Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-295

: 9S. ersíágos MéR n»vem1 (Helyeslés szélső balfelől. Mozgás jobbfelöl.) A politikai nézetek változásának magasabb determinatióit ő nem érti. (Élénk tetszés és helyeslés bal- és szélső balfelől. Mozgás jobbfelöl.) T. képviselőház ! Most áttérek Irányi t. képviselőtársam határozati javaslatára. (Halljuk ! Halljuk!) Én e határozati javaslathoz hozzájárulok s azokat az indokokat, amelyeketa minister elnök ur annak ellenében felhozott, el nem fogadhatom s annak súlya előtt meg nem hajolhatok. Azt mondta a t. minister ur, hogy bármily nagy legyen is valaki neve, múltja és szereplése ; bármily nagy ós üdvös legyen annak működése az országra nézve, egyes emberek kedvéért törvényt hozni nem lehet. T. képviselőház! Felemlittetett erre, hogy Deák Ferencz kedvéért hoztak törvényt; hoztak akkor, mikor már nem élt. De én tudok rá példát, hogy az ország törvényhozásának a maihoz hasonló többsége már hozott törvényt olyan egyes emberre, a ki élt; hozott II. Rákóczy Ferenczért. 1715-ben hozott a törvényhozás többsége egy törvényt, melyben a nemzeti szabadságnak bujdosó vezérét hazaárulónak declarálta. Barátait is, sőt még azokat is, kik vele levelezésben vagy másnemű közlekedésben voltak, szintén hazaárulóknak declarálta s tette azt azért — mert hisz nem volt az a többség olyan gonosz, mint a minőnek ama törvény néhány szava feltünteti — hogy azon bujdosó szabadsághősnek és barátainak javait könnyű zsákmányként elfoglalhassa. Hát élő és egyes emberről hozott törvényt nemzetünk törvényhozása, élő és bujdosó ember kedvéért akarunk mi egy külön törvényjavaslatot. Akarjuk ezt Kossuth Lajos kedvéért, (Élénk felkiáltások a szélső baloldalon: Éljen Kossuth Lajos!) a kit az 1879-iki törvény, akármilyen magyarázatot ad is annak utólag a t. ministerelnök ur, csakugyan kizárt volna a magvar honfiak, a hivatalos honfiak seregéből. Az ő javain osztozkodni nem lehet; nem lehet legalább oly javain, melyek uradalmakból, kastélyokból, jobbágyokból, halastavakból, erdőkből állanak. A bujdosó szabadsághősnek, kit hazaárulónak decreíált itt a törvényhozás, javain osztozkodtak sokan, osztozkodtak olyanok, kiknek utódai most szemközt állnak vagy ülnek velünk s ellenünk szavaznak akkor, midőn mi Kossuth Lajosért akarunk egy országos törvény alól kivételt tenni. (TJgy van! a szélső baloldalon.) De megengedem, hogy egyes emberért törvényt hozni, oly törvényt, mely akár a közjogba, akár a közérdekbe, akár a magánérdekbe ütközik, semmiféle körülmények közt sem szabad hozni. De kérdem én a ministerelnök úrtól, kinek árt és minek ártana egy oly törvény, a mely azt mondja vagy azt mondta volna, hogy az 1879. f 2S-4n, esütfiriökon. 1889 j 75 honossági' törvényt fentartjuk ugyan, mert — mint ő monda — országos közérdek hozza magával, hogy változatlanul fentartassék, de miután van e hazának egy fia, a kit mi elveszíteni nem akarunk, azt az egyet vegyük ki alóla. Igaz, hogy ez csak Kossuth Lajos; de azt kérdem: minek és kinek ártana azzal, ha azt törvénybe iktatná ? A ministerelnök ur e kérdésre őszintén megfelelni nem tud, azt hiszem, megfelelni nem is akarhat. De én azt igenis tudom, mennyit használna ez e nemzetnek, e kornak, sőt még az 0 rossz korszakának is; mert azon sok homály és sötétség mellett, mely az ő kormányzatához tapad, lenne egy, legalább egy fényes pont és hívei, tisztelői között, ha még vannak tisztelői politikai értelemben véve, legalább joggal mondhatnák némelyek : rossz volt, rossz ember volt mint államférfi, rossz politikus volt, megrontotta az országot, törvényhozását, törvényeit, de legalább Kossuth iránt kegyelettel viseltetett. Neki volna tehát ez érdekében és senki másnak. E gyalázatosan összerontott politikai pálya végén neki volna — mondom — ez első sorban érdekében. Ha nem teszi meg: politikai rendszerénekjellegét viszi keresztül tökéletesen. (Igaz! Ugy van! Zajos helyeslés a szélső balon.) De mi azért mégis megállunk a javaslatunk mellett és állani fogunk minden alkalommal és követelni fogjuk, hogy a 79-iki honosítási törvény alól Kossuth Lajos személyére nézve kivétel tétessék. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A ministerelnök ur e párt politikájával szemben felvetette tegnap a loyalitás kérdését. Én tehát visszatérve arra, a miből beszédem kiindult, hogy a ministerelnök ur akkép jellemezte ministerelnöki állásának fontosságát, hogyha ő elmegy arról a székről, utánna chaos következik és következik a nemzet összes visszonyainak felbomlása; én azt kérdem a ministerelnök úrtól: vájjon loyalisnak tartja-e ő a király és királyság iránt, ugy vezetni ez ország kormányzatát, hogy a mint egy minister gutaütésbe találna esni, az egész ország összes viszonyai tönkre mennek? Ezt tartjaőloyalitásnak? Mert hiszen emberileg véve, bármily melegen és élénken óhajtsam is, hogy a ministerelnök ur igen becses személye családjának, ismerőseinek, barátainak ?a szokott életkor legvégső határáig jó egészségben maradjon is, de — mert eddig nem vagyok az ellenkezőről értesülve — fel kell tennem, hogy ö is beteg lesz egykor és meghal. Azon ido tehát, midőn ő mégsem lesz itt, egyszer mégis csak bekövetkezik. Csatár Zsigmond: Okvetetlenül! (Általános zajos derültség.) Eötvös Károly: És a mikor ezen idő bekövetkezik, mégis be kell állani azon szomorú állapotnak, melyet a ministerelnök ur akkép jellemzett, hogy ő utánna chaos következik. De én azt