Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.
Ülésnapok - 1887-293
2&$. órsiägös ülés novem&er áfi-áij, kedden. 1889. JJ j tani megegyeztethetőnek az igazsággal, sőt magával a törvénynek szövegével sem azt, hogy oly évekre nézve, melyekben nem a tulajdonos hibája miatt, a regalejövedelem adó alá vonható nem volt, a tulajdonos a maga vagyonától elüttessék. Az igen t. pénzügyminister szives volt enyhíteni az utasításnak e rendelkezését; méltányosan nyilatkozott e tárgyban; kilátásba méltóztatott helyezni, hogy különösen oly esetben, midőn nem a tulajdonos hibája miatt mulasztatott el az adóbevallás, meg fog engedtetni más módja is azon körülmény bizonyításának, hogy az illető a regalejövedelmet valóban élvezte. Volt is a minister ur igen méltányos és elismerésre kötelező ezen nyilatkozatának foganatja, de nem mindenütt; mert voltak esetek, midőn a kiküldött bizottságok nem tudták megtagadni azon elvüket, hogy lueri bonus odor ex quali eunque re és mindenféle szőrszálhasogatásokkal kijátszották a tulajdonos igényeit. Igaz, hogy a feíebbezéseknél a közigazgatási bizottságok nem egyszer helyesebben határoztak; most azok az ügyek a ministeriumnál vannak végeldöntés végett. Legyen szabad tehát az igen t. pénzügyminister ur irányában azon reményemet kifejeznem, hogy igazságot fog szolgáltatni és érvényt fog szerezni saját méltányos és közelismeréssel fogadott intentióinak. Ezt a t. pénzügyminister ur annyival is inkább teheti, mert most már nyilvánvaló az, hogy az állam az italmérésnek bérbe adásával valósággal fényes üzletet csinált. Igv például Salgó-Tarjánban, a hol 24.000 forintot jövedelmezett azelőtt a regale, ezt most 41,000 forintért adták bérbe; Kassán, a hol 75.000 forintot jövedelmezett azelőtt, most 120.000 frtot fog jövedelmezni. És ez igy megy az egész országban mindenütt, sőt túlesigázott árakat követelnek az italmérési jog bérbeadásánál. Nem forog fenn tehát szüksége annak, hogy az állam jőve delmének biztosítása végett egyesek megkárosittassanak.; mert az állam, habár a fogyasztó közönség rovására, igen előnyös üzleteket csinál. (Halljuk! (Halljuk!) Én, t. ház, csak azért voltam bátor igénybe venni rövid felszólalásommal a t. ház becses figyelmét, mert nem vagyok képes elfojtani azon aggodalmakat, melyeket a t. pénzügyminister ur exposejának utolsó része bennem keltett. Mert ha jól mérlegeljük az exposé utolsó részének tartalmát s annak egész tenorát, kénytelenek vagyunk meggyőződni arról, hogy abban új és pedig nem jelentéktelen költekezésre való bátorítás, sőt arra való egyenes felhívás foglaltatik. (TJgy van! a szélső balon.) A t. pénzügyminister ur talán kétségbe fogja vonni állításom helyességét, mert hisz beszédének ugyanazon részében bennünket a takarékosságra intett. Tette pedig ezt igaz és szép szavakkal. De, t. ház, ez a takarékosságra való intés már a pénzügyministeri stylushoziartozik, F (7göS2! TJgy van! a szélső 'baloldalon) alig, sőt talán nem is volt pénzügyministerünk még, a ki többé-kevésbé ne hangsúlyozta volna a képviselőház előtt a takarékosság szükségét és az eredmény mégis az, hogy ezen'ország, a melyről kétségtelenül el lehet mondani, hogy szegény ország, 350 milliós budgettel dolgozik és tudvalevő dolog, hogy az államadósságok összege milliárdokra megy. Maga a t. pénzügyminister ur, igaz, szép szavakkal ecsetelte a takarékosság hiányának következményeit és azt mondta, hogy ha nem ^fogunk jól gazdálkodni, akkor „vesztett önbizalommal és a pénzpiacz vesztett bizalmával, sokkal nehezebb viszonyok közt, rendelkezésre álló anyagi forrásaink majdnem teljes kimerülése után leszünk kénytelenek újabb munkához fogni". De mit érnek, t. ház, ezen szép szavak, ha a pénzügyminister urnak mindjárt utána következő szavaiban valóságos biztatás foglaltatik a költekezésre. (Halljuk! Halljuk!) A t. pénzügyminister ur azt mondja, hogy a feltárt jövedelmek elégségesek lesznek nemcsak arra, hogy teljesen rendezzük jövőre is államháztartásunkat, de hogy még telni fog oly reformokra is, melyek nevezetes költségtöbbletet fognak előidézni. (Wekerle Sándor pénzügyminister tagadólag int.) Engedelmet, de ezt méltóztatott mondani: (Halljuk! Halljuk!) „Jó lélekkel merem mondani, hogy ezen nagy és új szükségletekkel szemben is a feltárt jövedelmi forrásokat elegendőknek tartom — ismétlem, a takarékosság és óvatosság kellő szemmel tartása mellett — nemcsak az államháztartás teljes rendezésére, hanem ezen fokozatos egymásutánban előálló s valósítandó kérdések megoldására mellőzhetlenül szükséges anyagi eszközök szolgáltatására is ,£ . Hát, t. ház, én ebben egyenesen költekezésre való biztatást látok. És mire alapítja at. pénzügyminister ur azon hiedelmét hogy ily bővében leszünk a pénznek? Felemlíti azt, hogy az 1888 iki zárszámadás 12 millió plussal záródott le. Én nem akarok ezen plus realitásának taglalásába bocsátkozni, de annyi kétségtelen, hogy azon év a jobbak közé tartozik s hogy azt cynosurául elfogadni egyáltalában nem lehet. (Helyeslés a szélső bálfelől) Hivatkozott a t. pénzügyminister ur arra is, hogy jövedelmeink fejlődnek és fejleszthetők is. Igen helyesen méltóztatott megkülönböztetni a fejlődést a fejleszthetéstől. „Fejlesztés" alatt azt szokták érteni, hogy emeltetni fognak az adók, De ha a természetes fejlődést méltóztatott érteni, akkor bátor vagyok kétségbe vonni, hogy számításai megvalósulnak, mert én meg vagyok arról győződve, hogy nem „fejlődés", hanem „egyenes apadás* fog bekövetkezni az adók egy igen jelen-
