Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-295

170 S9&. orsíágos Bíés november 28-án

, csttt5rtGk5u. 1990. a ki tegnap felszólalt, akkor szintén tagja volt. Végre volt abban a pártban egy hatalmas töredék, hogy ngy mondjam, a melyet akkor félig tréfásan, félig komolyan a „zöm" pártjának neveztek és ez az árnyalat volt az, a mely szorosan ragaszkodott a párt akkor még élő, de már súlyos betegségben szenvedő vezérének személyéhez. Ez volt a szoros értelemben vett Deák-párt, a mely akkor alkotott kormányt, de igazságérzettel, erős honfi-érzettel és éles szemekkel kisérte annak minden cselekedeteit s ha azt látta saját cabinetjéről, hogy gyenge, vagy téved, ez az úgynevezett zöm volt az, mely első sorban mindig megoorrigálta a maga kormányát és ha javíthatlannak vélte, el is ejtette. E párt volt az, a mely nagyrészben a 40-es évek nagy és szent küzdelmei hagyományának fentartójául tekintette magát, a legszentebb hagyományok, a 40-es évek hagyományos depositariusának s ez a párt Deákkal, mint vezérrel élén, a ministert nem a parlament, nem a pártok s nem az ország kormányzata urának tartotta, hanem az állam nagyon sok tisztviselői közt az első tiszviselőnek, a kivel a nemzet rendelkezik. (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélső baloldalon.) És a kik vezetői a kormánynak, vezetői a nemzetnek addig. mig kizárólag csak a nemzet érdekében működnek ; (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon) a mint nem, hát nem azok, akár van loyalitás, akár nincsen. (Derültség a bal- és a szélső baloldalon.) Akkor, t. képviselőház, a mi jelszavunk közt nem emlegették olyan gyakran, olyan síírün a loyalítást. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Mit értettünk mi loyalitás alatt? Pedig nem beszéltünk róla! Értettük azt: a nemzet érdekével azonosuló korona iránti tiszteletet; semmit mást, sem többet, sem kevesebbet. A nemzettől külön váltan előttünk király nem létezett; és előttem nem fog létezni soha. (Hosszan tartó zajos helyeslés, tetszés és éljenzés a bal- és a szélső baloldalon.) Nem .fog létezni soha; s ha létezik, neveztessék az én eljárásom vagy felfogásom akárminek, én megyek azon az utón, a melyen a nemzet érdekét szolgálom (Zajos helyeslés a bal- és szélső balon) és nyugodtan várom azt az időt, a mely be fog következni, a mikor a király is arra az útra tér. Ez volt a mi loyalitásunk. De akkor ilyen árnyalatokra volt a Deák-párt, az akkori Deák-párt széttöredezve; ez igaz. A pénzügyi helyzet süppedékes volt, az is igaz. De a pénzügyi helyzet süppedékességének volt egy igen nagy oka. Az, hogy mi akkor még nem voltunk arról meggyőződve, hogy az adóemelés mulhatlanul szükséges és hogy az adó alkalmas emelésére a nemzet már elég erős, hogy mi az évenkénti deficitekkel megküzdjünk. Mi azt vártuk és a politikai böleseség megszerzése iránt való kutatásainkban az állott előttünk, vájjon lehet-e az ország pénzügyi helyzetén segíteni a nélkül, hogy az ország adóforrásait kimerítsük. (Igaz! TJgy van! bálfelöl.) Ez volt a mi gondolkodásunk, ez volt a mi törekvésünk, jelszavunk, politikánk. S nézze meg bárki az akkori idők tanácskozásainak megmaradt emlékeit, az akkori bizottságok küzdelmeit. Mindenütt az volt a vezérelv, hogy az ország pénzügyi helyzetén segíteni kell minden áron; de mi még nem vagyunk arról meggyőződve, hogy azon nem lehet másként segíteni, csak az ország adóerejének kimerítésével. S mondhatom, mikor később válságok történtek, a válság belső okai közt ezen felfogás mindig ott volt; de ismétlem, mi még nem voltunk arról meggyőződve, hogy csak az adóerő kimerítésével segíthetünk a bajon. De hát miről voltunk meggyőződve ? Megmondom ezt is, mert nem egy tanácskozásban vettem részt magam is, a mely tanácskozásoknak következése, mondhatom, most már szomorú következése az lett, hogy a ministerelnök ur arra a helyre emeltetett. Az volt a jelszó ezen tanácskozásainkon 1875 előtt, hogy í 877-ben elkövetkezik az az idő, a mikor ő Felségének többi országaival és tartományaival nekünk újból egyezkednünk kell közgazdasági kérdésekben; és az volt meggyőződésünk — volt rá 8 esztendőnek szomorú tapasztalata — hogy az í 867-iki kiegyezés — annak politikai részéről most nem beszélek — közgazdasági részében a viszonyok átalakulásával olyanná fejlődött, a mely a nemzet anyagi érdekeit tönkretétellel fenyegeti. Az volt nézetünk, hogy egy kiegyezés elé menni oly viszonyok közt, a mikor a nemzet törvényhozásában lévő pártok töredékekre vannak bomolva, a midőn a nemzet vezére beteg, midőn a Deák-párt öt-hat töredékből ál], midőn a kormány tekintélye gyönge, nem lehet és az egységes akarat által vezetett Austria ellenében nem vívmányokra tenni szert, de a nemzet jogait és jogos érdekeit csak biztosítani is lehetetlen, vagy valószínűleg lehetetlen. Az anyagi érdekeiben egységesülő Austriával szemben egységesültmagyar törvényhozást, egységessé vált Magyarországot kell szembe állítani, ez volt naiv nézetünk. Es azt hittük, hogy a még fennálló és érintetlen emberek között, kik a nemzet élén állottak és állanak, Tisza Kálmán az. ki mögé, ha mi is, egykori Deák-párt, állunk, az egész nemzet egységét és tekintélyének súlyát vihetjük Austriával szembe. (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélső baloldalon.) Ez volt az a meggyőződés, a mi a Deákpárt akkori elemeit — és azon elemek közül a legnemesebbeket és legbefolyásosabbakat — kénytelen-kelletlenül a ministerelnök ur cabinetének támogatására egyesítette. (Igaz! TJgy van! a balés a szélső baloldalon.) A mandátum, a melyet a nemzet akkor Tisza Kálmánra rábizott, az volt, hogy a mi