Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.
Ülésnapok - 1887-285
285. országos ülés aovember 16-án, szombaton. 1880. 343 inagyarázhatatlanabbúl az osztrák császárnak alattvalói hűséget fogadnak. Gr. Zichy Jenő: Nincs benne! Polónyi Géza: Benne van! Áz eskü igy szól: „Ego . . . juro per Deum quod fidera reverentiam atque obsequium erga Maiestatem Sacratissimam qua insignius ordinis coronae ferreae magnum magistrum, ejusquae serrinissimos successores atquae universam Áugustam Domum oinni tempore, loeo et oppurtunitate usque ad ulti mum vitae spirituru eonstanter observare, qae ad securifatem glóriám inerernentuin Monarchiáé conferre possunt pro viribus promovere atquae defendere, contra verő quae Sacratissimae Maiestatis juribus ac potestati atquae ordinis hujus dignitati advers.'mtur omni quo poteroconatuinpedire atque avertere, statuta denique ordinis stúdiósáé accurateque observare Sacratissimae Majestatis qua magni ordinis Magistridecretavenerari eisque in omnibus prompta, parataque voluntate obedire, ordinisque signum constanter gerere velim. Sicme Deus adjuvet." Ez eskü szerint tehát kétségtelen, hogy a rend tagjai areversalis szerint legalább fogadalmi értékkel bíró kötelezettséget vállalnak, hogy a rend jelvényeit, melyen a kétfejű sas van, viselik s hogy a rend nagymesterének, tehát az osztrák császárnak minden rendeletét teljesítik. Ezzel szemben csak egy kézikönyv tantételére utalok, mely az alattvalói hűségről ezt mondja : Az állampolgári engedelmesség az állam és annak személyi egységét képviselő király iránti hűséget és tiszteietet az alkotmány és törvények és az ezek alapján működő kormányrendeletei és hatóságok intézkedései iránti engedelmességet foglalja magában ; ezt mondja Korbuly az egyetemen tanított közjogában. Az, ki a magyar alattvalókat az osztrák császár iránti hűségre tanítja, vagy ki az osztrák császár iránti hűségjutalmául rendjeleket osztogat, az bűnt követ el a magyar király alattvalóit, a magyar királylyal szemben kötelező hűséggel szemben. (Igás! JJgy van! balfelöl.) így van ez, t. ház, az úgynevezett Lipót-rendnél, mely kizáróleg osztrák rend; igy van ez az aranygyapjas rendnél, a melynek történetét tán felesleges adnom. Legfeljebb annyit kell megjegyeznem, hogy a spanyol örökösödési háború idejében ezen rendjel tulajdonának kérdése nem lévén eldöntve, ez ma Spanyolországban és Magyarországban is osztogattatik, de egy nagy különbséggel. Mig ugyanis ezen Szűz-Mária és Szent András apostol tiszteletére alapított érdemrend Spanyolországban sokkal liberálisabb feltételek mellett osztogattatik, Magyarországon az aranygyapjas rend csak ősnemességet kimutató családtagoknak és csak katholikusoknak adatik. Igy történt meg, t. ház, az, hogy a mélyen tisztelt jelenlegi földmívelésügyi ministerünk, az akkori péuzügyminister oly időben kapta meg az aranygyapjas rendet, midőn pénzügyminister korában az adóvégrehajtásokkal ő tette legolcsóbbá Magyarországon a gyapjút. (Derültség a szélső balfelől.) T. ház! Önmagában véve kétségtelen, hogy közjogellenes, alkotmányellenes állapotokat fenntartani soha kormánynak nem lehet feladata és a mely kormány ezt megtűri, a törvényhozás által mindenesetrefelelősségre vonandó. Egy körülményt azonban ki kell emelnem a t. ház előtt, mely magamra nézve döntő fontosságú volt akkor, midőn oly rendjelek kérdésében, melyek után sem magam, sem pártom nem óhajtozik, a törvényhozás előtt felszólalni kötelességemnek ismertem. Köztudomású ugyanis, hogy ily rendjelek nem csak magyar alattvalóknak, hanem a magyar király által a magyar földön teljesített szolgálatokért nem ritkán külföldi alattvalóknak is adatnak. Milyen fogalmat alkothat magának egy külföldi alattvaló, ki a Ferencz-József rendnek diplomáját, „österreichischer Keichsbürger" czíme alatt kezébe veszi? Különösen ennél a FerenczJózsef rendnél talán elérkezett az ideje, hogy ezen rendjel, a melynek „Viribus unitis" jelszava alatt az „Oesterreiehischer Reichsbürger" számára a nemzeti szabadságharca leveretésének emléke, az osztrák császár trónfoglalásáiiak megörökítése ünnepeltetik, eltöröltessék, legalább azon nemzet által, a mely nemzet vallásos kegyelettel közelít azon vértanuk sírjához, kiknek egyediili rendjelük az akasztófa volt (Igaz! JJgy van! a szélső balfelől) és kik a „Viribus unitis" jelszóval szemben azon jelszót íratták sirhantjuk fölé : Dulce et decorum est pro pat.ia móri." (Tetszés a szélső balfelől.) A mennyire nem kétséges az, hogy a magyar királynak joga van ilyen kiváltságokat és rendeket adományozni, ép annyira kétségtelen az is, hogy ezen rendjeleket csak a magyar király e méltósága alapján és csak ugy adományozhatja, hogy ezen rendjelekés egyáltalában bármiféle kiváltság se az ország törvényeivel, se az ország szokásával ne ellenkezzék. Xem akarok újkori közjogi tételeket citálni, t. ház, Je itt mondta maga Verbőczy Hármaskönyve II. részének 11-ik czikkében: „quod princeps non habét justam, legitimamque facultatem concedendi tale privilégium ; quia vergit in praejudieium aliorum, vei quod juri communi, ac constitutioni generáli praejudicare dignoscitur." Tehát, t. képviselőház, világos törvényünk van arra, hogy a király jogát képező kiváltság és rendjel-adományozás feltétlenül csakis a törvények korlátai között mozoghat. Ezen indokok által vezéreltetve, mert az a meggyőződésem, hogy a mostanáig adományozott rendjelek e korszak alkotmányába nem illenek, durva törvénysértéseket tartalmaznak, azonkívül nemzeti Nagyományainkat, legdicsőbb korszaKúnk
