Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-288

6 288. országos ülés november SO-án, szérd&v. 1889, iránt érzett kötelességérzet — pedig tudom, hogy az van — ha látja, hogy egy országban, egy nemzetben lassan-lassan és mindinkább elterjed az a nézet, hogy minden az országra háramló bajnak ő a kútfeje: ugy hagyja oda e széket nem azért. mert az ellenzék, a képviselőháznak csak egy része óhajtja, mert hiszen azt jól tudora. hogy mig egy parlamenti többség vaLikit fentart. az azon a helyen megmaradhat, de lehetetlen, hogy ne lássa azon tátongó ürt, a mely már az ő népszerűségére nézve is ott mindenki által látható, a ki látni akarja. Tökéletesen igaz. hogy a mások szemében meglátjuk a szálkát, a magunkéban a gerendát sem. A mínisterelnök ur azt véli, hogy ő jó magyar. Ha tehát azt hiszi is, hogy jó magyar, én azt vélem, ne arra tekintsen, hogy kisebbség e képviselőházban ez a párt, a melynek én is folyton tagja voltam s most is tagja vagyok, de tekintse azt, nézzen szerte-széjjel az országban, hogy e partimk elve azon elv, mely századokon át élt ez országban, mely dicsőségre vezette ez országot, mely fejlesztette ennek egyéni, szabadságát, fejlesztette vagyoni jólétét. És hol vagyunk most? Az egyéni szabadság porba tiporva, az anyagi jólét egyesek között oszolva el, a nagy néptömeg mindinkább nyomorúságnak néz elébe. És ha ezeket áttekintette, látni fogja a fejiedező nemzeti életet, látni fogja, hogy e nemzet 20—21 évi közöny után lassan-lassan ébred s a mig hatalommal, pénzzel, vesztegetésekkel, hivatalokkal el lehetett eddigelé nyomni a közvéleményt, az most kezd tért foglalni, követeli e nemzetnek százados, ezredéves jogát, a magyar államot, követeli az állami létnek el nem maradható feltételeit, a vér és pénz feletti kizárólagos, önálló rendelkezést, mert az ezek felett való rendelkezés nélkül nincs állam. A mely államnak egyik delegatiója a másik közös bizottságával intézkedik, arra megmondta — már nem tudom, magyar ember-e — de magyarul szól a mondás: „hogy közös lónak túrós a háta", ott soha semmi sem történik sem az egyik, sem a másik nemzet érdekében, hanem mindig a hatalom érdekében történik az, a mit ott elhatároznak. Vegye tehát a mínisterelnök ur ezeket figyelembe és adja meg az országnak azon nyugalmat, a melyben békésen fejlődhetik és legalább ne foszsza meg a reménytől, hogy elérjük valaha Magyarország önállóságának és függetlenségének kivívását. Mindezen tekinteteknél fogva Helfy Ignácz t. képviselőtársam határozati javaslatáhozjárulok. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Zay Adolf jegyző: Horánszky Nándor! (Halljuk! Halljuk '•) Horánszky Nándor: T. képviselőház! A pénzügyi bizottság jelentésének, — mely egyébiránt dicséretes buzgalommal és az eddigieknél több igazságszeretettel igyekszik az előirányzatot, illetőleg annak elfogadását és elfogadhatóságát igazolni — nincsen igaza abban, hogy azon pénzügyi eredmények, a melyek előtt állunk, önmegtagadással és szigorú ellenőrzéssel érettek el. Kötelességemnek ismerem, t. képviselőház, e körülményt kiemelni a bizottság jelentéséből, azért, hogy rámutassak az őszinteségnek — ma már ugyan kisebb, de mégis létező — hiányára, hogy rámutassak azon nagy bajra, a mely egész évtizeden keresztül a törvényhozás mííködése fölött uralkodott és a mely egyik alapokát képezte azon súlyos politicai és pénzügyi helyzetnek, melybe jutottunk. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) De, t. képviselőház, midőn a pénzügyi bizottság ezen kijelentést teszi és megfeledkezik azon könnyelműségekről, a melyek között pénzügyeink éveken keresztül kezeltettek; midőn megfeledkezik arról, hogy éveken keresztül a zárszámadások és előirányzatok között 10—25 millióra terjedő differentiák mutatkoztak, midőn megfeled kezik arról a 22 milliós póthitelről, a mely a magyarországi pénzügyi kezelésnek egyik valóban legszomorúbb szakát és idejét mutatja; midőn megfeledkezik arról, hogy a pénztári készletek ismételten elköltettek és a kormány által hitelműveletek alakjában bizonyos czélokra fölvett összegek államháztartási czélokra használtattak fel : akkor, t. képviselőház, szemet huny a tények előtt és nincs igaza abban, hogy Magyarország pénzügyi életében éveken keresztül a solidításnak és szigorú ellenőrzésnek még csak egy szikrája is létezett volna. (Igás! Ugy van! a szélső baloldalon.) Bár igy lett volna ; akkor azt hiszem, nem kellene az ország adózó polgárainak ezen kormányzat dicsősége alatt roskadozni és izzadni! De, fájdalom, a tapasztalat az ellenkezőről győzi meg azokat, kik az életet előadói székből elhangzó beszédek után, hanem az adóhivatalok erélyes működése után ismerik és a kik nem épen fenkölt felfogások között forgatják azon biblia lapjait, melyet adókönyvnek nevezünk (Derültség) és a melyben a 15 esztendei pénzügyi kormányzat eredményei számokban kifejezve és rubrikákba szedve sokkal hívebben és igazságosabban vannak megírva, mint a pénzügyi bizottságnak éveken keresztül elénk terjesztett jeleatéseiben. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélső baloldalon.) De igaza van azután, t. képviselőház, a pénzügyi bizottság jelentésének annyiban, hogy ezen szigorú ellenőrzésre szükség van. Szükség volt a múltban, annál inkább szükség van a jelenben, midőn bizonyos elért pénzügyi eredmények előtt állunk. Mert semmit sem tartanék a magam részéről veszélyesebbnek és nagyobb lelkiismeret ! lenségnek, mint ha azon súlyos áldozatok, melyek a nemzet részéről az egyensúly helyreállítása I érdekében igénybe vétettek, eredmény nélkül