk, melynek mindnyájan örvendünk, kinek köszönhető: én az igazi, természetszerű okokat eonstalálom, az igazi tényezőknek adom át a dicsőséget. 1867. után a világ még nem hitt abban, hogy Magyarország állami önállóságának tényleges életbeléptetése — mert a jog sohasem szünetelt — tartós fog lenni; midőn azután év-év után múlt el és az épület tartósnak bizonyult úgy, hogy ma már ennek fenállásában komolyan Európaszerte senki sem kételkedik, midőn az idő mindennap megad valamit sanctiójából ennek az épületnek; midőn ehhez hozzájárul a magyar nemzetnek áldozatkészsége, a magyar nemzet tulajdonságai, a magyar nemzetnek életrevalósága: akkor természetszerűleg emelkedik az ország tekintélye, daczára egy helytelen, egy rossz kormányzatnak, a melyről lépten nyomon kimutatom, hogy az ő tevékenysége nem alkalmas ily czél elérésére. (Igaz! Ugy van! balfeUl.) És nem igaz az, t. ház,
