Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.
Ülésnapok - 1887-297
214 2 *"- országos ülés november 30-án, szombaton. 1889. viselés után leginkább az ősi magyar vitézségnek tulajdonítjuk s bármit szeretett magyar nemzetünknek kész szívvel megadunk s meg is adta. mert a mint Marczali Salamon Ferencz s Horváth Mihály irják, 1740—45-ig Mária Terézia tisztán csak magyar királynő volt, sergei, tanácsosai, követei, udvari hivatalnokai mind magyarok voltak. Az ország rendéi azon kívánatára, hogy folytonosan Magyarországon lakjék, a nádor által ígéretet tett, fiának Budán való neveltetését megígérte s nemcsak magának volt magyar udvartartása, hanem fia magyar udvartartásáról és neveléséről is gondoskodott; udvarmesteréül gróf Battyhány Károlyt, nevelőjéül Bajtay Antalt nevezvén ki. Különben a királyi család tanult és tudott magyarul s a magyar divat is kapóssá lett Bécsben s hogy Mária Terézia Budára nem tette át állandó lakását, azt a nádor ellenezte, az ottan építeni kezdett királyi palota még befejezve nem lévén s annak rácz lakossága olyan levén, hogy a királyi udvar fényét nem emelte volna. Kolinovich Gábor Nova Ungariae Periódus czímű munkájában 152 — 154. és 214—331.1 apjain mint szemtanú iuinutiosus aprólékosságig menő részletességgel irja le a pozsonyi bevonulást s az ottani ünnepélyességeket. Néyszerint megnevezi azon udvari méltóságokat, a kik 174Í. jun, 20-án a határszélen Farkasfalvánálfogadták és Pozsonyba ott a templomba s onnan az országgyűlésre kisérték. Ha azok közt a ministerelnök ur egyetlen osztrákot is fel tud fedezni, én neki mindent kész vagyok elhinni, még azt is, hogy Hegedűs Sándor ur, a mi függetlenségi párti álláspontunk mellett fogand 1000 vezérczikket irni, mint irt hajdan a bihari pontok mellett, a melyeknek most még valahai lételét is készek eltagadni. Volt tehát magyar udvartartás, síit egy ideig kizárólag csakis ilyen volt Mária Terézia uralma alatt; de volt későbben is II. Lipót és Ferencz alatt is s a midőn ez uralkodók hazánkba jöttek, mindig a magyar udvari méltóságok környezetében s magyar testőrök kíséretében jelentek megkoronázásra, országgyűlések megnyitására, utazásaik s más ünnepélyek alkalmával. Pedig akkor a nemzet erre külön semminemű költséget meg nem szavazott, összes adónk — mit Austriának juttattunk — alig tett többetannál, mint a mit most az udvartartás költségeire előirányoznak s mégis lehetséges és kötelező volt a magyar udvartartás, itt az ország határain belül. Mindezt szükségesnek láttam a ministerelnök úrral szemben egy kissé részletesebben és okadatolva kifejteni, mert múltkori absurd okoskodásával szemben nagyon szükségesnek ítélem a felnőttek oktatását. Tanulja meg privát diligentián a magyar jogtörténelmet, a miről fogalommal sem látszik bírni. Igaz, nem tagadom, hogy időnként voltak e téren is félbeszakítások, igaz, hogy azután, hogy a magyar nemzet csodás hősiességgel s a történelemben páratlanul álló önfeláldozással megmenté és megszilárdítá az ingadozó trónt s Austriát Lengyelország sorsától megmenté, vagyis az aacheni béke után csakhamar feledve lettek a nagy szolgálatok. II. József pláne egészen eltörölte a magyar alkotmányt; folytatva lett a három százados politika, a mely a hü magyar népet sanyargatta, elszegényítetté, hogy Austriát és Bécset, a mi nyomorunkon felgazdagítsa. Ez a politika — mint minden igazságtalanság — keservesen boszulta meg magát s a birodalmat a végínegsemmisülés örvényéhez sodorta, a midőn a mentőkezet ismét mi nyújtók oda s ma is azok a mi szenvedéseink árán jólétre jutott néptöredékek mind elvágyódnak, mind másfelé gravitálnak, csak a mi vértanúink vére által szentesített e földön találjuk fel a hősiességnek, a ragaszkodásnak, igazán a rajongásig menő szeretetnek és haszonvágy nélküli önfeláldozásnak azon nagyságát, a minőt még soha üldözött, mellőzött és elnyomott nemzetnél a világtörténelem fel nem mutatott. Lehetetlen, ho>y e szép tulajdonságok, e nemes érzelmek, a nemzeti erényeknek e tüneményszerű jelenségei hatással ne legyenek az uralkodó nemes szivére, a ki nemzetünk iránti ragaszkodásának s becsületének többször adta megható tanujeleit, lehetetlen, hogy az egész nemzet hő kivánatával szemben azon rideg álláspontra helyezkedjék, mint a mi ministerelnökünk, a kinek már nincs veszteni valója, mert gyűlöli mindenki. Az uralkodó, a koronázott magyar király, kit „a legelső magyar ember" dicső czímével illetnek, van a gondviseléstől arra hivatva, hogy három század rossz politikáját megváltoztassa, annak szenvedéseit, fájdalmait enyhítse, elfeledtesse. 0, kit a népek atyjának ezímeznek — van a sorstól arra rendelve, hogy egy rossz kormány ütötte sebeket begyógyítsa, hogy a nemzetünkben meglevő erőnek, hősiességnek és művelődési hajlamnak elemeit felvillanyozza s az által a polgárosodás és alkotmányosság előharczosául rendelt nemzetünket s általa a birodalmat ismét nagygyá, hatalmassá és legyőzhetetlenné tegye, miként régen volt. Az ő jó, gyöngéd szive nem tagadja, nem tagadhatja meg a nemzet jogos óhajtását, nem a trón érdekében sem, mely csak egy erős Magyarország támogatásában találja biztos és rendíthetlen támaszát. De e magyar trón legyen itt, magyar udvartartás fényétől és varázsától körülragyogva, arra mi készek vagyunk megszavazni a szükséges költségeket; de egy nem létezőnek költségeihez nem járulhatunk. (Helyeslés a szélső halon.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk !)• Nem szükséges e dologban bővebben nyilatkoznom. Sokszor volt
